Út a pokoltól a mennyországig

folytatás
Az első felvonás után volt egy tíz perces szünetünk, szerencsére az éppen elég volt, átöltözködni, és a sminket és a hajat elkészíteni.
Brady átjött az ő szobájából az enyémbe, éppen amikor öltöztem.
- Én: Jaj, Brady, menj már ki, most még úgy nézek ki, mint egy szerencsétlen. Ne nézz ide.
- Brady: Ugyan már, te mindig gyönyörű vagy!
Brady sosem habozik, most is, mint mindig odajött és segített kifűzni a fűzőmet. Tisztára erotikus pillanat volt az egész, olyan gyengéden csinálta, fogta a derekamat és folyton ölelgetett. Persze pont ilyenkor lépett be Franco, Jinny Carlos és Lizzy.
- Én: Higgyétek el, nem történt semmi. Csak segített kifűzni a fűzőmet, mert egyedül nem ment volna. Most meg min nevettek?
- Jinny: Igen, persze én is ezt mondanám.
- Carlos: Szerintem most mi lelépünk srácok, de nincs sok időtök a romantikázásra, még öt perc van a kezdésig!
- Én: De, hé, srácok! Ne már. Tudjátok, hogy nem! Brady te meg mi a fenén röhögsz?
- Brady: Én ugyan semmin. Akkor segítsek kifűzni, vagy ne?
- Én: Légyszi segíts, magamtól nem tudnám.
- Brady: Ha elküldtél volna, se mentem volna ki, ezt elhiheted.
- Én: Valahogy éreztem!

Második felvonás

Miután sikerült átöltöznünk, és végre mindenki befejezte a nevetést, kimentünk a színpadra, ahol az utolsó felvonást adtuk elő. Abból állt az egész, hogy a vadász megkereste a hattyú királylányt, megmentette és megtörte az átkot azzal, hogy megcsókolta. Az egész műsornak a csókjelenettel lett vége.
A közönség csak úgy tombolt. Imádták az egészet. Többször visszahívtak minket a színpadra. Brady egész végig ölelgetett, és éljenezett. Mindenkinek tetszett ez az előadásos dolog, így az év végére is terveztek egyet a tanárok nekünk. Az igazgató, Pablo, de még az osztályfőnök, Penny tanárnő is megdicsért minket, hogy milyen ügyesek voltunk, és soha ne adjuk fel ezt a pályát.