Út a pokoltól a mennyországig

2. félév

1. rész

Ezernyi sorscsapás

Ez a nap is ugyanolyan átlagosan indult, mint a többi. Felkeltem, elkészültem otthon, és Brady jött értem reggel motorral, hogy elvigyen suliba.
- Brady: Nem tudom miért, de már várom az iskolát, hiányzik a sok énekóra, táncóra, de még a matek is!
- Én: Nekem nem nagyon hiányzik a matek, olyan nehéz.
- Brady: Majd segítek neked, nekem úgy is megy most.
Felpattantam Brady háta mögé és elvitt a suliba.
Apa az ablakból figyelte az eseményeket, ami egyáltalán nem tetszett neki, hogy túl sokat vagyok Bradyvel, meg a motorozás ötlete is elborzasztotta.

Az iskolához érve láttuk, hogy egy hatalmas sárga fekete csíkos szalaggal van körbekerítve a suli területe, és a stúdióé is.
- Én: Mi a fene történt itt a szünet alatt?
- Brady: Fogalmam sincs.
- Sophi: Állítólag be akarják zárni, mert nincs elég pénz a fenntartására.
- Én: Micsoda? Be akarják zárni?
- Carlos: Igen. Még csak most érkeztem, de máris be akarják záratni. Elég gáz.
- Lizzy: Remélem, hogy valahonnan kerítenek pénzt, mert nem akarok másik iskolába átmenni.
- Franco: Én nem látom értelmét az egésznek, eddig egy szót sem szóltak arról, hogy pénzügyi gondjai vannak az iskolának. Miért hallgatták el?
- Brieta: Nekem mindegy, hogy bezárják-e vagy sem, egy ilyen tehetséges diákot, mint engem, bárhova felvesznek!
- Brady: Brieta, senki nem kíváncsi a véleményedre.
- Franco: De a tiédre sem!
- Brady: Mi az, hogy az enyémre sem?
- Én: Ne most kezdjétek el egymás szapulását. Hát nem látjátok, hogy ha bezárják az iskolát és a stúdiót, akkor mehetünk oda, ahova felvesznek minket, és biztos is, hogy nem egy osztályba, sőt nem egy suliba fogunk kerülni.

Az igazgató, az osztályfőnökünk, Penelopé, a stúdió igazgatója Pablo és az összes tanár kijött az iskola elé a diákokhoz.
- Brady: Mi történt Pablo, miért zárják be?
- Pablo: Mindjárt elmondja az igazgató, hogy miért, és hogy mi lesz a teendő.
- Igazgató: Kedves diákjaim! Tudom, hogy mikor ideértetek, nagy meglepődés ért titeket. Higyjétek el, minket is, mikor idejöttünk. Tudtuk, hogy az iskolánknak anyagi gondjai vannak, amiket egy kis ideig tudtunk is korrigálni. De a mai nap, az iskola, és vele együtt az ének-táncszakosoknak a stúdió is bezárja kapuit a diákok számára. Tudom, hogy mindenkinek fáj az, ami ma történt, de senki se csüggedjen el, sok osztálynak a diákjait próbáltuk egy iskolába elhelyezni, de rengeteg osztály meg fog szűnni, mivel nem sikerült helyet találni nekik, de felajánlottuk nekik, hogy egy jobb, tanulmányilag magasabb iskolába kerülhessenek be. Mindenki maga választhat majd magának iskolát. Köszönöm a figyelmeteket, és további szép napot kívánok nektek!

A mi osztályunk elnémultan állt és csak hallgatták az igazgató szavait. Senki nem mert megszólalni.

A délelőttünket egy bárban töltöttük, ahol minden lehetséges kérdést megvitattunk magunk között. Még Brieta is leállt a kötözködéssel, mert neki sem volt hangulata ahhoz.
- Brady: Elmenjünk sétálni egyet, vagy valahova?
- Én: Hát az most jól esne.
Bradyvel elköszöntünk majd felvettem a bukósisakot és elvitt engem egy parkba. Egész végig arról beszéltünk, hogy melyik suliba menjünk, mert nem szeretnénk külön iskolába járni.
- Brady: Borzasztó ami történt, de el kell fogadnunk. Talán jobb ez így.
- Én: De mi lesz, ha valami elit iskolába kerülünk, ahol nincs ilyen ének szak? Ahol csak matekot kell tanulni, és nem táncolhatunk? Mi lesz, ha külön iskolába kerülünk? Mi lesz így velünk?
- Brady: Semmi se. Minden marad a régi, csak tanórákon, nem együtt lennénk, de ne is gondolj ilyenekre, én biztos vagyok benne, hogy egy osztályba fogunk járni.
- Bea: Srácok, ki találtunk valamit Carlossal! Mi lenne ha előadásokat tartanánk minden hétvégén aminek a költségéből fenn lehetne tartani az iskolát?
- Carlos: Igazából Bea ötlete volt, én csak belementem, mert jól hangzott elsőre.
- Én: Nem Carlos, ez nem csak elsőre hangzik jól, ez tényleg jó ötlet.
- Brady: Én nem vagyok biztos benne, hogy az igazgató vagy Pablo megengedné ezt nekünk.
- Én: Jaj, Brady, bízz bennünk egy kicsit. Gyertek, keressük meg a többieket!
Visszasiettünk a bárba, ahol a többiek lógó orral ültek, elmeséltük nekik az egész ötletet, hogy mivel menthetnénk meg az iskolát és a stúdiót is egyben. Mindenki örült az ötletnek, hiszen ez is több volt mint a semmi.
Az iskolában elmeséltük az egészet a tanári karnak, és az igazgatónak, aki először ellenezte az ötletet, de végül beadta a derekát és belement az egészbe.
- Igazgató: Jól van gyerekek, ha a megvalósítása nem akaszt még több költséget a nyakunkba, és ti elvállaljátok az egészet értünk, akkor nagyon szívesen segítek a szervezésben!

Első probléma kipipálva.

Délután

Nem sokkal később, hazafelé tartottam a megbeszélésről, elég sötét volt már este öt fele, és még az eső is szakadt. Teljesen eláztam. Csak annyit hallottam, hogy valaki követett végig az utcán. Meg is voltam ijedve, mert nem tudtam ki volt az. Az utca végén elkezdett utánam futni az alak, hátrafordultam és láttam, hogy Franco volt az, aki egész végig követett engem.
- Én: Te meg mi a fent csinálsz? Azt akarod, hogy halálra ijedjek?
- Franco: Nem, csak amit már rég meg kellett volna tennem buli után.
Franco odahajolt hozzám, és ismét megcsókolt.

- Én: Franco, kérlek, hagyj békén, én Bradyvel vagyok. Nem szeretném megbántani.
- Franco: Tudom, hogy te is akarod, ne ellenkezz. Látszik a szemedből, ahogy csillog.
- Brady: Ti meg mit csináltok?
- Én: Brady, én, meg tudom magyarázni. Az van, hogy Franco eltévedt, és nem tudta melyik utcában van, és utánam jött, hogy megkérdezze.
- Franco: Így van. Ez az igazság.
- Brady: Jól van, hazakísérjelek Lina, Franco már úgy is menni készült, igaz?
- Én: Jó lenne. Köszönöm.
És Brady elrántott Franco mellől, aki az esőben állva nézte, hogy Brady átkarol majd engem, majd eltűnünk a sarkon.

Otthon se várt kellemesebb meglepetés. Beléptünk a házba Bradyvel. Apa az ajtóban állt, elég furcsa képpel. Semmit sem értettem az egészből. Apa annyit mondott, hogy ne húzzam fel magamat, és ne ijedjek meg, csak menjek be a nappaliba Bradyvel.
Így is tettem, beléptünk a nappaliba, és a mosoly az arcomról le is fagyott menten.
Láttam, hogy Brieta és az anyukája ül a kanapén. Brieta szokás szerint hülye vigyorral az arcán. Brady se értett semmit az egészből, hogy mit keresnek itt Brietáék.
- Apa: Nézd lányom, tudom, hogy amióta anyu nincs itt, állandóan egyedül vagy, így gondoltam, jobb lenne végre egy mostoha anya, és egy testvér is jót tenne neked, aki kivételesen lány.
- Én: Hogy micsoda? És ezt eddig miért nem mondtad el? Engem sosem avatsz be semmibe, soha nem kéred ki a véleményem semmiről. Azt se tudod, mit szeretnék.
- Apa: Velem ne beszélj ilyen hangnemben, ezt te se engedheted meg magadnak!
Teljesen fel voltam háborodva. Soha életemben nem voltam ilyen dühös apára, mint most. Fel is rohantam a szobámba, Brady pedig utánam sietett.
- Én: Sajnálom, hogy végig kellett nézned az egészet.
- Brady: Ne kérj bocsánatot, én is meglepődtem, hogy pont Brieta anyját választotta.
Brady ölelése vigasztalt meg igazán ma, és érzem, hogy az egész életem holnaptól kezdve meg fog változni teljesen.