Út a pokoltól a mennyországig

9. rész

Ne törj meg!

Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, csak azért, hogy újra magam mellett tudhassalak, már rég megtettem volna. Hidd el nekem. Nem vagyok rád dühös. Türelmetlenek vagyunk, nincs bennünk elég megértés. Álmodozunk, a lehetetlent akarjuk. Te is, én is. Szeretném elfelejteni a múltamat. Általad, veled akarok túllépni rajta. Nem hagylak el. Melletted leszek addig, míg rá nem ébredek, hogy közös álmaink sose válhatnak valóra. De ha mégis elmegyek, vissza sose nézek. Megbánás nélkül megyek tovább. Feladom az álmodozást. Igaz, semmiféle megbánás nem teheti jóvá a cselekedeteinket. 
Hiába kergetnek az őrületbe a gondolataim, de Bradyt nem vagyok képes kiverni a fejemből. Muszáj beszélnem vele. Próbáltam felhívni telefonon, de ki volt kapcsolva. Írtam neki sms-t is, de még nem válaszolt rá.
- Én: Mi lenne ha?.. Nem, nem játszhatok senkinek az érzelmeivel, nem tehetem meg ezt.
Csak ültem az ágyamon a telefonomat szorongatva, és néztem ki a fejemből. Beledőltem az ágyba és csak kattogott az agyam Brady és Franco körül.
 Hallottam, hogy jött egy e-mailom, felkeltem, felkaptam a laptopot és visszaültem az ágyba. Egy ismeretlen ember küldött nekem egy videót, egy videót még év elejéről, amin Brady nekem gitározott és énekelte az egyik általa írt dalát
.

Nem tudtam, ki küldte a videót, de a bűntudatébresztés mestere lehetett.

Brady is egész este csak forgolódott az ágyában. Nem tudott aludni.  Egyszer a plafont bámulta, egyszer a falakat, máskor a telefont szorongatta ő is. Nem tudott mit csinálni.
Jessie lépett be a szobába, aki látta, hogy Brady az ágyon fekszik és bánatosan nézi a falakat.
- Jessie: Kip-kop. Beszabad jönnöm?
- Brady: Szia, Jessie. Persze, gyere csak.
- Jessie: Látom valami nincs rendben, mi nyomja a szíved?
- Brady: Semmi sem. Tényleg jól vagyok!
- Jessie: Biztos?
- Brady: Teljesen, hidd el! :)
- Jessie: Rendben, mindjárt jövök, hozok fel valamit inni.
 Brady savanyú arccal dőlt vissza az ágyba, és elkezdett tovább agyalni. Végiggondolta az egész tervét. Igaz, hiányoztam neki, de a célja az volt ezzel, hogy féltékennyé tegyen engem.

Hallotta, hogy neki is jött egy e-mailje. Odaült a gépéhez, és látta, hogy neki is küldtek egy videót, pont azt, amin énekelt nekem.
Végighallgatta, és hirtelen elszomorodott. Újragondolta az egészet, amit csinált.
Jessie eközben az ajtóban állt, és figyelte Bradyt.
- Jessie: Lina?
Brady csak lehajtott fejjel hallgatott.
- Jessie: Időről időre valamennyien csúnyán viselkedünk. Olyasmit teszünk, amit aztán kétségbeesetten szeretnénk meg nem történtté tenni. A megbánás is része - más mindennel együtt - annak, akivé válunk.
- Brady: Milyen bölcs vagy!
- Jessie: Nem, csak őszinte. Ennyire bánt téged, hogy elhagytad?
- Brady: Ennek így kellett lennie, akármennyire is hiányzik nekem, el kell felejtenem, mert folyton csak bántott, amíg együtt voltunk.
- Jessie: Majd én segítek elfelejtetni minden egyes bántását és fájdalmát veled, amit neked okozott.
Jessie feltérdelt az ágyára, megfogta Brady arcát és megcsókolta.
Igaz, Brady hagyta, de nem érezte át az egészet. Érezte, hogy nem volt, azaz igazi csók.

Suliban

Másnap mindenki olyan fáradtan és nehézkesen jött be a suliba. Mintha valami hajnalig tartó buliban lettünk volna, és teljesen másnaposak lennénk. A tanárok is észrevették, hogy mindenki a szokásosnál is fáradtabb. A stúdióban is mindenki majdnem elaludt a mikrofonoknál. Nem volt senkinek se kedve énekelni.
- Pablo: Na, srácok, úgy látom ebből ma nem lesz semmi sem. Hazaengedlek titeket hamarabb, ha az úgy megfelel, mivel látom, hogy ma senkinek sincs kedve suliban lenni.
Mindenkinek egyből kinyílt a szeme és amilyen lassan jöttek suliba, olyan gyorsan mentek is el.

A bárban mindenki olyan szomorúan üldögélt, mikor Hanna megjött, hogy mindenkivel megismerkedjen.
- Hanna: Srácok mi van ma veletek? Mi történt tegnap, hogy mindenki ilyen csöndes és bánatos?
- Én: Suli van.
- Lizzy: Kedd van.
- Jinny: Pénteken vizsgázunk.
- Franco: Fáradtak vagyunk.
- Brady: Szerelem.
- Carlos: Buli hiány.
- Bea: Nemsokára sulit váltok.
- Jinny: Hogy mi csoda?
- Bea: Hoppá, elfelejtettem, hogy még nem is mondtam.
- Én: Hogy érted, hogy sulit váltasz?
- Bea: Hát srácok, az van, hogy egy Mexikói csapat leszerződtetett az edzőmmel, hogy átvesz engem, és továbbfejleszti a tudásomat. De még van egy hetem, hogy eldöntsem, megyek-e vagy maradok az iskolában.
- Hanna: Szóval most neked választanod kell az iskola és a hobbid között?
- Bea: Igen, valami olyasmi.
- Hanna: Remélem, a szívedre hallgatsz, és úgy döntesz, ahogy az neked jó, és nem úgy, ahogy azt mások elvárják.
Mindenki felállt és az egész csapat megölelte Beát.
- Franco: Hát, akárhogy is döntesz, nekünk nagyon fogsz hiányozni, ha elmész.
- Hanna: Mi lenne, ha énekelnénk. Attól mindenkinek jobb kedve lenne!
- Én: Hanna, szerintem most senkinek sincs hangulata énekelni.
- Hanna: Az éneklés mindig mindenkit jobb kedvre derít.
Hanna felállt az egyik asztal tetejére és elkezdett énekelni és buzdítani minket arra, hogy kövessük őt, miközben két biztonsági őr közeledett felé. Táncmozdulatokkal próbált kitérni az őrök elől az asztal tetején, miközben úgy tűnt, mintha velük együtt mozogna, táncolna.
Mindenki jobb kedvre derült. Egyből felálltunk mi is az asztalra Hanna mellé és követtük őt. A hangulat az egekbe szökött.

Délután, mielőtt hazamentem volna, kimentem sétálni a parkba. Végigmentem a végtelenségbe futó járdán, és akármerre néztem, mindenfelé szerelmespárokat láttam. Mindenki, aki ott volt, boldog volt. Kiélvezték az együttlétet. Nem voltak problémáik, nem veszekedtek. Szerették egymást.
Nehezen evickéltem át magam a park másik felébe, ahová még régebben Bradyvel kijöttünk minden délután, csupán csak azért, hogy együtt lehessünk.
Az egyik padon egy ismerős alak ült gitárral a kezébe szerelmes dalokat játszva. Órákon át tudtam volna hallgatni, mikor hirtelen az ismerős alak megfordult, és láttam, hogy az előttem lévő padon Brady ült kint.
Felugrottam a fűből, mikor Brady fel akart kelni.
Nem akart elijeszteni, ezért inkább tovább énekelt, hátha odamegyek hozzá.

Elindultam felé, de Jessie is arra sétált, mikor látta, hogy Brady énekel, én pedig felé közeledek, ezért amilyen gyorsan csak tudott, odafutott hozzá és a nyakába ugrott.
- Jessie: Jaj, Brady, annyira aranyos vagy. Nekem gitározol? Ez lett volna a meglepetésed számomra? Hihetetlen vagy, imádlak!
- Brady: Hát, örülök, hogy tetszik.
Brady értetlen fejet vágva ölelte át Jessiet, aki szikrázó szemekkel nézett rám, és úgy próbált elüldözni Brady közeléből.
Nem is kellett sok, nem akartam, hogy Jessievel összekapjunk, így inkább meghátráltam és elbújtam egy fa mögé.
Fogalmam sem volt mit higgyek. Egyszer sírok. egyszer pedig nevetek. Abban a pillanatban el akartam zárkózni a világ elől. Minden járókeltőt, barátot, ismerőst és ellenséget kizártam a fejemből. Csak egy üres légtér és én. Az ürességben pár csepp könny és egy halkan dobogó szív.
Hiányzott az ölelése, hiányzott az illata, a gyönyörű aranybarna szemei és a nevetése, az állandó kacaj hangja, ami nap, mint nap a fejemben él tovább.
Az eső is eleredt. Teljesen eláztam. Már jó ideje ülök egymagam egy fa törzse mellett, és egyre több ember megy el előttem, akik megbámulnak.
Egy motoros vett észre engem. Látta, hogy tiszta víz vagyok. Egyedül ülök a fűben teljesen átfázva.
Egy pokrócot vett ki a motorja csomagtartójából, amit odahozott hozzám és rám terített.
Nem vette le a sisakját. Azt mondta, hogy nem akarja felfedni a kilétét, de azt szeretné, hogy vele menjek. Én persze szokás szerint ellenkeztem vele. Nem akartam felkelni a fűből, de a testemet teljesen átjárta már a fagy.
A motoros nem engedett, felkapott a hátára, és elvitt engem a motorjáig, majd ráültetett. A tekintetemet fürkészve próbált engem jobb kedvre deríteni.
- Én: Legalább a nevedet áruld el, nemes lovag. Vagy azt, hogy hová viszel el!
- Motoros: Legyen titok számodra, de szemedben oly’ gyönyörűen csillan meg a napfény, mint a víztükrön megtörő szivárvány.
-  Én: Költő vagy?
- Motoros: Nem, de ha csak rád nézek, gyönyörű szemeidben elveszek, és érzem, hogy nincs más kiút, csak az ajkaidon keresztül élhetem túl az egész napot.
- Én: Annyira aranyos vagy. Kár, hogy nem láthatom az arcodat.
- Motoros: Na, gyere, menjünk, mielőtt még teljesen elázol és megfázol nekem itt.
Egy háznál álltunk meg. Bradyék háza előtt. Teljesen értetlenül néztem rá, és kérdések sorozatával bombáztam szerencsétlen motorost.
- Én: Mit keresünk mi itt?
- Motoros: Hát..
 A motoros levette a sisakját. Teljesen elállt a lélegzetem, majd kiugrottam a bőrömből, mikor megláttam, hogy ki rejtőzködött mindvégig a bukósisak mögött.