Út a pokoltól a mennyországig 2

5. rész

A szívem a torkomban dobogott, amikor Brady odasétált a hátam mögé és rám mordult.
Az ütőér is megállt bennem. Brady mérgesen és egyben csalódottan is nézett rám. Nem tudtam mit tenni. Szemeit fürkészve vártam, hogy mondjon valamit, de először nem szólalt meg, csak a fa mögé pillantott, és látta az imént csókolózó párt, akik a padon ültek. Bradynek rögtön leesett, hogy mi is folyik itt.
- Én: Várj Brady, meg tudom magyarázni, én csak..
- Brady: Ne mondj semmit, látom, miért vagy itt.
- Én: De ez nem az, aminek látszik!
- Brady: Pedig jól látszik, hogy mi is folyik itt.
Franco és Larissza is felfigyeltek Brady hangos ordibálására, ezért felpattantak a padról és odajöttek hozzánk.
- Franco: Mi folyik itt srácok?
- Brady: Semmi. – majd odébb állt, és elindult visszafelé.
- Én: Brady, kérlek, várj meg! – kiabáltam utána, de Brady motorra ült és mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam, elhajtott. Franco megragadta a karomat, és kérdően nézett rám, mintha magyarázatot várt volna tőlem.
- Én: Mi van? Mit akarsz?
- Franco: Elárulnád, hogy miért kémkedtél utánunk?
- Én: Én kémkedtem? Ugyan már, ez nevetséges!
- Franco: Aha, értem. Szóval én még mindig tetszem neked! Tudom, ellenállhatatlan vagyok!
- Én: Nevetséges vagy! – persze őt nem érdekelte a reakcióm, csak egy gúnyos mosolyt váltottam ki belőle, de nem sok kellett és sarkon is fordultam, majd elindultam, hogy megkeressem Bradyt.

Larissza és Franco ott maradtak ketten a fánál, de nem sokáig tartott a csend.
- Larissza: Tényleg igaz, amit mondtál, vagy csak azért mondtad, hogy Lina kibukjon?
- Franco: Őszintén megvallva, már én se nagyon értem néha ezt a lányt. Bírom őt barátként, de annyira bonyolult néha, mint a fizika.
- Larissza: És neked bejön Lina? Vagyis tetszik neked? Vagyis na, érted!
- Franco: Hát, ő, erre most nem tudok mit mondani, nagyon jó csaj, de Bradyvel van együtt.
- Larissza: És én nem vagyok jó csaj?
- Franco: Dehogynem. Miért ne lennél az?
- Larissza: Csak mert még sosem mondtad.
- Franco: Soha sem kérdezted!
- Larissza: Ezt nem kell megkérdezni..
- Franco: Jó, bocs. Nem tudtam, hogy mondani kell.
- Larissza: Aj, írt anya, bocsi haza kell mennem, majd találkozunk holnap?
- Franco: Holnap motorozni megyek, de ha van kedved, velem jöhetsz!
- Larissza: Szuper, akkor gyere érem négyre! Na, puszi!
Elköszöntek egymástól, és Franco elindult ugyan arra, amerre én. Nem sokáig kellett gyalogolnia, mert két utca után kiszúrt engem és Brady, ahogy veszekedünk. Eleinte nem nagyon akart odajönni hozzánk, de végül beadta a derekát, és a kíváncsiság felülkerekedett rajta, majd odajött.
- Franco: Hát mi folyik itt Gyöngyösön srácok, hahó!
- Én: Te meg mit keresel itt?
- Franco: Bocsi, csak gondoltam megkérdezem, mi van veletek.
- Én: Nem látod, hogy épp beszélgetünk Bradyvel?
- Brady: Csak beszélgettünk! Én már megyek is!
- Én: Brady, kérlek, had magyarázzam már meg, mi történt! – kiáltottam fel, de Brady meg se hallotta. Így hát végül Francoval maradtam kettesben. Elég idegfeszítő pillanat volt.
- Franco: Most akkor ti..?
- Én: Nem, Franco. Nem tudom, én szeretem őt, meg minden, de nem értem, miért bukott ki.
- Franco: Most az egyszer egyet kell, hogy értsek Bradyvel, én is kibuknék, ha a barátnőm egy ilyen jóképű srác után kajtatna, mint én!
- Én: Bolond vagy! – mosolyogtam rá, mint akinek egy viccet meséltek volna.
- Franco: Most miért? Amúgy tényleg, miért jöttél utánam?
- Én: Őszintén megvallva, már én sem tudom. Azt se tudom minek indultam el utánatok, vagy. hogy miért figyeltelek meg titeket a fa mögül. Olyan ösztönös volt.
- Franco: Nem akarlak megbántani, de nem lehet az, hogy még mindig bejövök neked, mélyen legbelül egy kicsit?
- Én: Nem! – vágtam rá hirtelen.
- Franco: Oké, nyugi, csak megkérdeztem, mert érdekelt.
- Én: Miért érdekelne téged az, hogy bejössz-e még nekem, vagy sem?
- Franco: Nem tudom, csak gondoltam megkérdezem, le ne harapd már a fejem érte.
- Én: Nem harapom le, nincs nekem ekkora szám!
- Franco: Rég buliztam. Nem csinálunk egy halloweeni beöltözős iszogatós bulit az egyik bárban? Kibérelhetnénk, és akkor meghívhatnánk egy csomó embert!
- Én: Figyel Franco, ez nem is olyan rossz ötlet, és aki nincs beöltözve, azt nem engedjük be!
- Franco: Még az is lehet.
- Én: Hát akkor ezt megbeszéltük, de szerintem én most hazamegyek. Kicsit elfáradtam ma, majd beszélünk facebookon.
- Franco: Hazavigyelek? Mivel itt lakom nem messze, elrohanok a motoromért, és elvihetlek!
- Én: Ne, ne fáradj, hazatalálok gyalog is!
- Franco: Oké, akkor majd beszélünk, szia!

Egy hónappal később..

Sajnos Bradyvel lassan egy hónapja nem beszélek, amit szinte mindenki észrevett az első naptól kezdve. Nagyon a szívére vette a dolgot, és nem szólt hozzám, folyton csak a motoros lányokkal, vagy Adammel, Carlossal és Daveval lógott. Egyszer mentem át hozzá, hogy beszéljek vele, de nem akart, csak annyit mondott, hogy időt akar kérni, mert látja, hogy nem minden oké közöttünk. Azt akartam, hogy a bulin beszéljük meg a dolgokat, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt én vártam.

A buli híre már lassan az egész iskolához eljutott. Még a tanárok is tudtak róla, de igaz, ők nem voltak meghívva.
A buli napján mindenki elment valakihez készülődni. Én és Franco már 7 órakor ott voltunk a bárban, hogy kitakarítsuk az egészet. A tulajdonossal is megbeszéltük, hogy nem okozunk semmi kárt. Igazából féltem ettől a dologtól kicsit, hiszen rengeteg alkohol volt a hűtőben, és amit Franco a hátizsákjában hozott, az már be se fért oda.
8-ra végeztünk is a hely előkészítésével, így már csak annyi maradt hátra, hogy átöltözzünk a jelmezünkbe mi is. Én ördögnek öltöztem be. Franco pedig valami vámpírjelmezes Drakulának akart kinézni.
Az öltözőben próbáltam elérni a hátsó cipzárt, de nem volt elég hosszú a karom, és nem tudtam felhúzni. 5 percig szenvedtem vele, majd beleuntam és behívtam Francot az öltözőbe, hogy segítsen felhúzni. Bejött táskástól és segített is nekem, igen ám, a cipzárt sikerült felhúzni, csak hogy nem számoltunk azzal, hogy az ajtót becsapta a huzat, és nem tudtunk kijutni az öltözőből. Elkezdtünk dörömbölni, de mind hiába volt. Sajnos még senki nem érkezett meg a buliba, csak mi ketten voltunk még ott. Volt egy óránk a buli kezdetéig. Franco leült a székre, elővette az egyik bort, felbontotta és ennek örömére elkezdett inni.
- Én: Te meg mi a fenét csinálsz?
- Franco: Lazíts már egy kicsit. – megfogta a karomat és az ölébe rántott. Ott ültem az ölébe mozdulatlanul. Nem tudtam semmit se mondani. Kicsit le voltam döbbenve.
- Franco: Most haragszol rám?
- Én: Nem, nem haragszom.
- Franco: Akkor meg?
- Én: Mi az?
- Franco: Olyan feszült vagy? Emlékszel régen mennyit ültél az ölemben, olyan voltál, mint a kishúgom, aki állandóan az ölemben ült. – ettől a kijelentésétől rögtön kiderült az arcom. Éreztem, hogy újra azzal a régi Francoval beszélek, akivel jóban voltam sokáig.
- Én: Igen emlékszem, sosem felejtem el az ilyen dolgokat.
Franco letette a boros üveget, majd megfogta az arcomat.
- Franco: Azt hiszem elfelejtettem valamit.
- Én: Mit?
- Franco: Ezt! – nem sokáig tétovázott, magához rántott és megcsókolt. Épp olyan volt, mint régen. A csókja semmit sem változott. Gyöngéd mégis sokatmondó és őszinte.
Sajnos ez a varázslat nem tartott sokáig, mert hirtelen hallottuk, hogy valaki próbálja kinyitni az ajtót.
 Felpattantam Franco öléből, mintha mi sem történt volna, és az ajtóhoz álltam. Jinny nyitott ránk, aki persze egyből gyanakvóan nézett, és a tetejében Brady is ott volt a többiekkel. Na, most ebből magyarázd ki magad Lina. Azt hittem ma simán és zökkenőmentesen beszélhetek Bradyvel, de ez a bezárkózás Francóval alaposan rátett egy lapáttal az egész köztünk lévő dologra.
Brady fancsali képet vágva hagyta ott a társaságot, és ült le a bárpult mellé a zombi jelmezében. Szakadt nadrág és póló volt rajta persze hullasápadt bőre volt a legijesztőbb. Carlos és Adam odamentek, hogy beszéljenek vele, de semmi értelme nem volt, mert Brady csak ivott és ivott.
- Én: Lányok, nem kellene Bradynek szólni, hogy egy kicsit hagyja abba az ivást, mert a végén még rosszul lesz?
- Bea: Szerintem hagyjuk most. Mondjuk megértem, hogy kibukott miattad, hiszen bezárkóztál egy fiúval, ráadásul Francoval az öltözőbe.
- Én: De én ezt nem értem, már lassan egy hónapja szakítottunk.
- Lizzy: Mert még mindig tetszel neki. Azt hittem ez egyértelmű.
- Én: Nekem a múltkor azt mondta, hogy időt kér. Azt hittem, hogy ezzel lezárta a kapcsolatunkat. Nem tudod elképzelni, hogy mennyire szomorú voltam miatta, és még most is az vagyok. Megérdemlem, mert tényleg követtem Francot, mert nem tudom. Aj, ez szörnyű érzés srácok!
- Jinny: Én a helyedben inkább eldönteném, hogy kivel akarok lenni, mert mind a kettő jó pasi, és tudom, hogy nehéz döntés, mert mindkettőt szereted, ez látszik, de igyekezz vele, nehogy elveszítsd mind a kettőt a végén. – Jinny szinte belém látott, tudta minden gondolatomat és érzésemet, de persze én szokás szerint tagadtam mindent.
- Én: Jinny, nem kell eldöntenem, és Bradyvel akarok lenni, Franco csak egy barát!
- Jinny: Ha neked így könnyebb.
- Én: Amúgy Lizzy, mi ez a Lady Gaga ruha?
- Lizzy: Zavar?
- Én: Nem, csak elég vicces!
- Bea: Szerintem röhejes.
- Jinny: Ugyan, hagyjátok már, szerintem nagyon szexi.
- Laura: Szerintem borzalmas. Inkább búj el ebben a ruhában egy sarokba, mielőtt Adam meglát.
- Larissza: Nem láttátok Francot?
- Én: Biztos iszik. Miért?
- Larissza: Semmi, csak gondoltam beszélgetek vele.
- Adam: Na, mi van lányok, ti nem buliztok? – jött oda Adam hozzánk cowboy jelmezében és kis pisztollyal a kezében. Tisztára, mint a vadnyugat.
- Lizzy: Mi a fene? Adam, nem azt mondtad, hogy valami szuper sztár leszel?
- Adam: Nem, én azt mondtam, hogy „szuperisztikus” lesz a jelmezem. Mert te ki akarsz lenni? Britney Spears?
- Laura: Nem, ő Lady Gaga akar lenni. Mondtam is neki, hogy bújjon el inkább, mert csak kiröhögik!
- Adam. Nem olyan szörnyű az.
- Lizzy: Szóval most kinevettek? Jól van Adam, kösz.
- Adam: Várj, nem úgy értettem! – ment volna utána, de Laura megfogta a karját.
- Laura: Hagyd, most pukkad egy kicsit, utána lenyugszik.
- Adam: Gondolod?
- Laura: Tutira! Gyere, igyunk inkább valamit!
- Én: Hé és engem meg itt hagytok?
- Bea: Hát úgy látszik!

És elmentek mindannyian. Brady és a fiúk a pult egyik végénél. Franco és Larissza a pult másik végénél. Adam és Laura az asztalnál ültek.
Elég unalmas volt a buli az elején.
Fél óra elteltével kopogtak az ajtón. Felpattantam Jinny mellől, hogy kinyissam az ajtót, csak nem én voltam az egyedüli, aki ki akarta nyitni. Franco is odatoppant, és egyszerre fogtuk meg a kilincset. Hirtelen teljesen elvörösödtem, majd visszarántottam a kezemet. Franco csak mosolygott, de mielőtt kinyithatta volna az ajtót, a váratlan vendég megelőzte őt. Brieta toppant be rózsaszín tündérjelmezében Emilivel. Brieta egyből Franco nyakába ugrott, mintha évek óta nem látták volna egymást, pedig csak egy napja se, hogy elmentünk az iskolából szünetre.
Franco kerek szemekkel nézett rám, mintha nem tudna semmiről sem. Nekem sem volt az ínyemre, de hát ő is az osztálytársunk, így nem küldhettük el.
Larissza, aki kiszúrta az ölelkező egymásba gabalyodott Francot és Brietát, rögtön felkelt a székéből, és odaugrott Francohoz ő is, kitúrva Brietát a helyéről.
- Larissza: Franco, azt mondtad, hogy elmegyünk sétálni egy kicsit!
- Franco: De most?
- Larissza: Igen, most!
- Franco: Jó, oké, menjünk.
Nem tudom, hogy most én vagyok bolond, de szerintem Franconak semmi kedve nem volt hozzá, hogy sétáljon Larával. De javítsatok ki, ha tévedek.
- Lizzy: Minden rendben?
- Én: Igen, miért?
- Lizzy: Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott volna! Érted, szellemet!
- Én: Aha, igen értem én! – mosolyodtam el magamba, habár most ez sem segített.
Tíz óra fele úgy döntöttem, hogy bevetésnek indulok, és beszélek Bradyvel, ha törik, ha szakad!
Brady kint ült a teraszon. Cigizett és nézte a mobilját, mintha beszélgetett volna valakivel SMS- ben.
Kimentem hozzá, habár teszem hozzá, elég bátortalanul és visszahúzódva, de leültem mellé, mintha csak levegőzni jöttem volna csak ki.
- Brady: Hogy vagy?
- Én: Köszi, jól, és te?
- Brady: Voltam már jobban is. – fordította el a fejét, és beleszívott a cigijébe.
- Én: Mióta dohányzol?
- Brady: Csak alkalmi dohányos vagyok. Bulikba egy két szál nem árt semmit sem.
- Én: Értem.
Sokáig ültünk csöndben. Vártam, hogy hozzám szóljon, de valamiért mindig a telefonját bújta. Körülbelül hat lánnyal beszélgetett egyszerre, ebből az egyik Jessie volt. Azt hittem megutálták egymást, de látom újra összemelegedtek. Túlságosan is.
Végül felülkerekedtem magamon, és rögtön a lényegre tértem.
- Én: Mi lett velünk Brady?
- Brady: Miért, mi lenne?
- Én: Nem tudom, de ez így rossz. Bánt, hogy nem vagyunk jóban, bánt, hogy olyanért utálsz, aminek semmi értelme. Bánt, hogy nem beszélünk. Hiányzol Brady, és.. kellesz nekem. Én szeretlek téged.
- Brady: Te sem tudod, kit szeretsz.
- Én: De, egyértelműen téged szeretlek, Franco csak egy barát.
- Brady: Nem tudod, mit akarsz, amivel összezavarod Francot, és féltékennyé teszel engem. Ha ez egy játék, akkor én ki szeretnék szállni belőle. Nem akarok szenvedni amiatt, amit még te sem tudsz.
- Én: De én..
- Brady: Ne mondj semmit inkább. Jobb lesz ez így mindkettőnknek. Hidd el. Te mész a saját utadon, ahogy én is a sajátomon.
Teljesen belém fojtotta a szót. Még sosem némított el így senki sem. Nem tudtam mit reagálni. Könnyes szemekkel néztem fel rá, mikor felállt, majd bement. Komolyan, normális vagyok? Néha én sem értem magamat. Minek jöttem ki Bradyhez? Azért hogy halljam a fájdalmas igazságot? Mert tényleg igaza van. Teljes mértékben.
10 percig ültem kint a hidegben, mikor Franco kifutott, és becsapta az ajtót, majd kívülről elhúzta a függönyt. Megfogta a mellkasát, mintha szívrohamot kapott volna és leült az ajtó elé.
- Én: Minden rendben?
- Franco: Persze, kivéve a lányokat bent.
- Én: Na, miért? Mi van most bent?
- Franco: Az összes lány odakötötte a fiúkat a fűtéscsövekhez, és elkezdték letépkedni róluk a ruhákat. Nagyon állatok.
- Én: Úr isten. És te miért menekültél el? Azt hittem szereted, ha másznak rád a csajok.
- Franco: Valahogy nem volt kedvem hozzájuk most. Meg ők az osztálytársaim és ismerem is őket, nem kezdenék ki velük csak úgy.
- Én: Értem.
- Franco: És te, hogy-hogy kint ülsz?
- Én: Bradyvel beszéltünk.
- Franco: És?
- Én: Nem akar megbocsájtani. És az a baj, hogy igaza is van.
- Franco: Miben?
- Én: Abban, hogy hiába őt szeretem, nem tudok túl lépni egy fiún, akit elég rég óta szeretek.
- Franco: És ki az?
- Én: Mindegy, úgy sem ismered.
- Franco: Hát kár, pedig azt hittem már én vagyok az a fiú.
Hirtelen rá néztem, mintha látta volna, mire gondolok. Franco csak előre nézett és mosolygott, mert a hazugság mögött látta az igazságot. Tudta, hogy nem fogom elmondani neki, amit érzek, ezért sem próbálkozott kiszedni belőlem.
- Franco: Szerencsés lehet az a fiú.
- Én: Hát kinek mi. Lehet, én szerencsés vagyok, hogy ilyen fiú tetszik, de lehet, hogy ő nem. Szerintem nem akar tőlem semmit sem.
- Franco: Szerintem sokkal többet akar tőled, mint ahogy azt te gondolnád.
Összenéztünk Francoval, és hirtelen eltűnt a körülöttünk lévő világ. Lehunytam a szemem, és akarat nélkül elkezdtem hajolni Franco felé. Teljesen ösztönös volt. Igen, mindenki azt fogja hinni, hogy megcsókolt, és minden happy volt, de sajnos nem.
Pont a legrosszabb pillanatban nyílt ki az ajtó, mikor már majdnem összeért az ajkunk. Brady, Larissza, Brieta, Adam és még sokan álltak az ajtóban. Talán Brady arca miatt éreztem magam úgy, hogy szégyenemben el tudnék süllyedni. Láttam az arcán a fájdalmat és a csalódottságot, amit még a mai napig sem tudok kiverni a fejemből.

Út a pokoltól a mennyországig 2.

4. rész

A remény hal meg utoljára, mondják a bölcsek. Igazából én is kezdek hinni ezekben a megmagyarázhatatlan, és már szinte lehetetlen dolgokban. Carlos és Jinny varázslatos találkozása sem mondható teljesen véletlennek. Pedig csak egy átlagos nap volt az is.
Carlos még most sem hitt a szemének, Jinny az erdőben, esőben, átázva ugyan az alatt a fa alatt állt vele.  Nem lehet véletlen. Hosszú ideig meg sem mertek szólalni, csak nézték egymást, mintha valami csoda lenne.
- Carlos: Jinny úgy hiányoztál! Mit történt veled? Hogy kerültél ide? És hova tűntél a buliból? Mindenki téged keresett! – csak úgy ömlöttek belőle a kérdések rebegő hangon. Jinny nem válaszolt csak mosolygott és megcsókolta a hirtelen elnémult Carlost.
- Carlos: Én ezt nem értem. Azt hittem utálsz!
- Jinny: Nem, nem utállak, csak féltékennyé akartalak tenni, mert nem akartam szakítani veled a nyáron, csak úgy éreztem, hogy mivel már te is motorozol, teljesen elhanyagolsz engem, és már nem is érdekellek annyira, mint régen.
- Carlos: Ez badarság! Egy halom csillogó fémlemez sosem lesz fontosabb, mint te! Hidd el!
Jinny mosolygott és átölelte Carlost.
Ezek szerint most újra béke lesz köztük? Nehéz lett volna megmondani.
- Carlos: Gyere, menjünk haza. A többieket pedig értesítjük arról, hogy megtaláltalak téged.
- Jinny: Egy pillanat! Én találtalak meg téged az erdőben!
- Carlos: Mindenki azt hiszi, hogy eltűntél, és hogy köze van ennek Domonkoshoz.
- Jinny: Menjünk haza, és szóljunk a többieknek akkor!
Belekarolt Carlosba és elindultak a szakadó esőben az egyik ösvényen hazafelé.

Nekem pedig útközben, Lizzyék felé, a rejtélyes módon eltűnt levélen járt az eszem. Vajon ki írhatta, és mi okból hagyta az ajtóm előtt egy árva szó és név nélkül? Mi volt vele a szándéka?
Hát az már biztos, hogy kíváncsivá tett engem. De azt még mindig nem értettem, hogy hová tűnt. Amikor Brady átjött még a fotelben volt, és mikor már elment, akkor hírtelen eltűnt. Mi van ha.. Nem, az nem lehet. Brady nem venne el szó nélkül semmit sem.. És ha kinyitotta azt a névtelen borítékot és olyat talált benne, ami nem tetszett és csak meg akart óvni és ezért rejtette el? Nem, nem hiszem, hogy Brady a tudtom nélkül kinyitja az én levelemet és beleolvas.
Megálltam egy percre a kereszteződésnél, és végül nem fordultam le abba az utcába, ahol Lizzy lakik, hanem meghőkölés nélkül mentem egyenesen tovább Bradyék felé, mintha az lett volna az eredeti úti cél. Tudnom kellett mi állt abban a levélben, és hogy miért vitte el!
Már majdnem Bradyékhez értem, mikor messziről láttam, hogy Brady jön motorral. Hirtelen meghátráltam, és az első bokor mögé rejtőztem.
- Én: Remélem nem vett észre! – mormogtam magamban, miközben Brady felhajtott a bejárójukon.
Már-már kezdtem reménykedni abban, hogy bement a házba, és becsöngethetek hozzájuk, mintha csak erre jártam volna, de szerencsétlenségemre Brady kiszúrt engem a bokor mögül, amint a hajam kilóg oldalt. Egyből el is kiáltotta magát meglepettségében.
- Brady: Lina, hát te? Mit keresel itt, a bokor mögött?
Elég feszülten és idegesen vánszorogtam elő a bokor mögül a kistáskámat szorongatva, és próbáltam nem elveszni a két szép szemében, miközben ő engem bámult, és elmagyarázni, hogy mi is történt valójában.  Miközben felé haladtam, végig szemét kémleltem. Megnyugtató hatása, mégis nyugtalanított.
- Én: Hát éppen erre jártam és gondoltam megnézem a.. Megnézem a.. Megnézem a bokrotokat! Igen, a bokrotokat!
- Brady: A bokrunkat?
- Én: Igen, nagyon szép, és egyedülálló példány. Mikor ültettétek ide?
- Brady: Lina, ez a bokor már az óta itt van, amióta itt lakok. Na, ki vele, miért rejtőztél el a bokor mögött?
- Én: Igazából nem is akartam elbújni a bokor mögé, veled szerettem volna beszélni.
- Brady: Mesélj, mi történt?
- Én: Emlékszel mikor bejöttél hozzánk, és leültél a kanapéra, és ott volt melletted egy levél is a borítékban, ami bontatlan volt?
- Brady: Ő, azt hiszem, igen. Miért?
- Én: Mert érdekes módon, miután elmentél csak úgy nyom nélkül eltűnt a levél. Te nem tudsz róla?
- Brady: Szóval most azt hiszed, hogy én loptam el? Köszi, hogy ennyire bízol bennem.
- Én: Nem, nem hiszem azt, csak olyan furcsának találtam, de ha nem te voltál, akkor hová tűnhetett?
- Brady: Nem tudom, én egy helyben ültem a kanapén, és téged vártalak, a levél pedig ott volt a helyén mikor narancslevet hoztál. Nem lehet, hogy azután felvitted a szobádba, és megfeledkeztél róla?
- Én: Nem, nem mentem sehova. A nappaliból egyenesen kifelé mentem, mert hívtak Lizzyék, de végül itt kötöttem ki.
- Brady: Ne aggódj, biztos meg lesz a levél, meg, ha eltűnt, lehet nem is volt olyan fontos. Lehet, hogy ez egy jel arra, hogy nem kell, hogy kinyisd, mert semmi olyan nincs benne, ami fontos lenne.
- Én: Lehet. Mindegy, bocsáss meg, hogy egyből rád fogtam, csak tudod, mostanában mindenki furcsán viselkedik körülöttem.
- Brady: Megértelek, és semmi baj. Hazakísérjelek?
- Én: Ne, nem kell, átmegyek Lizzyékhez, éppen írt is, hogy merre vagyok már. Majd beszélünk még. Puszi!
Gyors léptekkel siettem Lizzyhez, aki egyre többször írta, hogy siessek, mert várnak.

A háznál ott állt az átázott Jinny és Carlos, és persze a lányok is. Elég kérdőn néztem, de ahogy megláttam Jinnyt egyből odafutottam hozzá.
- Én: Minden rendben? Mi történt veled, és hová tűntél?
- Jinny: Hát a buli után elmentünk az egyik busszal Domonkoshoz, de hajnalban beleuntam abba, hogy a holtrészeg focista barátaira rajzolgatott bajuszt és egyéb más festményeket, és eljöttem onnan. Csak az a baj, nem járt busz még 7 óra fele, ezért majdnem másfél órát vártam az első buszig, ami csak az erdőig hozott és eltévedtem, ott is legalább három órát kóvályogtam, mire rá nem találtam Carlosra egy fa alatt. – próbálta egy levegővel ledarálni nekünk dióhéjban, hogy mi is történt vele.
- Lizzy: Hát te jó hülye vagy, már bocsi!
- Bea: Azt hittük, hogy megerőszakolt Domonkos és ott hagyott valami folyóparton.
- Jinny: Ha, ha, ha nagyon vicces vagy Beus.
- Carlos: De szerencsére semmi baja nem történt.

Franco is éppen a közelben sétált, mikor látta, hogy minden osztálytársa Lizzyék háza előtt állt.
- Franco: Jinny! Hát előkerültél? – örömtelien kiáltotta el magát, majd átölelte Jinnyt. Nagyon furcsán viselkedett, túl furcsán.
- Jinny: Franco, látom te is meg vagy. Milyen volt a buli vége?
- Franco: Egész jó volt. Mondjuk a másnap reggel az katasztrofális volt.
- Jinny: Ugyan már! Nem lehetett annyira rossz!
- Franco: Igen? Próbálj meg te Brietával másnap a fürdőszobában sminkelni.
- Jinny: Valahogy örülök, hogy nem voltam ott.
- Franco: Á, szia, Lara! Nincs kedved eljönni valamerre ma?
- Larissza: Szia, dehogynem, merre menjünk?
- Franco: Menjünk el sétálni, és majd kilyukadunk valahol!
- Larissza: Rendben, akkor srácok, majd találkozunk. Sziasztok!
Franco átkarolta Lara vállát és elindultak az utca mentén, majd lekanyarodtak. Nem tudom miért, de belőlem valamiért olyan rossz előérzetet váltott ki az, hogy elmentek ketten. Mindenesetre nem mondtam semmit sem, csak elmentem haza. Na, jó, még sem mentem haza, az igazság az, hogy furdalt a kíváncsiság, hogy mi van Lara és Franco között, ezért úgy döntöttem utánuk megyek. Tudom, szörnyű vagyok, de érdekelt a dolog.
Miközben siettem, hogy utolérjem őket, megszólalt a mobilom. Brady hívott rajta. Nem akartam neki mondani, hogy Francoékat követem, mert akkor azt hinné, féltékeny vagyok, ezért inkább kinyomtam és siettem utánuk. Több üzenetem is érkezett Bradytől, hogy hívjam fel, meg, hogy miért nem veszem fel a telefont, de nem válaszoltam egyikre se, csak lopakodva követtem Larát, aki Francoba karolva ment az utcán.
Megálltak egy közeli padnál, és azt láttam, hogy leülnek. Én gyorsan a tőlük nem messzi fa mögé rejtőztem el, hogy onnan figyeljem őket. 10 percig beszélgettek, majd mikor már elkezdtem unni, hogy ott állok, láttam, hogy Franco lekapta Larát. A vér fagyott meg bennem, de nem tudtam megmozdulni. És mikor azt hittem nem lehet ennél rosszabb, akkor tévedtem, mert mégis lehet.
- Brady: Mit csinálsz itt Lina?

Út a pokoltól a mennyországig 2. - 3. rész

Sziasztok olvasók!

Sajnálom, hogy eltűntem így nyáron, de sajnos nem nagyon értem rá. De nem feledkeztem meg rólatok! Hoztam is a következő részt nektek, és ezentúl minden héten/második héten hozok új részeket nektek! Remélem tetszeni fog:)
Lina

3. rész

Szinte mindenki másnaposan ébredt fel Beáék házában. Sajnos nem úgy sült el ez a buli sem, ahogy terveztük. Valahogy mindig tönkreteszi valaki. Az utolsó emléke a fele társaságnak, akik még józanok voltak éjfél tájt, hogy hoztak újabb italokat Domonkos barátai, amiknek elég különleges utóízük volt.
Na, de sebaj! Vagy talán még is nagy a baj?
Miután mindenki felébredt, arra lettünk figyelmesek, hogy Carlos Jinnyt keresi.
- Franco: Ne ordibálj már, Carlos! Mindjárt szétrobban a fejem! – mondta Franco elég másnapos fejjel kikelve az ágyból.
- Carlos: Nem láttátok Jinnyt? Az éjjel még itt voltak Domonkossal a nappaliban?
- Én: Azt hittem veled van!
- Brady: Én mielőtt elaludtam volna, akkor láttam őket, kettőjüket, hogy kisétáltak a kertbe, de utána se kép, se hang.
- Lara: A foci csapat sincs itt.
- Bea: Én próbáltam hívni, de ki van kapcsolva a mobilja!
- Laura: Akkor mi lett vele?
- Carlos: Nem tudom, de nekem rossz előérzetem van!
- Bea: Megpróbálom elérni Domonkost, hátha ő tud róla valamit!
Bea kiment a konyhába, hogy felhívja focista barátját, amíg mi próbáltunk visszaemlékezni a tegnapi napra.
Franco félrevonta Larisszát, mivel ő is szeretne beszámolót kapni a tegnapról. Egy emléke sincs arról, hogy mi történt, csak annyit tudott, hogy az este kavartak.
- Franco: Larissza, legyél velem őszinte! Történt köztünk az este folyamán akármi, aminek nem kellett volna megtörténnie?
- Lara: Őszintén, Franco? Nem emlékszem semmire sem! Bár, ha történt volna valami, arról már rég tudnánk, nem?
- Franco: Lehet. De akkor az este meg sem történt, ugye!
- Lara: Semmi nem történt!
- Franco: Rendben, király, akkor ezt megbeszéltük!
- Lara: Ja, tök jó, hurrá!
- Franco: Egyébként, nem is táncolsz olyan rosszul! ;)
- Lara: Te bolond! Mondtam már, hogy bot lábam van!
A távolból figyelve, megakadt rajtuk a szemem. Nem tudom helyes-e, de engem bántott, hogy ennyire jól kijönnek egymással. Lehet azért, mert nekünk már nem volt a régi a kapcsolatunk. Nagyon gáz ez?
- Brady: Minden rendben van?
- Én: Igen, miért? – rántottam el a fejem, mikor Brady érdeklődni kezdett.
- Brady: Csak mert nekem eléggé úgy tűnt, hogy le se bírod venni a szemed Francoról és Larisszáról.
- Én: Nem, ugyan, hova gondolsz! Csak elgondolkodtam rajtuk, milyen szép pár lennének.
- Brady: Hát, nem tudom, Larissza tényleg egy elbűvölő lány. Bárkinek megakad rajta a szeme. Lehetséges, hogy a végén még összejönnek.
- Én: Úgy gondolod? – tudom, hogy ez helytelen, de valahogy nem tetszett az a kijelentése Bradynek, hogy lehet, összejönnek.
Eközben Bea szaladt vissza a nappaliba kicsit megkönnyebbülve.
- Carlos: Na, tudsz valamit róla?
- Bea: Felhívtam Domonkost, aki azt állította, hogy ott alszik a kanapén náluk. Hazavitte tegnap, mert nagyon rosszul volt.
- Carlos: Hogy útálom ezt a Domonkost, de azért köszi!
- Brady: Csak nem féltékenységet látok a szemeidben?
- Dave: Szerintem annyira belebolondult Jinnybe, hogy már azt se tudja, mit beszél!
- Carlos: Srácok, hé! Csak aggódok érte, ennyi!
- Franco: Szerintem jogos, hogy aggódsz érte! Nekem sem volt szimpatikus az a Domonkos, sőt az egész focicsapat!
- Carlos: Na, látjátok! Nem vagyok egyedül ezzel!
- Brady: Badarság! Ezek csak focisták, a légynek sem tudnának ártani!
- Dave: Pontosan!
- Adam: Srácok, nem tudom mi volt ez a tegnapi buli, de valami iszonyatos volt a vége! – lépett ki az egyik hálószobából, álmos szemekkel Adam és Lizzy.
- Lizzy: Egyáltalán mit keresett itt az a habgép? És ki az a Domonkos?
- Bea: Jinny felszedett egy focistát, ő Domonkos, a habgépről pedig fogalmam sincs.
- Lizzy: Remek.
- Én: Én lassan elindulok haza srácok! Apa biztos aggódik már.
Azt hittük nem lehet már rosszabb. De tévedtünk. Brieta a fürdőszobában sikítozott, mint aki vernének, úgy csinálta.
- Én: Szerintem minél előbb lépek.
- Brady: Hazakísérjelek?
- Én: Nem kell, szerintem te is siess haza, majd délután beszélünk!
- Brady: Rendben. – átöleltem és futva igyekeztem haza.
- Bea: Mit csináljunk hiszti királynővel?
- Carlos: Szerintem menjünk haza! Nekem nincs elég idegzetem ehhez a papagájkirálynőhöz!
- Bea: Köszi, és itt hagynátok vele?
- Carlos: Igen! – mondta sunyin.
- Dave: Szerintem meneküljünk, amíg lehet!
- Brieta: Frankítóóóó!
- Brady: Hát haver, szólít a kötelesség!
- Franco: Jaj de jó nekem! Hurrá!
- Dave: Sok sikert hozzá!
- Franco: Aha, éljenek a szőkék!
- Brieta: Franco gyere már ide!
- Franco: Megyek már!
Franco elég nagy grimasszal a száján ment be a fürdőszobába, ahol Brieta nem bírta kifesteni a szemét, és segítség kellett neki.
- Brady: Én azt hiszem léptem srácok! Délután összefutunk a kávézóban? Bandamegbeszélés kellene tartanunk. Szóljatok Franconak, ha végzett a sminkeléssel!
- Dave: Persze, de én is megyek, szóval Carlos szólj neki te!
- Carlos: Én nem maradok tovább. Elég volt! Szóval én is lépek.
- Brady: Akkor átadnátok neki lányok?
- Lara: Átadom neki, úgy is együtt megyünk haza, majd mondom neki!
- Brady: Köszi, Lara!
A fiúk távozásával a lányok elkezdték kibeszélni a tegnap estét. Mindenkit kifaggattak arról, ami tegnap történt. Legfőképp Lizzyt és Larát kérdezgették, hiszen nekik nem volt barátjuk.. eddig? Vagy lehet, hogy még mindig nincs?
- Lizzy: Adam nagyon aranyos volt! Igazi úriember, nem úgy, mint az a Domonkos, aki rángatta Jinnyt mindenhova magával.
- Bea: Pedig Domonkos helyes pasi. A foci csapa kapitánya.
- Hanna: Szerintem egyáltalán nem helyes!
- Bea: Jó, tudjuk, neked Dave az álom pasid!
- Laura: Remek, mindenkinek van barátja, csak nekem nincs.
- Lara: Majd lesz neked is, ne aggódj!
- Bea: Lara, te inkább mesélj Francoról. Mi volt vele az éjjel? Nagyon eltűntetek!
- Lara: Nagyon aranyos, és atom cuki volt! Megtanított táncolni is!
- Lizzy: Tényleg? Nem tudsz táncolni?
- Lara: Sokáig nem tudtam, de ő megtanított!
- Lizzy: Szerintetek elmondjuk neki?
- Lara: Mit kellene elmondani? Csak azt ne mondjátok, hogy van barátnője!
- Bea: Nem! Csak szerintem, vagyis szerintünk neki Lina tetszik jelenleg!
- Lara: De Lina nem Bradyvel van most?
- Emili: De. Ők most együtt vannak.
- Lara: Akkor mi itt a baj? Majd elfelejti!
- Bea: Hát, nekem nem úgy tűnik, mint aki nagyon el akarná felejteni!

Franco a távolból hallotta az eseményeket, és kénytelen volt közbeszólni.
- Franco: Nézd, Bea, nem tudom, mit hisztek, de nekem Lina már nem létezik többé. Ő a múlt. Jelenleg senki nem tetszik nekem! Ne hidd el ezeket a badarságokat Lara!
- Bea: Hát jó, te tudod!
- Lara: Akkor most senki sem tetszik?
- Franco: Senki sem!
- Lara: Rendben, akkor hazakísérsz?
- Laura: Nem úgy volt, hogy együtt megyünk haza?
- Lara: Igen, de inkább Francoval akarok most hazamenni!
- Laura: Értem, ahogy felbukkan egy pasi, egyből itt hagysz, köszi!
- Lara: Jaj, ugyan már Lau, csak hazakísér. Te menj a lányokkal addig haza!
- Franco: Nem akarok kellemetlenséget okozni! Ha nagy baj, akkor nem kísérlek haza!
- Laura: Nem, dehogy. Menjetek csak! Én majd Lizzyvel és Hannával hazamegyek!
- Lara: Akkor mehetünk, Franco?
- Franco: Persze!
Miután elmentek Laura megkérdezte Beáékat, hogy Franco hazudott-e az előbb arról, hogy nem tetszik neki Lina.
- Lizzy: Szerintem hazudott!
- Bea: Szerintem is. Ilyen gyorsan nem tudná elfelejteni!
- Laura: Szegény Lara, tökre ki lesz akadva, ha ezt megtudja!

Délután

Az időjárás sem nekünk kedvezett. Elég lehangoló idő volt szombat délután. Én a nap nagy részét a szobámban ülve töltöttem a gitárommal. Félóránként hívtam fel a lányokat, hogy tudnak-e már valamit Jinnyről, azon kívül, hogy állítólag Domonkosnál van. Nagyon gyanús volt nekem az a fiú. Még a szeme sem állt jól.
Nem sokkal később lementem, mert hallottam, hogy valaki csöngetett. Kinyitottam az ajtót, de senki sem állt ott. Gondoltam először magamban, biztos valaki szórakozott csak. Már éppen indultam volna be a házba, mikor megpillantottam egy borítékot a földön. Se név, se dátum, se feladó nem volt rajta. De még csak írni sem írtak rá, mert az illető tudhatta, hogy kitaláltam volna az írását. Cseles!
Visszamentem a házba, és leültem a kanapéra, hogy kinyissam a titokzatos borítékot, de újra csöngettek. Felpattantam, hogy odarohanjak az ajtóhoz, hátha a titokzatos levél küldője az. A kanapéra tettem a levelet, és odafutottam az ajtóhoz. Kinyitottam, és Brady állt ott, aki tiszta víz volt.
- Én: Hát te? Mi történt veled? Miért vagy csurom vizes?
- Brady: Csak, hogy végre kinyitottad az ajtót! Amúgy nagyon el voltál tűnve ma. Hazarohantál, azt se hagytad, hogy hazakísérjelek. Mi történt?
- Én: Ugyan, semmi. Csak tudod milyen apa. Gondoltam hiányol már!
- Brady: És most itthon van?
- Én: Nem, Brieta anyjával mentek valami nyálas, romantikus vacsorára.
- Brady: Akkor nem zavarok?
- Én: Nem dehogy, gyere csak be. – miután beinvitáltam, leültettem a kanapéra, és elmentem a konyhába, hogy hozzak neki narancslevet.
Brady arra a kanapéra ült, ahol a levelet hagytam. Se perc nem kellett neki, miután kimentem, a kíváncsiság felülkerekedett rajta, és nem bírta megállni, hogy ne nyissa ki a borítékot. Kinyitotta, és egy fényképet talált benne rólam és Francoról, még mikor együtt voltunk. Miután megfordította a képet, az volt rá írva:
„Beszélni szeretnék veled. 6-kor várlak a parkban! Aláírás: Franco”.
Nem tetszett neki, hogy Franco még mindig kajtatott utánam, és szerintem tudta, hogy én még nem nyitottam ki a levelet, ezért ahogy visszatette a képet a borítékba, összehajtotta és eldugta a hátsó zsebébe.
Amilyen gyorsan tudtam, visszajöttem Bradyhez, aki hirtelen felállt.
- Én: Itt vannak a narancslevek! Szeretnél filmet nézni, tudod láttam néhány jót a neten és gondoltam megnézhetnénk, ha már itt vagy.
- Brady: Ez tényleg jól hangzik, de az a helyzet, hogy most jöttem rá, van egy kis elintézni valóm még, ami nem várhat!
- Én: De most?
- Brady: Igen, bocsáss meg, de el kell most mennem! Majd később beszélünk! – megpuszilt, majd kiviharzott az ajtón.
Nem értettem Brady furcsa viselkedését, vagy, hogy mi lehetett ennyire fontos, ami miatt ilyen ideges lett és elment.
Leültem a fotelbe, hogy végre kinyissam a levelet, csak, hogy a levélnek hűlt helye volt. Elkezdtem keresni mindenfele, de se híre, se hamva nem volt már. Gondolkozni kezdtem, hogy hova is tehettem, ha nem a kanapéra. Sajnos nem volt sok időm elgondolkozni azon, hogy hol lehetett az a titokzatos levél, mivel hívtak Lizzyék, hogy menjek át hozzájuk, mert csajbanda megbeszélést tartottak.

Carlos éppen hazafelé sietett, mikor eleredt az eső. Habár nem volt vészes még, de jobb volt sietni, minthogy megázzon és lebetegedjen. A hazafelé vezető úton futottam vele össze, de nem álltam le vele beszélgetni, inkább hagytam, hogy hazamenjen.
Miután elkezdett ömleni az eső, mintha dézsából öntötték volna, Carlosnak nem volt más választása, nem akarta megkerülni az erdőt, mert az hosszú lett volna, helyette az egyik ösvényen letért, hogy átvágjon rajta.

A vihar is feltámadt a város másik részén, pont ahol Carlos volt, így aztán bolyongott az erdőben. Egy kilométer után még tudta, merre kell menni, de amint a viharos szél megérkezett, amilyen gyorsan sietett, olyan gyorsan tévedt is el az erdőben. Egy nagyobb fa alá állt be, mit sem sejtve, ki állt a fa másik oldalán.
Miközben a fa alól tekintett ki, egy alak hátulról átölelte őt. A szíve a torkában dobogott, nem mert megfordulni. Erőt vett magán, megfordult, és megpillantotta a félig átázott Jinnyt. Először nem hitt a szemének, majd amikor magához tért, átölelte.

Parkban

Miközben a város egyik felében szakadt az eső, addig a másik felében még éppen, hogy csak csepergett.
Franco egy padon ült a park közepén, és minden bizonnyal rám várt.
A távolban kiszúrta az éppen arra igyekvő Bradyt, ezért amilyen gyorsan csak tudott, felállt és odébb állt, de Brady utolérte, és elé ugrott.
- Franco: Mit akarsz itt? – vágta rá a mellkasát fogva, mintha nagyon megijedt volna.
- Brady: Ugyan már, ne játszd magad előttem. Lehet, hogy Brieta, Larissza és még Lina is bedől neked, de én nem. Tudom, hogy Linát vártad. – vonta fel Brady a szemöldökét.
- Franco: Ezt honnan vetted?
Brady elnevette magát, mint aki viccesnek találná ezt a helyzetet.
- Brady: Jaj Franco. Én mindig egy lépéssel előtted járok. Azt hiszed, hogy Lina szeret téged, de ez nem igaz.
- Franco: Igen? Honnan veszed?
- Brady: Láttam a levelet, amit Linának küldtél. Elhoztam, mielőtt elolvasta volna.
- Franco: Várj, te elloptad azt a levelet, amit küldtem neki?
- Brady: Nem elloptam, sokkal inkább megkíméltelek téged egy csalódástól. Inkább köszönettel tartozol! – kulcsolta össze a karját.
- Franco: Lehet, hogy most azt hiszed, hogy minden jó, de hidd el, ha egyszer véletlenül elrontasz valamit kettőtök között, soha többé nem megy vissza hozzád. Erről én fogok gondoskodni.
- Brady: Szállj ki végre Lina életéből!
- Franco: Mert ha nem mi lesz?

Brady csak egy „gonosz” pillantást ejtett, nem is mondott semmit rá. A kezébe nyomta a borítékot, majd elfordult Francotól és elment.