Út a pokoltól a mennyországig

2. rész
Hiába ellenkeztem apám minden döntésével, hiába lázadtam ellene, valahogy mindig én jöttem ki rosszabbul.
Brady velem együtt ült az ágyamon, és csak kérdezgetett folyton a családomról, mert szinte semmit nem tud a családi életemről és a történetéről.
- Brady: Elmeséled mi történt anyukáddal, vagy inkább hagyjuk?
- Én: Hát ha nagyon szeretnéd tudni, akkor elmesélhetem. Még nagyon kicsi voltam, olyan öt éves lehettem. Anya egy üzleti úton volt New Yorkban. Én, apa és a húgom, Samanta, éppen egy görögországi nyaraláson voltunk.
- Brady: Neked van egy húgod is?
- Én: Igen. Szóval, ott tartottam, hogy anya ugye New Yorkban volt még 2001-ben, és a World Trade Centerben dolgozott a többi munkatársával. Innen már ki tudod találni, hogy mi történt vele..
- Brady: Igen, és nagyon sajnálom, nem tudtam.
- Én: Nem te tehetsz róla. Erről senki sem tehet. Meg már régen
volt, szóval ez már a múlt, mi pedig a jelenben élünk.
- Brady: Imádom, hogy te mindig ilyen optimista vagy, és sosem adod fel, még egy ilyen tragédia után sem!
- Én: Te pedig mindig itt vagy, és meghallgatsz. Sosem hagysz cserben. Ha szomorú vagyok mindig megvigasztalsz. Állandóan mellettem vagy, és szüntelen vigyázol rám.
- Brady: Ez csak természetes.

- Brieta: Jaj, de édesek vagytok. Csak kár, hogy mostantól az egész életedet megváltoztatom. Mivel én is ebben a házban élek, ezért az lesz mindig, amit én mondok!

- Brady: Brieta menj már innen! Senki nem kíváncsi rád.
- Brieta: Nem látod, hogy ez a cafka minden fiút maga köré szeret, aztán csak játszadozik a szívükkel, majd mindegyik jól pofáraesik.
- Én: Mostmár befejezheted, és ha megkérhetlek rá, távozz a szobámból, mert még elkapjuk a hülyeséget és a kígyómérget tőled.
Brieta felhúzott orral, és hátracsapott hajjal suhant ki a szobából, és becsapta magamögött az ajtót. Brady és én csak nevettünk rajta, hogy-hogy lehet valaki ilyen szőke és dölyfös, mint Brieta.

Stúdióban

A gyerekek az esti műsorra készülődtek. Mindenki ott volt már lassacskán. az osztályból mind a 17 fő jelen volt, igaz, volt, aki nem lépett fel, csak, mint néző jött el az előadásra.

Bea éppen az öltözőben volt, mikor Carlos benyitott véletlen hozzá. Persze már teljesen át volt öltözve.
- Carlos: Hűha, milyen csini vagy még sportfelszerelésben is!
- Bea: Köszönöm, de te mit keresel itt?
- Carlos: Csak hallottam, hogy valaki dúdolgatott és kíváncsi voltam kinek van ilyen csodálatos hangja.
- Bea: Ugyan már, még a végén elpirulok!
- Carlos: Amúgy már mondani szerettem volna, hogy jó a hajad elestél?
- Bea: Na, menj a francba! Mekkora egy tahó vagy!
- Carlos: Bocsánat, nem tudtam, hogy komolyan veszed. De tényleg.
Be ki akart rohanni, mert becsöngettek testnevelés órára. Carlos megfogta a karját és magához rántotta. Nem kellett sok idő, egyből meg is csókolta.
Lizzy és Jinny éppen arra jártak. Mikor benéztek az öltözőbe, de már csak annyit láttak, hogy Bea meg Carlos beszélgetnek. Mind a ketten paradicsom piros fejjel álltak az öltöző ajtajába, majd odarohantak Carloshoz, aki nem győzött levegőt kapkodni. Végül Jinny nyert. Carlos vele ment el fagyizni délután.
A Show csak este nyolckor kezdődött, szóval mindenki a maradék idejét gyakorlással töltötte. Majdnem mindenki. Brieta szokásához híven mindenkinek beszólogatott a folyosón, akárkit meglátott gyakorolni, egyből lefújozta, és a szemükre hányta, hogy ő itt egy igazi kiscsillag és csak ő a legjobb, senki nem érhet a nyomába.
Bradyvel éppen arra jártunk és láttuk az egészet.
- Én: Brieta nem fejeznéd be végre. Nem látod, hogy mindenkinek csak az idegeire mész?
- Brieta: Téged meg ki kérdezett Lina? Senki. Menjetek csak vissza a ki palotátokba és éljetek ott, nekem fontos világmegváltó dolgom van még az iskolában.
- Brady: Szörnyű ez a lány, komolyan mondom, nem is tudom, hogy Emili, hogy bírja elviselni őt.
- Én: Én sem tudom. De, jaj, el is felejtettem, az öltözőbe hagytam a telefonomat. Visszarohanok érte!
- Brady: Elkísérjelek?
- Én: Nem, nem fontos, de ha szeretnél, várj meg a bárban egy pohár narancsos koktéllal, ha lehetne.
- Brady: Jó. Akkor majd ott találkozunk. Puszi.

Sietve rohantam vissza az öltözőbe, de mikor benyitottam, láttam, hogy valaki háttal állva pont az én telefonomat nyomkodja.
- Én: Mit csinálsz te a telefonommal, mégis kinek képzeled magad, hogy más dolgát piszkáld?
Megfordult az illető, és ki más is lett volna, mint Franco.
- Franco: Bocsánat, nem tudtam, hogy a tiéd. Most jöttem be az öltözőbe éppen, és láttam, hogy a padon maradt egy telefon, felvettem és éppen akkor jöttél, mikor ki akartam vinni, leadni a portára.
- Én: Akkor bocsánatot kérek, nem tudtam. De hála az istennek, te találtad meg a telefonomat, és nem valami idegen ember. De most mennem kell..
- Franco: Máris mész? Biztos Bradyvel leszel. Menjél csak, pedig azt hittem, tudunk beszélgetni.
- Én: Szerintem nekünk nincs miről beszélnünk. Te Brietával vagy én pedig Bradyvel. Kész. Pont. Ennek így kell lennie.
Nehézkesen, de hátat fordítottam és a ki törekvő érzelmeimnek, és elhagytam az öltözőt.