Út a pkoltól a mennyországig

3. rész

Február 14.

Lassacskán a január is eltelt. Az előadásokkal, amiket a diákok szerveztek, az iskola visszaállt a régi kerékvágásba így a hosszas gyakorlások a színdarabra, felkészülés a matek dolgozatokra és felelésekre, és persze a külön órák sem maradhatott el. A februári hónap elég keménynek ígérkezett, hiszen rengeteg előkészület kellett a színdarabunkhoz, ami pont 14.-ére, azaz Valentin napra esett.
Minden lány, aki a suliba járt, az csak a Valentin napról tudott beszélni. A fiúk nem győztek elbújni a szekrényükbe, mosdóba, sőt még az igazgatói irodába is, hogy elkerüljék a lányok nyálas beszélgetéseit.
Mikor beértem a suliba Brady jött felém, aki átölelt.
- Én: Na, mi van? Te nem menekülsz előlem?
- Brady: Nem, dehogy is. Azok a fiúk, akik menekülnek, azok olyanok elől bujkálnak, akik néha túl sokak, és idegesítőek már.
- Én: Szóval én nem vagyok idegesítő és sok? :D
- Brady: Most viccelsz? Felforgattad az egész világomat!
- Én: Tényleg?
Majd lassan elkezdtem körbejárni Bradyt, aki folyton csak hízelgett, de nagyon tetszett nekem.
- Brady: Régebben rossz ember volt, de miután megismertelek, éreztem, hogy kizökkentettél a hétköznapjaimból. A nélküled töltött percek is olyanok, mintha évek lennének. Teljesen megváltozott az életmódom és a gondolkodásom is. Megtanultam, máshogy hozzáállni az emberekhez. Egyszóval, minden, ami jó, az csakis neked köszönhető.
- Én: Jaj, Brady, ne mondj ilyet, mert még a végén én is kergetni foglak téged a folyosón.
Brady csak mosolygott és megölelt. Imádok Bradyhez odabújni. Olyan megnyugtató érzés, vele biztonságban érzem magamat.

Később

A stúdióban már vártak minket az ének, dráma és tánctanárok, akik bejelentették, hogy a Hattyúk tavát választották ki, amit átalakítottak egy kicsit, és majd elő kell adnunk a stúdió nagytermében. Engemet és Bradyt választottak ki főszereplőnek, szóval Brady lesz majd a vadász, én a hattyú királylány. A szereposztás gyors volt és gördülékeny. Igaz, Brietának volt néhány keresetlen szava minden döntéshez, de a tanárok figyelmen kívül hagyták már.
- Brady: Nem tán mosolyt látok az arcodon?
- Én: Dehogy is nem, annyira örülök, hogy mi ketten lettünk a főszereplők!
A távolban Franco figyelt minket, és egyből lefagyott a mosoly az arcáról, mikor Brady ölelgetett engemet.

Több mint másfél hét gyakorlás után, Brady lebetegedett egy nappal az előadás előtt. A Főpróbán Franco vette át a szerepét, ami Bradynek szúrta a szemét, de nem sokat tehetett ellene az ágyából. Egész nap csak üzeneteket küldözgetett nekem, és hívogatott, hogy mi van velem. Nem bírta ki nélkülem, így megígértem neki, hogy próba után átmegyek hozzá.
Próba után felkaptam a táskámat és siettem is Bradyhez. Az ajtóban Franco állított le, hogy lenne kedvem elmenni egy bárba inni valamit.
- Én: Elég csábító az ajánlatod, de sajna már megígértem Bradynek, hogy találkozok vele. Vagyis elmegyek hozzá, nem akarom, hogy még több betegséget összeszedjen kint, ha sétálnánk.
- Franco: Ja, értem, és nem tudnád lemondani?
- Én: Brady megsértődne, sajnálom, most mennem kell!
Elviharzottam Franco mellett, aki elégedetlen fejjel ment ki a teremből utánam.

Bradyéknél

Siettem Bradyhez, aki, mint valami boszorkány, de tudta, hogy ekkor jövök, és kint állt már a kapuban.
- Én: Brady menj vissza, nem akarom, hogy holnap is hiányozz az előadásról!
- Brady: Mikor megláttalak az ablakból futni, tudtam, hogy egyből jobban leszek. Ezért is jöttem ki. Neked gyógyító erőd van.
- Én: Jaj te. Na, gyere, menjünk be!

- Brady: Egész nap csak rád gondoltam! :)
- Én: Én pedig kifutottam magamat idáig! Amúgy én is rád, nagyon hiányoztál. Mindenki hiányolt főpróbáról, az összes tanár, Lizzy, Emili még Brieta is.
- Brady: De holnap már leszek, és együtt fogunk énekelni.
- Én: Remélem jó lesz. Nem nézünk valami filmet?
- Brady: Miért is ne!