Út a pokoltól a mennyországig

5. rész

Fiatal még az éjszaka!

Már-már a márciusi hónapunkat tapostuk, mindenki érezte, hogy lassan itt a tavaszi szünet szele is. A tanárok is megérezték a jegyeinkből, hogy lassan közeleg a szünet. Igaz, az évvége még messze volt, de már mindenki lelkesen várta a következő három hónapot.
Az iskolában éppen becsöngettek. Mindenki készülődött a tantermébe. Nekünk pont matekóránk volt, ahol dolgozatot írtunk volna. A tanár bejött a termünkbe, hogy kiossza a feladatlapokat, de hirtelent megszólalt a csengő. Mindenki értetlen fejet vágott, hiszen már egyszer becsöngettek. A tanár mondta, hogy biztos tűzriadó van, de nem sok kedve volt kimenni, mert ha kimegyünk, azzal megint 10 perc megy el az órából és mire visszajövünk addigra már több mint a fele óra elmenne, és nem lenne időnk a dolgozatra.
Mindenki nyüzsgött a teremben, majd bejött hozzánk egy rendőr, hogy kikísérjen a suliból. Az osztályfőnökünk csak nézett mindenkire, majd segített a rendőrnek kiterelni mindenki az épületből.
Már lassan egy óra eltelt azóta, hogy az összes diákot és tanár evakuálták az épületből, de még nem jött senkise, hogy elmondja mi történt. Végül odamentünk egy rendőrhöz, aki éppen a kapuban állt az iskola előtt, hogy megkérdezzük, mi történt itt, és meddig lesznek itt a rendőrök.
- Rendőr: Gyerekek, itt most eljárás folyik, csak annyit mondhatok, hogy valaki betelefonált a rendőrségre, hogy bombát találtak a Szolnoki Izabella Gimnázium alaksorában, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat. Egyelőre nem találtunk semmit sem, de jobb lenne, ha minél messzebbre mennétek el innen, mert sosem lehet tudni, hogy igazi robbanószerrel van dolgunk, vagy pedig csak kamuriasztás volt az egész.
- Brady: Értjük mi ezt, de meg tudná mondani nekünk, hogy körülbelül meddig tart a kivizsgálás?
- Rendőr: Mi sem tudjuk, de valószínűleg nem lesz ma a gyerekeknek iskola, így szerintem hazamehettek majd. De ezt kérdezzétek meg a tanárotoktól.
Mindenki futott is az osztályfőnökéhez, akik azt mondták várjunk még egy kicsit. Mi kikönyörögtük, hogy engedjen el minket hamarabb. Végül meglágyult a szíve a tanárnak és azt mondta, hogy ne mondjuk senkinek, hogy hazaengedett, és a tanár is lelépett valahova. Mondjunk helyette annyit, hogy elmentünk sétálni az osztállyal.

Mindenki feloszlott kisebb bandákra az osztályból, és ahogy kimondta a tanár, hogy mehetünk, egyből elviharzottak a gyerekek mindenfelé.
Én Bradyvel mentem volna el sétálni, de Brady motorral volt, így inkább elvitt engem motorozni a városba. Mindenfele elmentünk, de végül egy tónál kötöttünk ki, ahol meg is álltunk.

Lekapott engem a motorról, és azt mondta, hogy csukjam be a szememet, mert van egy kis meglepetése számomra.
- Én: Most már kinyithatom?
- Brady: Még nem!
- Én: Aj Brady, már nagyon kíváncsi vagyok!
- Brady: Most már kinyithatod!
Kinyitottam a szememet, és láttam, hogy egy piros-fehér kockás kisszőnyeg van kiterítve a tópartra, és rajta egy kis piknikkosárka meg egy gyertya, és a tetejébe még tele van szórva rózsaszirmokkal, amihez egy kis ösvény vezet, ami szintén rózsaszirmokkal volt kirakva.
- Én: Jaj, és ezt mire kaptam? :o
- Brady: Nem lephetem meg a világ legjobb barátnőjét, csak úgy ok nélkül?
- Én: Dehogyis nem, ez nagyon kedves volt tőled! Köszönöm.
Egész délután lent voltunk a parton, majd sétáltunk egyet a tónál.

Tíz perccel később felhívtak minket, hogy a közeli Retro klubban buli lesz, amire minden kilencedikes az iskolánkból, azaz az egész évfolyamot meghívták. Brady rávett engem, hogy menjek el vele, mert az egész osztály, sőt az egész évfolyam itt lesz, és nem szabadna kihagyni egy ilyen bulit. Nehézkesen, de végül belementem egy újabb buliba, amiről még fogalmam sem volt, hogy ténylegesen kik lesznek ott, és hol lesz.