Út a pokoltól a mennyországig

10. rész

A baj nem jár egyedül!

A motoron ülve elakadt a lélegzetem. Brady tündöklő mosolya csillant fel a sisak alól. Szemeiben a remény égett. Teljesen elöntött engem a félelem és a bátortalanság. El sem hittem először, hogy Brady volt az.
- Én: Ez meg mi? Te hogy kerülsz ide? Miért hoztál magaddal? Mit akarsz tőlem, Brady? Válaszolj már, kérlek!
Kérdéseimre nem válaszolt, csak megszüntette közöttünk a távolságot, és közelebb lépett hozzám.
- Én: Brady, kérlek. Miért csinálod ezt?
- Brady: Hogy lehetsz ilyen szép még sírás közben is?
Csak meredten bámultam a szemeibe, és idegességembe hátrazúgtam a motoron.
Brady utánam ugrott és elkapta a karomat. A motor elborult, de én a karjaiban kötöttem ki. Csak nézett rám, elpirult majd elengedett.
- Brady: Minden rendben? Nem ütötted meg magad?
- Én: Igen, minden rendben, jól vagyok, de a motorod..
- Brady: A motor nem lényeg, ez csak egy tárgy, te annál sokkal fontosabb vagy.
- Én: Hát köszönöm, hogy elhoztál idáig, de innentől már én is hazatalálok.
Brady megfogta a karomat és visszarántott.
- Brady: Ne menj el, kérlek.
- Én: Mennem kell. Majd máskor beszélünk.
- Brady: Legalább egy órára maradj, hagy fejezzem be, amit a parkban elkezdtem.
Csak sóhajtottam egy nagyot, majd hagytam, hogy Brady felrángasson a szobájába.
- Én: Hát itt vagyunk a szobában.
Brady leült a székére, amíg én az ágyán ültem. Elővette a gitárját.
- Brady: El akartam játszani neked egy dalt, amit már rég óta írok, de még sosem volt alkalmam befejezni, vagy bemutatni bárkinek is.
- Én: És miért pont nekem?
- Brady: Mert te ihletted még akkor. És azt akartam, hogy te legyél az első, aki hallja.
Elmosolyodtam, hiszen ez egy kedves gesztus volt tőle.
Brady elkezdett gitározni, majd végül énekelni is.
Az ajtóban Jessie hallgatózott.

- Brady: Itt vagyunk, ki tudja, kit ki hívott, mégis itt vagyunk,
sokáig itt leszünk.
Szárnyalunk, mint földre tévedt égben járó angyalok,
és néha szenvedünk.
Álmodunk, a tények szürke tengerétől elfutunk,
ezek vagyunk.
Hiszen van még időnk, azért se változunk.

Most először mondom el, most hinned kell nekem.
Legalább te maradj itt velem!
Annyi minden változik, s nem biztos semmi sem,
Legalább te legyél az nekem!
Még százezerszer mondom el, ha nem hiszel nekem.
Legalább te maradj itt velem!
Mert annyi minden változik, s nem biztos semmi sem,
 Legalább te legyél az nekem!

 - Én: Ez gyönyörű dal volt!:)

- Brady: Köszönöm. Örülök, hogy tetszik neked.
Jessie végig ott állt az ajtóban, és figyelte, hogy mi fog történni.
Brady letette a gitárját és beült az ágyba mellém.
- Brady: Mi van velünk, Lina?
- Én: Hogy érted, hogy mi van velünk? Nem értelek Brady.
- Brady: Ha együtt vagyunk, boldogok vagyunk, most, hogy külön vagyunk, szenvedünk, te nem érzed?
Kezeivel végigsimította az arcomat, én pedig alaposan átgondoltam, hogy mit is mondjak neki, hiszen én is ugyan ezt éreztem. Talán nekem jobban fájt az elválás.
- Én: Brady, én..
Brady rátette a kezét a számra, hogy ne beszéljek többet és közelebb hajolt hozzám. Lecsuktam a szememet. A testemet teljesen átjárta a melegség. A szívem, mintha a torkomban dobogott volna. A gyomrom teljesen görcsberándult az izgatottságtól. Azt hittem, elolvadok a karjaiban.

Már lassan majdnem összeért a szánk, mikor Jessienek, elege lett belőle, és berobbant a szobába, mint valami gránát.
- Jessie: Brady, életem, drágaságom, hívtál?
Én annyira megijedtem, hogy egy méterrel távolabb kerültem Bradytől, úgy hátraugrottam az ágyán.
- Brady: Ő, nem, nem hívtalak.
- Jessie: Pedig úgy hallottam, na, mindegy, ma már mind itt vagyunk, beszélgethetnénk is. Brady, nem hozol fel nekem egy pohár vizet. Teljesen kiszáradt a torkom!
- Brady: Persze, te kérsz valamit Lina?
- Én: Nem, köszönöm!
Brady lesietett, hiszen nem mert sokáig egyedül hagyni minket.
- Jessie: Szóval te vagy Brady volt barátnője. Mit akarsz Bradytől? Ő világosan megmondta, hogy hagyd békén, mert nem kíváncsi rád!
- Én: Nem ő igazából csak.. amúgy én minek is magyarázkodom neked? Nem tartozom semmiféle magyarázattal!
- Jessie: Most jól figyelj ide. Hagyd békén őt. Ő az enyém. Nem szeretnélek többet a közelében látni, világos!
- Én: Mert mi lesz, nekem vágod a bukósisakodat?
- Jessie: Merész lány vagy, elég nagy képpel. De még nem tudod, mire vagyok képes Bradyért. Ölni tudnék érte. Bevallom, mikor megtudtam, hogy szakítottatok, nagyon megörültem neki. Én mentem el őt megvigasztalni a szünetben. Mindig eljártam hozzá, amíg te másokkal voltál. Kihasználtad Bradyt. Szánalmas vagy. Most pedig, hogy boldog, egyből vissza akarod szerezni magadnak. Nem bírod elviselni, hogy mással boldog és nem veled.
- Én: Neked teljesen elment az eszed. Elgurult a gyógyszered vagy mi? Honnan veszel ekkora sületlenségeket. Egyébként is, Brady nem holmi tárgy, aki bárki tulajdonába lehet. És ha te ezt így látod, akkor Brady már rosszul döntött.
- Jessie: Nem érdekel, mit gondolsz. De egyet mondok. Hagyd békén Bradyt, világos?
Csak néztem rá, mintha valami ostoba tini szappanoperában lennék, és a buta liba kioszt engem, mint azokban a műsorokban.
Haraggal az arcomon felkaptam a táskámat, és lefutottam a lépcsőn. Köszönés nélkül távoztam a házból.
Eközben Brady jött vissza a szobába.
- Brady: Hová tűnt Lina?
- Jessie: Haza kellett mennie. Sietett. Amúgy azt üzente, hogy hagyd békén őt. Nem kíváncsi rád. Utál téged. És ha lehet, ne állj vele szóba.
- Brady: Micsoda? Ezt mondta?
- Jessie: Igen, mondtam is neki, hogy milyen szörnyű ember, egyszer benyal neked, máskor meg leráz. Hát még ilyet.
Brady kétségbeesetten állt a szoba közepén és elejtette a poharakat, amit felhozott.
- Jessie: Minden rendben? Olyan sápadtnak tűnsz. Gyere, ülj le egy kicsit.
- Brady: Ezt nem hiszem el.
- Jessie: Én sem hittem el, hogy egy ilyen lány, mint ő, hogy mondhat rólad ilyet.
Brady először csak gondolkodott, végül nem bírta tovább. Felugrott az ágyáról és kirohant a szobából. Jessie utána futott, hiszen tudta, hogy Brady miért siet.
Mikor a garázsba értek, Jessie a motor elé ugrott.
- Brady: Mit csinálsz Jessie?
- Jessie: Megint futsz utána, mint valami pincsi kutya. Nem veszed észre, hogy csak kihasznál?
- Brady: Muszáj, beszélnem kell vele! Kérlek, engedj ki!
- Jessie: Nem, Brady, nem hagyom, hogy butaságot kövess el megint!
Brady felült a motorra, kikerülte Jessiet és utánam jött.
A gázra taposott és végigszáguldott az utcán. Elég messze jártam már akkor, mikor nagy nehezen utolért engem.
Láttam, hogy Brady jön utánam így elkezdtem gyorsabban gyalogolni. Brady miután utolért engem, leugrott a motorról és utánam futott. Én is elkezdtem futni, de beért engem.
- Brady: Állj már meg Lina!
Hiábavaló volt az a sok rohanás, Brady elkapta a karomat és visszarántott.
- Brady: De mi történt? Miért rohantál el?
- Én: Miért nem hagysz végre békén? Miért nem tudsz kilépni az életemből nyomtalanul?
 Vannak olyan pillanatok, amikor nem értem meg őt, egyszer nyomtalanul eltűnik hetekre, máskor meg folyton a nyomomban van. Ez egyszerre elijeszt és megrémít is egyben.

- Brady: Legalább hallgass meg, nem kell rá semmit mondanod, csak hagy mondhassam el, amit már egy ideje el akarok neked, de sosem volt rá alkalmam.
Miért ilyen nehéz őt visszautasítani? Miért fáj minden egyes szava, mikor nem is velem van? Miért hiányzik minden egyes nap minden érintése és simogatása. Miért? Miért? Miért?
Egy hatalmas sóhajtás után adtam neki egy esélyt, hogy elmondja, amit szeretett volna.
Közelebb lépett hozzám és mélyen a szemembe nézett, hogy átérezzem minden egyes szavát.
- Brady: Tudom, hogy egy idióta vagyok, aki tele van hibákkal, de ez az idióta nem tud téged elfelejteni. Azt hittem, azzal, hogy távol tartom magam tőled, el tudlak felejteni. De nem, éppen ellenkezőleg. Minden egyes emlék, pillanat és nélküled töltött perc, egyre nehezebbé tette a dolgomat. Szeretném azt mondani, hogy elfelejtettelek már régen, de te is tudod, hogy nem. Ahogy te sem tudsz engem. Akármennyire is tagadod, látom rajtad, hogy megőrjítelek. Az élet nagyon nehéz, én is épp ugyanúgy átéreztem azt, amit tettem vagy mondtam neked akkor. Nem csak neked esett rosszul. Azt is tudom, hogy ezzel nem teszem jóvá azt, hogy ártottam neked. Ez szégyen egy fiúra nézve, hogy megbánt egy lányt. Bármit megtennék, hogy újra a régi legyen a kapcsolatunk, nem tudlak kiverni a fejemből, bármennyire is szomorú ez.

Én csak álltam, meg sem tudtam szólalni. Egy szó sem tudott kijönni a számon, hiszen az a kis gombóc ott csücsült a torkomban, és egyre jobban szorított.
- Brady: Nem mondasz semmit?
Én csak mosolyogtam, mint egy birka Bradyre, aki szintén elmosolyodott.
Nem vártam sokáig, annyira örültem, hogy a nyakába ugrottam és olyan szorosan öleltem át, amennyire csak tudtam.
- Én: Én is szeretlek!

Bradyvel egyre jobban alakultak a dolgok, habár még mindig nem voltunk együtt.
A többiek a Stúdióban gyülekeztek. A fél osztály és pár tanár is.
- Lizzy: Hét, srácok, tudtátok, hogy jött egy új srác az évfolyamba. Nagyon helyes. Reggel láttam, hogy beszélgetett az igazgatóval.
- Hanna: Tényleg? És egy tízes skálán mennyire helyes?
- Lizzy: Ugyan már, ő még a tízes skálát is kiüti, annyira jól néz ki!
- Brieta: Új pasi? Helyes? Akkor nektek esélyetek sincs nála, csak nekem!
- Bea: És neked mivel lenne nála több esélyed, mint másnak itt?
- Brieta: Mert én itt egy sztár vagyok, egy igazi kincs, egy..
- Hanna: Jó tudjuk, bla-bla-bla. Attól még lehet, hogy nem a te fajtád jön be neki.
- Brieta: Hogy érted, hogy az én fajtám?
Hirtelen egy hatalmas veszekedés tört ki a lányok között. Franco és Benett csak hallgatta, ahogy repkednek a vélemények és a szidások jobbra-balra.
- Franco: De jó, hogy nekünk nincsenek ilyen problémáink.
- Benett: Hát, még szerencse!
Az igazgató figyelmes lett a veszekedésre, ami az egész folyosót elborította.
- Igazgató: Na de kérem lányok, elég legyen a veszekedésből. Ez itt egy kulturális intézmény, nem pedig egy szórakozó hely, ahol kedvükre üvölthetnek.
- Brieta: De ők kezdték!
- Igazgató: Nem érdekel, hogy ki kezdte, vagy, hogy kinek a hibája. Te is ugyan úgy vitatkoztál. Egyik szamár ment a másik után.
- Brieta: Igen is.
- Igazgató: Nem leszidni szerettelek volna titeket, csak nektek szervezzük a programokat, és ti meg itt ordibáltok. Remélem világos voltam. Most pedig nyomás az előadó terembe. Beszédem van az osztályotokkal.
Mindenki szégyenkezve és lehajtott indult el a terembe. Brieta pedig egyáltalán nem vette magára az egészet, ezért büszkén és magabiztosan ment előre, mintha meg sem történt volna ez az egész szidás.
Az összes tanár utánunk jött, akik érintettek voltak az ügyben.
Brady és én az utolsó pillanatban értünk vissza a stúdióba. Sokan csak néztek minket, hogy együtt jöttünk, hiszen eddig egymáshoz sem szóltunk.
- Jinny: Hé, Lizzy, ezek együtt vannak most újra?
- Lizzy: Á, én már az első veszekedésüknél elvesztettem a fonalat. Ez nekem mát túl bonyolult, hogy követni tudjam.
- Bea: Valljuk be Lizzy, hogy te még soha életedben nem kaptad el a fonalat!
- Lizzy: Jól van Bea, told el a biciklit, ha valami nem tetszik neked!
- Bea: Ugyan már csak vicceltem! Tudod, hogy szeretlek.
- Én: Sziasztok, csajok! Miért gyülekezünk itt?
- Hanna: Még mi sem tudjuk, hogy miért vagyunk itt.

A fiúk is egy csoportba rendeződtek nem messze a lányoktól.

- Igazgató: Kedves Diákok! Tudom, hogy mindannyian kíváncsiak vagytok, miért is hívtalak ide ma titeket. Nos, egyrészt azért, mert gratulálni szerettem volna a sikeres tanulmányotokhoz, másrészt pedig azért, hogy egy versenyt hirdessek ki nektek. Egy ének-tánc verseny lesz a városban, és a legjobb csapat egy tengerparti osztálykirándulást nyer a Karib-szigetekre két hétre. Ez egy nagy lehetőség a számotokra, remélem, hogy éltek vele.
Hirtelen nagy nyüzsgés támadt a teremben. Mindenki az útról beszélt.
- Penny tanárnő: Csendet gyerekek! - hirtelen el is hallgatott mindenki, ahogy az osztályfőnök felkiáltott.
A tanárok kivonultak az előadó teremből a tanári szobába, hogy ott beszéljenek a részletekről a tánc-és az énektanárral valamint az osztályfőnökkel, hogy ha megnyerjük az utat, akkor hogyan legyenek programok és a túrák ott.
A teremben Brieta, hát ki más is, magára vonva a figyelmet, már elkezdett variálni, hogy mit énekeljünk, és hogy mit táncoljunk.
- Brieta: Szóval úgy lesz, hogy ti háttértáncosok lesztek, én pedig elől fogok villogni.
- Brady: Brieta, ez egy csapat munka, ami arról szól, hogy közösen dolgozzunk, és együtt csináljuk az egészet. Nem egyéni szám lesz, ahol bemutathatod majd a „tehetségedet”.
Mindenki elnevette magát, Brietát természetesen most sem érdekelte. Elrántott fejjel kisuhant a teremből otthagyva minket.
- Hanna: Mindig ilyen kényes és szemtelen ez a csaj?
- Én: Hát, a legtöbbször. De mi már megszoktuk. Brieta már csak ilyen.
- Hanna: Ez vicces, mert engem nagyon idegesít még a megjelenése is. De a leginkább a stílusa és a hozzáállása másokhoz. Az nagyon kiakasztó tud lenni!
- Én: Ne is mondd!

Miután elhagytuk az épületet mindenki elindult a maga útjára.
Én, Hanna, Lizzy, Jinny és Bea elmentünk egy közeli fagylaltozóba. A fiúk, Franco, Benett és Carlos pedig a bárba mentek le, ahol később találkozunk majd velük.
Brady kapott egy levelet az én nevemben, hogy találkozzunk a motorjánál, persze nem is én írtam neki, de ő elkezdett rohanni, mint az őrült.
Miután odaért, látta, hogy Jessie várta már őt.
- Brady: Jessie, te meg mit keresel itt?
- Jessie: Mert, még is kit vártál? Tán Linát? Felejtsd már el végre azt a kislányt! Neked érett nő kell, nem pedig ő!
- Brady: Egy kicsit túl messze mész, nem gondolod?
- Jessie: Ugyan már Brady, egy ilyen fiúért, mint te, bárki ölni tudna.
- Brady: Kérlek, most menj el, mert találkoznom kell L.. Vagyis egyik haverommal. Megyünk megszerelni a motoromat.
- Jessie: Jól tudsz hazudni, egyébként én küldtem neked a levelet, mert már látni akartalak, érezni téged. Hiányoztál már nagyon!
Jessie egyre jobban mászott rá Bradyre, aki nem győzte őt magától elzavarni. De valahogy nem sikerült neki.
Brieta is éppen arra sétált, aki látta, hogy Jessie nem száll le Bradyről, ezért odament, hogy elküldje őt!
- Brieta: Mit képzelsz magadról ember! Nem látod, hogy nem akar tőled semmit, tűnj már innen!
Jessie nem is szólt semmit, annyira megijedt Brietától, hogy inkább elfutott.
- Brady: Kösz, Brieta, ez most jól jött. Ha két perccel később jössz, kénytelen lettem volna én lekiabálni, amit nem szerettem volna.
- Brieta: Szívesen…… Kérdezhetek valamit?
- Brady: Persze, kérdezz.
- Brieta: Most együtt vagy Linával, vagy nem? Vagy ő most Francoval van?
- Brady: Igazából még magam sem tudom.
- Brieta: De szereted őt? Vagy csak szimplán kell neked egy barátnő?
- Brady: Milyen kérdés már ez? Persze, hogy szeretem, különben nem járnék vele. De miért kérdezed?
 Brieta elgondolkodott azon, amit mondott neki Brady. Nagyon furcsa volt. Sosem érdekelte más élete a sajátján kívül. 

- Brieta: És engem is szerettél még, amikor jártunk?
- Brady: Hát, fogjuk rá, hogy eléggé bejöttél akkor te is.
- Brieta: És most? Most már nem tetszem neked?
- Brady: Nézd, Brieta, nagyon jó csaj vagy, és csinos és szép és..
- Brieta: És tehetséges!
- Brady: Igen, és tehetséges, de ez már a múlt. Én beleszerettem egy lányba, aki teljesen felforgatta az egész világomat. Miatta változtam meg. Ő teljesen más, mint a többi!
- Brieta: Mégis mivel másabb, mint én?
- Brady: Nem tudom! Ő teljesen más, mint a többi lány. Az egész világa, az életfelfogása, a hangja egyszerűen varázslatos. Imádom őt!
- Brieta: De mégsem téged szeret, ha folyton Franco körül legyeskedik!
- Brady: Én nem így vettem ezt észre, de mindegy.
- Brieta: Mondhatok valamit?
- Brady: Nyugodtan, ki vele.
- Brieta: Hogy is mondjam, az utóbbi időben máshogy nézek már rád. Nem is tudom. Olyan érettebb és komolyabb lettél. Szóval azt akartam mondani, hogy..
- Brady: Hogy?
- Brieta: Jól van, ne sürgess már ennyire! Nehéz kimondani!
De bejössz nekem, méghozzá nagyon is!
Brady nem szólt egy szót sem. Nem tudott mit mondani, hiszen ő nem érzett így, mint Brieta.
- Brieta: Mi az Brady? Nem mondasz semmit?
- Brady: Brieta, én..
- Brieta: Hagyjuk az üres szavakat!
 Brieta a tettek mezejére lépett. Nem tudott, várni és odahajolt Bradyhez, hogy megcsókolja, de éppen akkor értem én is oda, mert kaptam egy sms-t Bradytől, hogy vár engem a parkolóban.
- Én: Itt vagyok Brady siettem, ahogy tud.. – mikor megláttam őket, hirtelen nem is jutottam szóhoz. – Ti meg mi a fenét csináltok?

Út a pokoltól a mennyországig

9. rész

Ne törj meg!

Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, csak azért, hogy újra magam mellett tudhassalak, már rég megtettem volna. Hidd el nekem. Nem vagyok rád dühös. Türelmetlenek vagyunk, nincs bennünk elég megértés. Álmodozunk, a lehetetlent akarjuk. Te is, én is. Szeretném elfelejteni a múltamat. Általad, veled akarok túllépni rajta. Nem hagylak el. Melletted leszek addig, míg rá nem ébredek, hogy közös álmaink sose válhatnak valóra. De ha mégis elmegyek, vissza sose nézek. Megbánás nélkül megyek tovább. Feladom az álmodozást. Igaz, semmiféle megbánás nem teheti jóvá a cselekedeteinket. 
Hiába kergetnek az őrületbe a gondolataim, de Bradyt nem vagyok képes kiverni a fejemből. Muszáj beszélnem vele. Próbáltam felhívni telefonon, de ki volt kapcsolva. Írtam neki sms-t is, de még nem válaszolt rá.
- Én: Mi lenne ha?.. Nem, nem játszhatok senkinek az érzelmeivel, nem tehetem meg ezt.
Csak ültem az ágyamon a telefonomat szorongatva, és néztem ki a fejemből. Beledőltem az ágyba és csak kattogott az agyam Brady és Franco körül.
 Hallottam, hogy jött egy e-mailom, felkeltem, felkaptam a laptopot és visszaültem az ágyba. Egy ismeretlen ember küldött nekem egy videót, egy videót még év elejéről, amin Brady nekem gitározott és énekelte az egyik általa írt dalát
.

Nem tudtam, ki küldte a videót, de a bűntudatébresztés mestere lehetett.

Brady is egész este csak forgolódott az ágyában. Nem tudott aludni.  Egyszer a plafont bámulta, egyszer a falakat, máskor a telefont szorongatta ő is. Nem tudott mit csinálni.
Jessie lépett be a szobába, aki látta, hogy Brady az ágyon fekszik és bánatosan nézi a falakat.
- Jessie: Kip-kop. Beszabad jönnöm?
- Brady: Szia, Jessie. Persze, gyere csak.
- Jessie: Látom valami nincs rendben, mi nyomja a szíved?
- Brady: Semmi sem. Tényleg jól vagyok!
- Jessie: Biztos?
- Brady: Teljesen, hidd el! :)
- Jessie: Rendben, mindjárt jövök, hozok fel valamit inni.
 Brady savanyú arccal dőlt vissza az ágyba, és elkezdett tovább agyalni. Végiggondolta az egész tervét. Igaz, hiányoztam neki, de a célja az volt ezzel, hogy féltékennyé tegyen engem.

Hallotta, hogy neki is jött egy e-mailje. Odaült a gépéhez, és látta, hogy neki is küldtek egy videót, pont azt, amin énekelt nekem.
Végighallgatta, és hirtelen elszomorodott. Újragondolta az egészet, amit csinált.
Jessie eközben az ajtóban állt, és figyelte Bradyt.
- Jessie: Lina?
Brady csak lehajtott fejjel hallgatott.
- Jessie: Időről időre valamennyien csúnyán viselkedünk. Olyasmit teszünk, amit aztán kétségbeesetten szeretnénk meg nem történtté tenni. A megbánás is része - más mindennel együtt - annak, akivé válunk.
- Brady: Milyen bölcs vagy!
- Jessie: Nem, csak őszinte. Ennyire bánt téged, hogy elhagytad?
- Brady: Ennek így kellett lennie, akármennyire is hiányzik nekem, el kell felejtenem, mert folyton csak bántott, amíg együtt voltunk.
- Jessie: Majd én segítek elfelejtetni minden egyes bántását és fájdalmát veled, amit neked okozott.
Jessie feltérdelt az ágyára, megfogta Brady arcát és megcsókolta.
Igaz, Brady hagyta, de nem érezte át az egészet. Érezte, hogy nem volt, azaz igazi csók.

Suliban

Másnap mindenki olyan fáradtan és nehézkesen jött be a suliba. Mintha valami hajnalig tartó buliban lettünk volna, és teljesen másnaposak lennénk. A tanárok is észrevették, hogy mindenki a szokásosnál is fáradtabb. A stúdióban is mindenki majdnem elaludt a mikrofonoknál. Nem volt senkinek se kedve énekelni.
- Pablo: Na, srácok, úgy látom ebből ma nem lesz semmi sem. Hazaengedlek titeket hamarabb, ha az úgy megfelel, mivel látom, hogy ma senkinek sincs kedve suliban lenni.
Mindenkinek egyből kinyílt a szeme és amilyen lassan jöttek suliba, olyan gyorsan mentek is el.

A bárban mindenki olyan szomorúan üldögélt, mikor Hanna megjött, hogy mindenkivel megismerkedjen.
- Hanna: Srácok mi van ma veletek? Mi történt tegnap, hogy mindenki ilyen csöndes és bánatos?
- Én: Suli van.
- Lizzy: Kedd van.
- Jinny: Pénteken vizsgázunk.
- Franco: Fáradtak vagyunk.
- Brady: Szerelem.
- Carlos: Buli hiány.
- Bea: Nemsokára sulit váltok.
- Jinny: Hogy mi csoda?
- Bea: Hoppá, elfelejtettem, hogy még nem is mondtam.
- Én: Hogy érted, hogy sulit váltasz?
- Bea: Hát srácok, az van, hogy egy Mexikói csapat leszerződtetett az edzőmmel, hogy átvesz engem, és továbbfejleszti a tudásomat. De még van egy hetem, hogy eldöntsem, megyek-e vagy maradok az iskolában.
- Hanna: Szóval most neked választanod kell az iskola és a hobbid között?
- Bea: Igen, valami olyasmi.
- Hanna: Remélem, a szívedre hallgatsz, és úgy döntesz, ahogy az neked jó, és nem úgy, ahogy azt mások elvárják.
Mindenki felállt és az egész csapat megölelte Beát.
- Franco: Hát, akárhogy is döntesz, nekünk nagyon fogsz hiányozni, ha elmész.
- Hanna: Mi lenne, ha énekelnénk. Attól mindenkinek jobb kedve lenne!
- Én: Hanna, szerintem most senkinek sincs hangulata énekelni.
- Hanna: Az éneklés mindig mindenkit jobb kedvre derít.
Hanna felállt az egyik asztal tetejére és elkezdett énekelni és buzdítani minket arra, hogy kövessük őt, miközben két biztonsági őr közeledett felé. Táncmozdulatokkal próbált kitérni az őrök elől az asztal tetején, miközben úgy tűnt, mintha velük együtt mozogna, táncolna.
Mindenki jobb kedvre derült. Egyből felálltunk mi is az asztalra Hanna mellé és követtük őt. A hangulat az egekbe szökött.

Délután, mielőtt hazamentem volna, kimentem sétálni a parkba. Végigmentem a végtelenségbe futó járdán, és akármerre néztem, mindenfelé szerelmespárokat láttam. Mindenki, aki ott volt, boldog volt. Kiélvezték az együttlétet. Nem voltak problémáik, nem veszekedtek. Szerették egymást.
Nehezen evickéltem át magam a park másik felébe, ahová még régebben Bradyvel kijöttünk minden délután, csupán csak azért, hogy együtt lehessünk.
Az egyik padon egy ismerős alak ült gitárral a kezébe szerelmes dalokat játszva. Órákon át tudtam volna hallgatni, mikor hirtelen az ismerős alak megfordult, és láttam, hogy az előttem lévő padon Brady ült kint.
Felugrottam a fűből, mikor Brady fel akart kelni.
Nem akart elijeszteni, ezért inkább tovább énekelt, hátha odamegyek hozzá.

Elindultam felé, de Jessie is arra sétált, mikor látta, hogy Brady énekel, én pedig felé közeledek, ezért amilyen gyorsan csak tudott, odafutott hozzá és a nyakába ugrott.
- Jessie: Jaj, Brady, annyira aranyos vagy. Nekem gitározol? Ez lett volna a meglepetésed számomra? Hihetetlen vagy, imádlak!
- Brady: Hát, örülök, hogy tetszik.
Brady értetlen fejet vágva ölelte át Jessiet, aki szikrázó szemekkel nézett rám, és úgy próbált elüldözni Brady közeléből.
Nem is kellett sok, nem akartam, hogy Jessievel összekapjunk, így inkább meghátráltam és elbújtam egy fa mögé.
Fogalmam sem volt mit higgyek. Egyszer sírok. egyszer pedig nevetek. Abban a pillanatban el akartam zárkózni a világ elől. Minden járókeltőt, barátot, ismerőst és ellenséget kizártam a fejemből. Csak egy üres légtér és én. Az ürességben pár csepp könny és egy halkan dobogó szív.
Hiányzott az ölelése, hiányzott az illata, a gyönyörű aranybarna szemei és a nevetése, az állandó kacaj hangja, ami nap, mint nap a fejemben él tovább.
Az eső is eleredt. Teljesen eláztam. Már jó ideje ülök egymagam egy fa törzse mellett, és egyre több ember megy el előttem, akik megbámulnak.
Egy motoros vett észre engem. Látta, hogy tiszta víz vagyok. Egyedül ülök a fűben teljesen átfázva.
Egy pokrócot vett ki a motorja csomagtartójából, amit odahozott hozzám és rám terített.
Nem vette le a sisakját. Azt mondta, hogy nem akarja felfedni a kilétét, de azt szeretné, hogy vele menjek. Én persze szokás szerint ellenkeztem vele. Nem akartam felkelni a fűből, de a testemet teljesen átjárta már a fagy.
A motoros nem engedett, felkapott a hátára, és elvitt engem a motorjáig, majd ráültetett. A tekintetemet fürkészve próbált engem jobb kedvre deríteni.
- Én: Legalább a nevedet áruld el, nemes lovag. Vagy azt, hogy hová viszel el!
- Motoros: Legyen titok számodra, de szemedben oly’ gyönyörűen csillan meg a napfény, mint a víztükrön megtörő szivárvány.
-  Én: Költő vagy?
- Motoros: Nem, de ha csak rád nézek, gyönyörű szemeidben elveszek, és érzem, hogy nincs más kiút, csak az ajkaidon keresztül élhetem túl az egész napot.
- Én: Annyira aranyos vagy. Kár, hogy nem láthatom az arcodat.
- Motoros: Na, gyere, menjünk, mielőtt még teljesen elázol és megfázol nekem itt.
Egy háznál álltunk meg. Bradyék háza előtt. Teljesen értetlenül néztem rá, és kérdések sorozatával bombáztam szerencsétlen motorost.
- Én: Mit keresünk mi itt?
- Motoros: Hát..
 A motoros levette a sisakját. Teljesen elállt a lélegzetem, majd kiugrottam a bőrömből, mikor megláttam, hogy ki rejtőzködött mindvégig a bukósisak mögött.

Út a pokoltól a mennyországig

8. rész

Lehet-e egy kapcsolat végén féltékenynek lenni?

Hiába mentem hamarabb vissza Jinnyékhez, Brady végig követett engem. Nem tudta hova tenni azt, hogy Francot megöleltem és megpusziltam. A kert végében ült a kapunk kívül és csak annyit látott mikor éppen megöleltem. Nem is kellett több neki, fogta magát és visszament a kórházba.

- Franco: Kérdezhetek valamit?
- Én: Igen, persze, hogyne.
- Franco: Ha most nem lennél együtt Bradyvel, igent mondtál volna?
- Én: Ö, Franco, nézd, nem akarlak megbántani, mert te is éppen ugyanolyan fontos vagy számomra, mint Brady, de én őt szeretem.
- Franco: De ha mégis..
- Én: Nincs mégis, ez most a jelen. El kell fogadnod. Én őt szeretem, neked meg ott van a kis Brieta.
- Franco: Értem.

Nem maradtam Francoval, helyette megfogtam egy párnát, és visszamentem én is a kórházba Bradyhez.
Leültem az ajtója elé, és lefeküdtem a padlóra, de először nem tudtam aludni, mert furdalt a lelkiismeret, de végül nekem is álom jött a szememre.

Brady akkor ért vissza, mikor én már elég mélyen aludtam. Leült mellém. Csak nézett engem és sírt. Fájt neki valami nagyon.
- Brady: Annyira sajnálom. Nem tehetek mást. Nagyon szeretlek téged, és te jelented számomra a világot, de ez így nem mehet tovább.
Mikor meghallottam, hogy Brady hozzám beszél, először csak kinyitottam a szememet, de miután hallottam, hogy elkezdett sírni felkaptam a fejemet.
- Én: Miért sírsz Brady?
- Brady: Nem, semmiért sem. Csak ezt így nem folytathatjuk tovább.
- Én: Mégis mit nem folytathatunk tovább? Brady kérlek, adj egyenesebb válaszokat!
- Brady: Amíg két embert szeretsz, és nem tudod eldönteni, hogy kivel akarsz lenni, addig mind a kettő szenvedni fog, amit gondolom, te sem akarsz.
- Én: Brady, most nem értelek. Ki az a másik ember, akit szeretek?
- Brady: Franco nem véletlenül keresi mindig a társaságod, hiszen ő is érzi, hogy érzel még iránta valamit, ami nem jó, egyáltalán nem.
- Én: De Brady, mégis honnan veszed, hogy én egyszerre téged is és Francot is szeretem. Itt ül mellettem, azaz ember, akit igazán szeretek, és akivel lenni akarok. Nem kell más fiú.
- Brady: Én azt javaslom, tartsunk egy kis szünetet, hidd el így lesz a legjobb. Így végül tisztán fogod látni, hogy kit is szeretsz, és ki az, akivel lenni akarsz. De azt javaslom, hogy a szívedet kövesd és ne az eszedet, és remélem, hogy helyesen döntesz, és nem azért mert én kértelek meg rá, vagy pedig, mert Franco akarja. Ez a te életed.
Megpuszilta az arcomat és visszament a szobájába, én pedig egyedül maradtam a folyosón, teljes zűrzavarral a fejemben.

Reggel mindenki bejött, hogy megtudják, mi van Bradyvel. Egy orvos jött ki a szobából, akinek először elég szomorú volt az arca, hiszen Brady megkérte, hogy ne mondjon nekünk semmit se. Mindenki meg volt ijedve. Azt hittük történt vele valami az este folyamán, de mikor megláttuk, hogy kinyílt az ajtó, és Brady lépett ki makkegészségesen, mindenki odarohant hozzá. Én egymagam-álltam a körön kívül, néha-néha elmosolyodtam, mikor egy két ember hátra nézett, amíg a többiek ölelgették Bradyt.
- Jinny: Nagyon örülünk, hogy újra itt vagy. Már hiányoztál!
- Brady: Ti is nekem, higgyétek el!
- Carlos: Jó újra köztünk, mi?
- Brady: Haversrác, hát persze, már hiányoltalak téged!
- Brieta: Ilyet ne csinálj többet, így is tegnap a sminket ment rá a várakozásra.
- Brady: Akkor ezt most vegyem felőled megtiszteltetésnek? Na, gyere ide!
Brady végigölelt mindenkit. Jinny csodálkozott is, hogy én nem mentem oda hozzá, pedig nekem hiányzott a legjobban.
- Jinny: Te nem mész oda Bradyhez?
- Én: Most inkább nem.
Megfordultam és elkezdtem kifele menni a kórházból. Brady szomorúan nézett, de tudta, hogy most nem jöhet utánam. Hagyni akart egy kicsit, nem akart folyton a nyomomban lenni, akármennyire fájt is neki és sajnált.
- Jinny: Történt valami tegnap este kettőtök között?
- Brady: Nem, semmi sem történt.

Jinnynek elég gyanús volt ez az egész, hogy én meg Brady, akik eddig mindig egymás nyakán voltak, most egymáshoz se szóltunk.

Az egész szünetet külön töltöttük. Így a tavaszi szünet is eltelt lassacskán.
Az iskola is elkezdődött egy napos hétfő reggelen. Mindenki izgatottan várta az osztálytársait az iskolában. Mi az udvaron gyülekeztünk az egész osztállyal. Lassacskán mindenki beért Bradyn kívül.
- Én: Jinny, nem láttátok Bradyt? Még nem ért be? Beszélni akartam vele.
 - Jinny: Nem, még nem ért be szerintem, de nem is tudom, hogy mi van vele.

Éppen becsöngettek, mikor Brady betoppant egy másik lánnyal. Mindenki hatalmas szemmel nézett Bradyre és arra a lányra, akivel együtt jöttek motorral.

- Bea: Ez meg mi? Ki ez a csaj? És hogy-hogy nem Linával jött Brady?
- Lizzy: Én nem tudom, de most már érdekel, hogy ki ez a lány.
- Jinny: Én odamegyek és megkérdezem már, mi történik most.

- Jinny: Szia Brady!
- Brady: Jinny, szia, mizu van?
- Jinny: Semmi sincs. Hogy-hogy nem Linával jöttél most?
- Jessie: Brady, én addig leteszem a motort, mindjárt jövök!
- Brady: Rendben, siess! Na, szóval, hát az van, hogy Linának nem voltam elég jó, és szakítottunk tegnap.
- Jinny: Szakítottatok? De miért.
- Brady: Semmi különösebb oka nem volt. Hagyjuk.
- Jinny: Rendben. Ki ez a csaj amúgy?
- Brady: Ó, tényleg, te még nem is ismered. Ő Jessie, akit még a Retroban ismertem meg. Az egész szünetet együtt töltöttük. A motorozás köt össze minket a leginkább.
- Jinny: És ő a barátnőd most?
- Brady: Hát, mondhatjuk annak is, hogy járunk.

Jinny visszarohant a többiekhez, és elmesélte az egészet.
Miután kijöttem a wc-ből, láttam, hogy jön Brady. Elkezdtem felé rohanni, de hirtelen meg is álltam, miután láttam, hogy egy másik lánnyal jön kézen fogva. Rosszul esett, nagyon rosszul, de nem tehettem semmit. Nem akartam bekavarni. Legalább Brady boldog.

Elkezdődött a fizika óra. Mindenki „izgatottan” várta már, de a tanár valami oknál fogva késett. Furcsa volt, hiszen a tanár mindig pontos, általában pont becsöngetésre ér be, sohasem késik.
Végül tíz perc késés után bejött egy diáklánnyal a terembe.
- Fizikatanár: Gyerekek, azért késtem mivel az igazgatóval és az osztályfőnökötökkel beszéltem. Megkértek rá, hogy mutassam be az új osztálytársatokat, aki mától kezdve ide fog járni hozzánk. Gyermekem, mi a neved?
- Hanna: Hannának hívnak, tanár úr!
- Fizikatanár: Rendben Hanna, keress egy helyet, és ülj le, mert most már el akarom kezdeni az új anyagot, ami rettentő izgalmas.

Gondolhatjátok mennyire lehetett izgalmas, ha fizikáról volt szó.
- Fizikatanár: Nos, most kiválasztok egy diákot, akivel készítek egy kis interjút. Nos, ki is legyen az. Á meg is van. Bea, kérem, mutassa be a feladatot nekünk!
Mindenki elkezdett nevetni, amit először Bea nem is értett, hiszen ez egy favicc volt a fizikatanártól, ami igen nagy szó volt ezen az órán.

Kicsöngettek. Szünetben végig egyedül ültem kint a padon, és néztem, ahogy Brady és Jessie beszélgetnek.
Lehet-e egy kapcsolat végén féltékenynek lenni? A válasz: igen. Hiszen a lány szép, az egyénisége pedig közvetlen és magabiztos. Bradynek pont egy ilyen lány való, és ez volt az, ami nem tetszett. Tovább akartam lépni, de nem ment. Bradyt szerettem, senki mást.

Folyosón

Hanna éppen a könyveit rakta el a szekrényébe, mikor Brieta fölényesen oda ment hozzá, hogy közölje vele, mi itt a rend és a felállás az osztályban.
- Brieta: Szóval te vagy az a gazdag új lány az osztályunkban.
- Hanna: Neked is, szia, ő, hogy is hívnak? Benita?
- Brieta: BRIETA! Hát még ezt se tudod? Én itt egy csillag vagyok, egy igazi sztár. Engem mindenki ismer itt, ezt nem ártana tudnod kislány. Te itt jelenleg egy senki vagy, de nem is csodálom, hiszen csak rád kell nézni, és egyből elfordulnak tőled az emberek.
- Hanna: Egy idősek vagyunk.. mellesleg csak azt jegyzem meg, ami érdekel, a lényegtelen dolgokat pedig szelektálom, pont, mint téged. De ahogy nézem, ezek után már csak egy hullócsillag lehetsz maximum.
Brieta le volt döbbenve, hogy mit képzelt Hanna magáról, hogy így kiszúr vele.
- Brieta: Hát drágaságom, akkor majd meglátjuk. Győzzön a jobbik!
- Hanna: Én nem azért jöttem, hogy versenyezzek holmi beképzelt, szupersztárnak beállított, elkényeztetett lánnyal. Tanuld meg, hogy ne beszélj másokkal lekezelően, főleg olyanokkal, akiket még csak nem is ismersz. Nehogy véletlenül a fagyi visszanyaljon!

Brieta csak elcsapta a fejét, nem figyelt Hannára, és elindult a folyosón, teljesen úgy téve, mintha, nem is érdekelte volna az egész dolog, de igazából, benne volt ez a versenyszellem, és minden áron le akarta győzni Hannát.

Udvaron

- Jessie: Jaj Brady, mikor lesz már délután, annyira várom, hogy elmenjünk motorozni.
- Brady: Mindent a maga idejében! De most vissza kell mennem, mindjárt kezdődik az énekórám, és nem szeretnék elkésni.
Brady megpuszilta Jessiet, és elindult vissza az iskolába. Miután elment mellettem, felpattantam, és utána szóltam.
- Én: Brady!
- Brady: Mit akarsz?
- Én: Hát, én csak azt akartam, hogy, ő, izé.
- Brady: Ha lehetne, még ma mondd, nem érek rá a végtelenségig!
- Én: Csak gratulálni akartam nektek. Örülök, hogy boldog vagy vele.
- Brady: Kösz. Ennyi takartál?
- Én: Meg bocsánatot akartam kérni, hogy megbántottalak, sajnálom. Lehettem volna jobb barátnő is. Remélem, boldog leszel vele.
Meg sem vártam a reakcióját, hátat fordítottam neki és visszamentem az iskolába. Brady először csak állt egy helyben, nem tudta, minek vegye ezt, majd ő is visszasétált a terembe.

Iskola után, mikor elindultam hazafele, Brady rohant utánam.
- Én: Mi történt? Elhagytad a barátnődet, vagy mi?
- Brady: Ne mondj ilyet Jessieről. Egyébként is, nagyon kedves lány, szép és jó vele együtt lenni, szeretem őt, és ez tiszteletben kell neked is tartanod.
- Én: És ezért jöttél utánam, hogy ezt a szememre hányd?
- Brady: Nem, csak meg akartam kérdezni, hogy-hogy vagy, nem kellett volna olyan bunkónak lennem veled az udvaron, tudom.
- Én: Kösz szépen, jól vagyok. Ennyi, mert ha igen akkor én megyek is, sok dolgom van még.
- Brady: Tudom, hogy most a kapcsolatunk holtponton van, de nem lehetne az, hogy barátok maradjunk ezen túl?
- Én: Brady, én nem is tudom.. Ezek után, nem tudok barátként tekinteni rád. Nem is tudnék. Szeretlek téged, szerintem ezt te is tudod, és hogy ezzel azt kéred, hogy felejtselek el, közlöm, hogy nem fog menni. De igen, tiszteletben tartom a barátnőd és soha többé nem foglak zaklatni.

Brady szomorúan nézett, habár nem mondta ki az érzelmeit, inkább megfordult, felvette a bukósisakját és elment motoron.