Út a pokoltól a mennyországig

15. rész

Elveszve 2. nap

Azt hiszitek, könnyű az élet az erdőben, mert Hófehérkére is rátaláltak a mesebeli állatok, akik elvitték egy kis kunyhóba és megtalálta a hercegét. Hát ez itt nem jött be.
Reggel volt. Már a második napunkat töltöttük az erdőben, de az eső sem akart alább hagyni.
Nem volt könnyű, főleg Brieta hisztijét kibírni. Mindenki a saját függőágyában ült, de már untuk a várakozást.
- Dave: Én már nem bírom ezt tovább, Brieta, fogd már be!
- Brieta: Hogy mit mondtál? Engem te nem csitíthatsz el, senki sem csitíthat el!
- Brady: Brieta, nem érdekel a hisztid, menj, állj ki az esőre és hűtsd le magad! De nagyon szépen kérlek, fejezd ezt be!
- Brieta: Hát én innen egy tapodtat sem mozdulok!
- Dave: Franco, vidd el innen!
- Franco: De hova?
- Dave: Mind egy, csak vidd el innen!
Franco felkapta Brietát és elvitte a tópartra sétálni.
- Én: Hála istennek, nem bírtam volna tovább a nyafogását.
- Brady: Még jó hogy nem szóltunk neki a moszkitóról, ami a feje felett repkedett, akkor tört volna igazán ki a fesztivál.
- Dave: Már csak az hiányzott volna, fejjel mentem volna neki a legvastagabb fának, ami van az erdőben.
- Brady: Egy igazi herendi porcelánnak tartja magát, közben meg csak egy köcsög, nem több!
- Én: Brady kérlek, ne csináld ezt velem.
A röhögéstől, amit Brady keltett bennem, kiestem az ágyból a földre, ahol megmart valami.
- Brady: Jól vagy? Mutasd!
- Én: Semmi gond, csak valami megmart.
- Dave: Az egy madárpók volt, nem?
- Én: Azt hiszem igen.
- Brady: Nem baj, mutasd meg! Látni akarom!
- Dave: Szerintem nem lesz bajod, de mossátok meg a tónál, mert elfertőződhet a nyílt seb, én addig keresek valamit, amivel be lehetne kötni!

Kimentünk a tóhoz, ahol lemostuk Bradyvel a sebet, és kitisztítottuk.
Brady, aki mindig mindent mókának vesz, elkezdett vízzel fröcskölni. Igaz én sem bírtam megállni, és elkezdtük egymást csapkodni.
Nem volt elég nekünk az eső, ami szakadt, de a tetejére még jobban eláztunk.
- Én: Brady, fejezd már be! Tiszta víz vagyok már így is, és nincs más ruhám!
- Brady: Akkor vedd le, és akaszd ki valahova száradni, mondjuk egy fa ágára!
- Én: Milyen kis humor Harold valaki!
- Brady: Úgy is fürdőruha van alattad, gyerünk!
Elkezdett vetkőzni Brady, én pedig csak röhögtem rajta, majd miután levette a pólóját, odajött hozzám és levette az enyémet is.
Igaz, fürdőruhában voltunk mind a ketten, mégis úgy éreztem magam, mintha teljesen meztelen lennék.
- Én: Jól van Brady, most már visszamehetnénk!
- Brady: Minek? Úgy se tudnánk mit csinálni a tábornál. Itt meg legalább szórakozhatunk!
- Én: Szeretem az ilyen fiúkat!
- Brady: Akik ilyen jóképűek, okosak és intelligensek, mint én?
- Én: Akik ilyen rámenősek! Nem hátrálnak meg semmitől, és mindig megnevettetnek!
Nem gondoltam volna, hogy egyszer Bradyt így meg tudom majd nevettetni. Lassan a földön fetrengett szegény, annyira nevetett.
- Én: Most mit mondtam, ami miatt ennyire hanyatt dobtad magad?
- Brady: Bocsi, kicsit elnevettem magam a rámenősön, én biztos nem vagyok olyan! De jó poén volt, ha ezt annak szántad!
- Én: Dehogyis nem!
Hirtelen Bradynek elkezdett fájni a lába. Fogta, mintha valami észveszejtő fájdalom járta volna át a lábát.
- Én: Brady, minden rendben? Mutasd! Nagyon fáj!
Leguggoltam mellé és közelebb hajoltam hozzá, de nem láttam semmi csípésre vagy szúrásra utaló nyomot a lábán.
Brady megfogta a vállam majd a földre fektetett.
- Brady: Miért olyan nehéz tőled távol maradni? Szükségem van rád, mint szúnyognak a vérre.
- Én: A szúnyogokat is vonzom, lehet azért olyan nehéz!
- Brady: Nem bírom tovább, hogy ne csókoljalak meg! – majd a kijelentése után szó mi szó, megcsókolt.

Csodák csodájára, a parton emberalakok tűntek fel, akik a nevünket kiáltották és elkezdtek felénk futni.
Brady meglepődötten nézte, ahogy rohannak hozzánk az emberek.
Felálltunk és láttuk, hogy az osztály második és harmadik fele az. Ők már megtalálták egymást, de a tanárt vagy az idegenvezetőt még nem.
- Carlos: Brady, hát itt vagytok!
- Brady: Carlos, jó újra látni.
- Carlos: Többiek merre vannak?
- Brady: Dave, valószínűleg a tábornál van, Franco Brietával, mi pedig kijöttünk a partra.
- Jinny: Hála istennek, most már csak a tanárt kell megtalálni és az idegenvezetőt.
- Én: Jó, de mégis merre keressük.
- Hanna: Szerintem ne ma keressük meg, az túl sokáig tartana. Azt javaslom, táborozzunk le hozzátok, hogy együtt legyen a két csapat, majd pedig holnap nekiveselkedünk, és megkeressük a tanárt.
- Lizzy: Egyet értek, ne esőben induljunk el megkeresni őket. Semmi értelme nem lenne, ha bolyonganánk a szigeten étlen szomjan.

Mindannyian visszamentünk Davehez, aki kerek szemekkel nézett ránk.
- Dave: Hát ti? Hogy kerültök ide? Hogy találtatok meg?
- Carlos: Bradyt és Linát észrevettük a parton, gondoltuk, hogy itt lesz a csapat harmadik fele valahol.
- Jinny: Egyébként is, mi a tópart másik felén vertünk sátrat, szóval nem is voltunk olyan messze egymástól.
- Dave: Hát ezt örömmel hallom. Amúgy Brady, miért tart órákig lemosni egy sebet?
- Brady: Ja, az pár perc volt. Kicsit lent maradtunk még a parton és mikor észrevettük, hogy elszaladt az idő, akkor találtak ránk Carlosék.
- Brieta: Ó, hát itt vannak az alattvalók is! Nem gondoltam volna, hogy mindenki engem fog majd keresni, de ne aggódjatok, minden rendben van, jól vagyok, szóval most már le lehet kopni, na csáó!
- Bea: Nem miattad jöttünk ide, ha csak te lettél volna itt, akkor kikerültük volna ezt a helyet, de amint látod, van rajtad kívül még négy ember, akik fontosak nekünk! Szóval nyeld le a mérged, és maradj csöndbe, ha megkérhetlek rá!
- Brieta: Nem maradok csendbe, szeretem hallani a hangomat, amint látod! – majd elkezdett énekelni, de már senki sem bírta és Franco odament hozzá és megcsókolta, hogy addig se beszéljen, sértegessen, vagy netán éneklésbe kezdjen!
Kicsit megdöbbentem, mikor láttam Francot csókolózni Brietával. A hányinger kergetett, de nem szóltam semmit.
Brady is észrevette, tehát átkarolt majd szónoklatba kezdett.
- Brady: A mi táborunk a tiétek is. Szerintem gyújtsunk tüzet, lassacskán besötétedik, és nem szeretnénk egymásba botlani! Szóval a terv a következő. Én, Carlos és Franco, elmegyünk és szerzünk élelmet, addig Lina, Jinny, Bea, Emili és Sophi elmennek gyümölcsökért, Hanna meg Dave tűzifát gyűjtenek.
- Brieta: És mi lesz velem?
- Brady: Hercegnőm, téged ért az a nagy megtiszteltetés, hogy nem csinálsz semmit!
- Brieta: Szóval a semmit csinálom majd! Szupcsi, az menni fog!
Elég nevetséges volt Brieta, de jobb volt, mintha mögöttünk jött volna és osztotta volna mindenkinek az észt.

Dave és Hanna, akik tűzifát gyűjtöttek, egészen összehangolódtak a túra során. Egyre többet voltak együtt.
Végigmentek az ösvényen, és mikor úgy érezték, elég tűzifát gyűjtöttek, Dave elejtette az összeset.
- Hanna: Várj, majd segítek! – Hanna lehajolt hozzá és együtt szedték fel a fadarabokat. Dave folyton csak bámulta őt. Elég feltűnően. Hanna először nem vett róla tudomást, de végül ránézett Davera. A két szem végül összetalálkozott. Dave ledobta az összes fát a földre, ami a kezében volt, odahajolt Hannához és megcsókolta.
Hanna elpirultan, ámbár büszkén érezte magát és megölelte Davet. Ő se tudta, hogy abban a pillanatban mi játszódik le a fejében, de örült is neki.
- Hanna: Most olyan furán érzem magam, nem tudom miért!
- Dave: Majd én segítek!
Dave újra megcsókolta Hannát, aki egyre jobba örült a helyzetnek.
- Hanna: Csak annyit akartam mondani, hogy aki utoljára visszaér a táborba az a záptojás! – Hanna felpattant a saját farakásával és visszafutott az ösvény mentén.
- Dave: És csal. Ez tetszik!
Dave is felkapta a farakását és Hanna után futott.

Miután mindenki épségben tért vissza a táborhoz, tüzet gyújtottak, és leültek a tűzrakás köré.
- Bea: Ez a retek meg van mosva?
- Jinny: Igen Bea, megvan. Miért?
-  Bea: Várj, akkor ez most tiszta retek?
Csak Bea nevetett először a saját poénján, majd miután mindenkinek leesett elkezdtünk mi is nevetni. Bár semmi vicces nem volt benne, mégis kínunkban nevettünk már.
- Brieta: Ha, ha, ha, ennek semmi értelme nem volt, még csak nem is vicces. Nem is tudom, hogy tudtok ti egy ilyen szánalmas ember viccnek nevezett beszólásain nevetni, mint Beáé. Semmi humorérzéke nincs ennek a csajnak. Csak a labdát rugdossa, mert ahhoz ért, de semmi máshoz nem!
- Bea: Ha én egy tányér betűlevest ennék, jobb indokokat szarnék, mint amilyeneket te mondasz!
Az egész osztály szakadt a nevetéstől. Brietát kicsit kellemetlenül érintette az, hogy visszaszóltak neki, de nem törődve vele, tovább sértegetett mindenki, mint mindig.
- Brieta: De még ez sem volt vicces, azt ajánlom, tanulj be pár viccest, hátha majd az segít neked.
- Jinny: Legalább ő viccelődik, nem úgy, mint te, te csak csipkelődni tudsz!
- Brieta: Legalább van személyiségem, amit ki is használok ellentétben veled..
- Jinny: Mekkora lotyó vagy istenem! Először Franco, majd Brady aztán megint Franco. Ki jön később? Carlos, vagy netalán Dave?
- Brieta: Ugyan már, én csak felsőbbrendűekkel jövök össze. A többi pornép az nektek való.
- Carlos: Várj, te most engem nevezel pornépnek?
- Brieta: Jaj, életem, nem úgy értettem, csak ha mi egyszer valaha is az életben járnánk, az nem azért lenne, mert helyes vagy, csak azért mert én nagylelkű vagyok, és lásd, hogy mekkora szívem van, minden fiúnak adok egy esélyt.
- Lizzy: Szánalmas vagy Brieta!
- Brieta: Jaj, nézd, a csöndes kislány megszólalt! Mikor veszel már magadnak személyiséget drágám?
- Lizzy: Ha veszek is, sokkal minőségibbet fogok venni, mint a te „Made in China” személyiséged!
- Brieta: Nem kínai, ez egyedi személyiség!
- Hanna: Ha ennyire utálod a képünket miért nem mész el az osztályból, minek jársz ide? Úgy sem hiányoznál senkinek sem!

- Én: Srácok, nyugalom. Kicsit fejezzük már be a veszekedést! Hol vagyunk mi, a bíróságon? Inkább örüljünk, hogy együtt vagyunk. Én nem is tudom, mi lenne, ha történne bárkivel is valami.
Év elején még utáltam ebbe az osztályba járni. Mindenki bunkónak és hencegőnek tűnt, és akkor mikor Brieta mellé kerültem, bocsi Brieta, akkor éreztem magam először úgy, mintha a pokolba kerültem volna, de rájöttem idővel, hogy ez az osztály sokkal összetartóbb, sokkal együttműködőbb, segítőkészebb és jobb, mint bármelyik másik az iskolánkban. Ha baj volt a csapatban, mindenkire lehetett számítani. Ott voltunk egymás mellett mindig, a legnehezebb időszakon át egészen idáig. Nem szabad feladnunk. Mi egyek vagyunk, egy csapat, egy lélek. Négy éven át kell egymást boldogítanunk és nézzétek csak meg, egy év el is ment már belőle. Az idő repül. Mi is megnövünk. Megkomolyodunk. Felnövünk. Felnőttekké válunk. De a barátság szelleme az mindig itt fog élni bennünk, bármi is történjék az osztályban, soha semmi és senki nem szedheti szét ezt az erős láncot, köteléket, ami köztünk kialakult. Bármelyikünk között. Higgyétek el, még Brieta is hiányozna, ha elmenne. Hiányozna a beszólása. Hanna is, aki mindig megmondja mindenről a véleményét, és Beának a poénjai, és Brady, akit nagyon szeretek és mindennél jobban hiányozna. Azt ajánlom, hogy amíg van időnk, minden egyes percét töltsük együtt, használjuk ki, hiszen már csak három évünk maradt. Az első év, ami a kapcsolatok kiépítéséről szólt, az már eltelt, most a maradék háromban pedig már arról lesz szó, hogy melyik kapcsolat mennyire edződik meg. Én veletek szeretném eltölteni ezt a három évet. És ez, azaz idő, amiben már csak a lényeg számít, hogy együtt legyünk!
Az osztály csöndben hallgatott engem, mindenki némán és lehajtott fejjel. Van, aki egy két könnycseppet is elejtett.
- Brady: Azt javaslom, kössünk békét. Mindenki, akivel rosszban voltam idáig, attól bocsánatot szeretnék kérni, hiszen hallottuk a bölcs asszonyom szavait, három év az nem sok, használjuk ki.
- Hanna: Én is sajnálom Brieta, hogy már az első naptól kezdve rosszban voltunk. Indíthatnánk egy új lappal az egészet.
Brieta felkelt és megölelte Hannát, majd mindenki felállt és átölelt mindenkit. Egy igazi csapatszellem. Az első olyan pillanat, amikor mindenki szeret mindenkit, nem pedig fordítva. A hangulat is megváltozott, a feszültségből hirtelen békesség kerekedett. Kicsit váratlanul ért minket ez az egész, de jó volt, hogy végre egy kicsit nyugalom volt az osztályban, bár nem sokáig.