Út a pokoltól a mennyországig

17. rész

A szökés

Hosszú este volt. Az ágyak sem voltak kényelmesek. Mindenki elég rosszul aludt. De ez még nem volt elég, Vörös szem korán reggel valami szarvasmarha tülökkel vagy nem is tudom már, hogy mi volt, benyitott a szalmaházikóba és elkezdett trombitálni. Teljesen úgy éreztem magamat, mintha a katonaságon lennék.
- Én: Jézusom, ez meg mi a fene volt?
- Lizzy: Nem tudom, de én visszafekszem.
- Jinny: Lányok, hol van Bea?
- Hanna: Kiment már 4 órakor és elment edzeni. Azt mondta, hogy nem akar kiesni a fittségből.
- Jinny: Ja, igen persze, igaz is, nem Lizzyről beszélünk, hanem Beáról.
- Lizzy: Jinny, dőlj vissza az ágyba, jó? Mi az, hogy nem Lizzyről beszélünk? Én igen is fitt vagyok és edzett, többet sportolok, mint Bea!
- Én: Igen Lizzy, tudjuk. Minden nap futsz a busz után. Egy igazi atléta vagy!
- Lizzy: Az is sport! Tán kételkedsz a tudásomba?
- Én: Nem, dehogy is. Ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem! – mindenki elnevette magát, hiszen Lizzy egyáltalán nem volt olyan jó tesiből, mint ahogy azt állította.
- Lizzy: Jól van, ássátok el magatokat fejjel lefelé! Mindenki forduljon fel!
- Jinny: Tudod, hogy szeretünk.
- Bea: Megjöttem!
- Vörös szem: Most már mehetsz is vissza! Gyerünk mindenki, ki az ágyból! El kell kezdenünk a reggeli gyakorlatot.
- Sophi: Milyen gyakorlatot?
- Vörös szem: Kicsit megmozgatjuk az ellustult testeteket!
- Én: Hé, ez bunkó volt!
- Vörös szem: Bocsika, amúgy helyes a pasid!
- Én: Ha egy ujjal is hozzá mersz érni, én levágom egyesével az ujjaidat és..
- Jinny: Lina, hagyd, nem éri meg!
Vörös szem egy gonosz vigyort vágva hagyott ott minket.
- Én: Engem kikészít ez a lány. Esküszöm, megölöm, ha hozzáér Bradyhez!
- Jinny: Nem csak te vagy így vele, én is féltem Carlost. Ez a csaj rosszabb, mint Brieta.
- Brieta: Valaki szólított engem?
- Sophi: Senki sem!
- Bea: Szerintem inkább menjünk, mert különben egész nap futtatni fog minket ez a dög!

A fiúknál se volt fényesebb a helyzet. Őket is kirobbantotta Vörös szem az ágyból. Franco legurult az ágyáról, mikor kürtszóval rontott be hozzájuk, a szalmaházba.
- Carlos: Nem hiszem el, ez rosszabb, mint amikor iskolába megyek reggelente.
- Dave: Nem tudom, hogy vagytok vele, de ma este meg kellene szöknünk. Ezt beszéltük egész este Bradyvel. Ugye Brady? Brady? Hahó!
- Brady: Aj, mi van már?
- Dave: Te nem hallottad, mikor berontott Vörös szem?
- Brady: Hagyjatok már, én még aludni akarok!
- Franco: Hogy bírsz te ezek után aludni?
- Brady: Engem még egy bombával sem lehetne innen kirobbantani.
- Carlos: Szerintem meg Vörös szem simán, el tudná érni. Amúgy ha még egyszer bemer jönni ide, én leütöm. Nagyon aranyos lány meg minden, de van magánszféra, amit nem tűröm, hogy megsértsen bárki is Jinnyn kívül. Olyan rég öleltem már meg, hiányzik az illata.
- Brady: Ne is mondd, nekem is hiányzik Lina. Hiányzik az illata, az érintése, az a gyönyörű szeme, az, hogy együtt lehessünk. Minden! Tudjátok mit, én nem bírom tovább srácok! – Brady felpattant és félig felöltözve átment a lányok sátrába.
- Dave: Nekem is hiányzik Hanna. Olyan aranyos lány, kár, hogy eddig nem vettem észre.
- Franco: Örülj, legalább nektek van barátnőtök. Nekem nincs. Bradynek is egy gyönyörű lány a barátnője, neked és Carlosnak is szép barátnője van.
- Carlos: Nem tán féltékeny vagy Bradyre?
- Franco: Én? Bradyre? Ugyan! Honnan veszed?
- Carlos: Pedig nekem nagyon úgy tűnik!
- Dave: Nekünk elmondhatod! Tudod, hogy köztünk marad.
- Franco: Na, jó, én bízom bennetek srácok, ezért úgy gondolom, hogy őszinte lehetek veletek. Nem tudom, hogy ti észrevettétek-e, de Brady és Lina kapcsolata egyre inkább zuhan a mélységbe. De nem ilyen hirtelen, hanem fokozatosan. Brady mindig elszúr valamit, amivel egyre inkább eltávolodik tőle Lina.
- Carlos: Bocsi, hogy közbeszólok, de nekem nem tűnik úgy, mintha romlana a kapcsolatuk. Te ezt hol látod?
- Franco: Nem tudom, de ha végleg szakítanának, akkor itt lenne az alkalmam, hogy újra összejöhessek vele.
- Carlos: Én azt ajánlom, hogy add fel, semmi értelme. Ők szeretik egymást.
- Dave: Nézd, haver, én mindenben támogatlak, és mindig melletted fogok állni, bármi is legyen, de erre annyi esély van, mint, hogy egy kutya meg tanuljon beszélni.
- Franco: Én azért nem adom fel!
 - Carlos: Legalább benned van még küzdőszellem. Na, menjünk, mert még három nap után is itt fogunk szívni végül.

Már lassan mindenki kiment futni Vörös szemmel, csak én mentem vissza a szalmaházikóba, hogy átvegyem a felsőmet. Beléptem és elkezdtem öltözni, de egy titokzatos valaki odalépett hozzám és hátulról ölelt át, majd annyit súgott a fülembe, hogy: „hiányoztál”.
Brady, aki hozzám indult, állt mögöttem, nem bírta tovább nélkülem.
- Én: Brady, mit keresel itt? Ha Vörös szem meglát minket együtt, akkor nekünk végünk van!
- Brady: Engem nem érdekel semmilyen szabály, semmilyen Vörös szem, senki, csak te. Elegem van, hogy amióta itt vagyunk sosem tudtunk együtt lenni.
- Én: Tudom, és nekem sem tetszik, de én minél hamarabb el akarok innen menni, és ha megszegjük már a második nap a szabályokat, akkor sose mehetünk majd el, és én azt nem szeretném.
- Brady: Kitaláltunk a fiúkkal valamit. Este megszökünk majd.
- Én: Tényleg, és még is hogyan?
- Brady: Majd ha lesz kimenőnk ma, akkor beavatunk mindenkit a lányok közül, de most hanyagoljuk a témát. Hol is tartottam? Ja, már eszembe is jutott!
Brady megfogta a derekamat és magához húzott majd megcsókolt. Tudjátok milyen érzés az, mikor olyan ember csókol meg, akit mindennél jobban szeretsz? Teljesen átjárt a hideg. Tiszta libabőr voltam. Csak egyszer éreztem ilyet az életemben Brady előtt, de az óta soha.

Felemelt Brady, aki az ágyra fektetett engem, de hiába vette le a pólóját, Vörös szemet hallottuk közeledni. Bebújtattam Bradyt az ágy alá, majd visszavettem a felsőmet.
- Vörös szem: Te nem akarsz jönni?
- Én: De, mindjárt, csak nem akartam ebbe a topfélébe futni, helyette átcseréltem egy hosszabb felsőre.
- Vörös szem: Jut eszembe, nem láttad Bradyt? Ő sem jött.
- Én: Nem, nem láttam, miért? Te igen?
- Vörös szem: Nem, csak gondoltam, hátha te láttad, mert hallottam, hogy hozzád készült.
- Én: Hát, ha hozzám készült, biztos vagyok benne, hogy nemsokára itt lesz.
- Vörös szem: Ha átjött, szólj neki, hogy kerestem.
- Én: Persze, szólok! – majd kiment Vörös szem – egy frászt fogok szólni! Inkább vissza se gyere.
Brady, aki az ágy alatt volt, végig hallgatta a beszélgetést, majd mikor kiment a lány, kimászott az ágy alól.
- Brady: Hát ez meleg helyzet volt!
- Én: Csak egy kevés kellett, hogy lebukjunk. De én mégis miért áltatom magam, mi az, hogy nem lehetünk együtt. Nem is ide tartozunk, semmi közük a magán életemhez. Miért szólnak bele abba, hogy én mikor mit csinálok és kivel. Hagyjanak már élni, istenem.
- Brady: Nyugi, biztos vagyok benne, hogy ma este már nem kell ezen rágódnunk, hogy mikor ölelhetlek meg. – odajött hozzám és átölelt engem. Talán Brady vigasztaló ölelése zökkentett ki engem abban a pillanatban az összes kétségemből.
Egész délelőtt futtatott minket Vörös szem. Borzalmas volt. Rosszabb, mint amikor tesi órán Coopert futunk. Akárhányszor megálltunk, Vörös szem odajött mögénk és elkezdett lökdösni.
Délután mindenkit beosztottak valahova takarítani. Én, Sophi és Jinny a ruhákat mostuk a tóban. Brady, Brieta és Emili minden ház előtt a bejáratokat söprögették. Franco, Benett és Lizzy ruhákat teregettek, és végül Dave, Hanna, Carlos és Bea pedig egy kisebb házban lettek beosztva és főzniük kellett a népnek vacsorát.
A fiúk a házimunka közben elmagyarázták a lányoknak az esti „programot”, hogy hogyan szökünk majd meg. Mindent kiterveltek, teljes pontossággal. Ha csak egy kisebb hiba is csúszott volna bele, minden romba dőlhetett volna, hiszen, ha bárki meglátna minket, akkor nem csak három nap után nem, de egy év után se hagyhattuk volna el ezt a helyet.
Esteledett. A fiúk egyesével jöttek át a lányok szalmaházába, mivel a miénk közelebb volt az erdőhöz.
- Carlos: Szóval, a terv az, hogy tegnap megfigyeltük az őröket, és negyedóránként mennek ki egy tíz perces őrködésre. Most vannak kint pont, és öt perc múlva jár le a szolgálatuk. szóval öt percünk van arra, hogy átöltözzünk, és ami szükséges, azt magunkkal vigyük.
- Hanna: Az eddig oké, de hogyan megyünk el? Csónakkal a kis folyón végig, vagy mi?
- Brady: Futunk.
- Én: Futunk?
- Brady: Igen, végig az erdőn, mindenki olyan gyorsan kell, hogy fusson, amilyen gyorsan csak tud. Ez a lényege, soha ne állj meg, és ne nézz vissza, mert ha elindulunk utána nincs második esély, hogy újra kezdjük. Egyetlen egyszer próbálhatjuk, nem többször. Ha nem is sikerülne, legalább megpróbáltuk!
- Jinny: Annyit futottunk ma már így is, leszakadnak a lábaim, izomlázam van. Muszáj pont futni?
- Dave: Igen, muszáj! Ha csónakkal mennénk, utolérnének, de mivel ma már bemelegítettünk, így semmi akadálya a futásnak.
Öt perccel később, Franco és Carlos kilépett a sátorból, hogy körülnézzenek, majd mikor tiszta volt a levegő, mindenki kijött, és ahogy csak bírta a lábunk, elkezdtünk futni. Át árkon, bokron, erdőn, mezőn és vissza se néztünk. 10 perc futás után, már mindenki meg akart állni.
- Én: Brady, én nem bírom tovább. Teljesen elfáradtan. Meg kell, hogy álljak!
- Brady: Most nem állhatunk még meg életem!
- Én: De nem bírok tovább futni, a lábaim teljesen kikészültek.
- Brady: De tovább kell futnunk, higgy nekem, mindjárt megállunk, csak még egy kicsit bírd ki! – majd felkapott a hátára és elkezdett futni velem.

Vaksötétben futni, úgy, hogy azt se tudtuk merre tovább, mindenki csak egymás után ment, de nem volt semmi cél.
Carlos, aki legelöl futott Jinnyvel kézen fogva, hirtelen nekiment egy fehér ruhás embernek.
- Carlos: Elnézést, nem láttam, csak tudja.. – majd egy ismerős hang szólalt meg.
- Penny tanárnő: Úr isten, gyerekek, hát ti vagytok azok? Annyira aggódtam miattatok! Mindannyian megvagytok? Senkinek sem esett baja?
- Carlos: Nem tanárnő, mindenki rendben van. Nagyon örülünk, hogy újra láthatjuk magát!
- Penny tanárnő: Tudjátok mit, most fejmosás helyett, felejtsük el ezt az egészet, és lépjünk tovább. Látom lesz mit mesélnetek nekem visszafelé. Menjünk vissza a hajóhoz.
A kis hajótúra után, elmeséltünk mindent a tanárnak, azt is, hogy az idegenvezető évek óta tévedésben élt, hiszen a sziget nem volt sohasem lakatlan, csak felfedezetlen.
Visszaérve a szállodánkhoz, végre rendes ágyon aludhattunk, rendes ételeket ehettünk, és nem voltak olyan béna szabályok, mint a bennszülötteknél.
10 óra körül, átosontunk a fiúkhoz, akik éppen énekeltek és gitároztak. Beültünk hozzájuk és együtt énekeltünk egész este, hiszen senki nem tudott aludni egy ilyen nap után, hiába voltunk fáradtak.