Folytatás:
Úgy éreztem magam, mint még soha, életemben először leszidott egy tanár. Eléggé furcsa érzés volt. Az egész osztály szégyenkezve ült a teremben, amikor bejött az igazgató. Körbenézett a teremben, sóhajtott egyet, és ő is elkezdte a mondanivalóját:
-Gyerekek, ez egy eléggé jómódú iskola, mint tanulmányilag, mint magatartásilag. Ekkora szégyent sosem hoztak ránk még a gólyák. Az igazság az, hogy remélem ez volt nálatok az első, és egyben utolsó ilyesfajta buli.- miután ezt elmondta, mindenki felsóhajtott, hiszen, mint ahogy az előbb említette az osztályfőnökünk, az ilyen dolgokért kihágás járhat. Nagy kő esett le a szívünkről, hogy nem oszlatták fel ezt az osztályt.
El is telt a szünetünk és be is csöngettek az első óránkra, ami természetesen németóra volt. Mindenki felkapta a táskáját és a kabátját, és sietett fel az idegennyelvi terembe. A tanár már bent ült a tanári asztalnál és csak ennyit mondott nekünk:
-Guten Morgen!-és már is belekezdett a tananyagba. Megkérdezte az összes diákot, hogy ki hol tartott a nyelvtani részből és hogy melyik könyvből tanult. Egész órán máshol jártak a gondolataim. Egy teljesen idegen tájon. Egy
mondás szerint, onnan tudhatod, hogy fontos dolog történt az
életedben, hogy utána már nem tudsz úgy élni, mint azelőtt. Kaptál
valakit, vagy éppen elveszítetted, nagyon megbántottak, vagy te tetted,
aztán pár pillanatra kívülről láthatod az életed. Érzed, valami
végérvényesen megváltozott. Mélységeid kékje, magasságaid zöldje
egymásra borul a távolból, apró pontok az emberek. Aztán belekortyolsz a
kávédba, visszarepülsz a földi reggeledbe. Érzed a szemetelő esőt, de
ma valahogy még ennek is örülsz. Mert változol..és ebben a pillanatban ki is csöngettek az óráról. Éppen csak felkaptam a fejemet, és a tanár már ki is rohant a teremből, és csak ennyit mondott ,,Tscüss" ! Emberek, az álmok világában nem jó élni, hiszen ha álmokból építkezünk gyakran nem tudjuk észrevenni már a valóság és az álmok közti különbséget se. Miután hét hosszú és fárasztó óra eltelt, lementem az ebédlőbe Amandával, Stevevel, Francoval és Sophival. Beálltunk a sorba, ami hosszabb volt, mint az a sor, amikor elmentünk a Beyonce koncertre jegyet venni. 10 perc után végre sorra kerültünk és leültünk egy asztalhoz, de Franco ma valahogy nem érezte úgy magát, hogy csatlakozzon hozzánk az ebédhez, így beült két 10/D-s ismerőséhez. Kicsit rosszul esett, habár az ő dolga, és ő dönti el, hogy kikkel akar együtt ebédelni. Mikor ránéztem az órára, felkaptam a tálcám és elbúcsúztam Steve - éktől azzal az indokkal, hogy 10 percem van elérni a buszomat. Rohantam is, mint egy veszett kutya, az eső is elkezdett szakadni. Mikor a Hunyadi Mátyás térre értem, éppen abban a percben gurult ki a buszom. Ázottan és vizesen, de leültem egy padra. Azon gondolkoztam, hogy ma valahogy nem jön össze nekem semmi. Mintha egy idétlen filmben szerepeltem volna, és én lettem volna a balszerencsés lány akit minden nap utolér a sorscsapás. Abban a percben semmi, és senki másra nem tudtam gondolni, csak Francora..Láttam elsétálni egy 10.-es lánnyal a 20-as kocsiállás felé. Valószínűleg hazakísérte őt, de gyötört a gondolat, hogy vajon ki lehetett az a lány, és miért kísérgette. Két óra hosszas várakozás után végre jött a következő busz ami hazavitt engem. De abban a pillanatban valahogy megfordult bennem a világ..
Folytatás legközelebb.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése