Gondoltad volna?

Gondoltad volna? Ott állt előttem, és mindig segített nekem. Legjobb barátomnak tekintettem őt, mikor még nem is tudtam, hogy egyszer ő lesz majd a mindenem. Minden nap, órákon át beszélgettünk Skypeon, Facebookon és MSN-en egyszerre. Minden nap találkoztunk és soha sem vettem észre, hogy ő akkor mit érzett irántam. Most már fájón fojtom el magamban ezt az érzést, ami két éve nyomja a lelkemet és ezzel együtt sodor az árral a végtelenség felé. Nem tudom miért, de már bánom, hogy nem akkor cselekedtem. Emberek, nem szabad veszni hagynunk valakit, aki egyszer az életünk része volt, talán soha többé nem lesz az, ha elengeded. 
Van egy ilyen idézet is hogy: akit egyszer elengedtünk, hagynunk kell menni..NEM, nem szabad hagynunk, mert lehet, hogy az az ember magától már soha nem jönne vissza. 
Mindig meg kell fognunk az ilyen barátok kezét, így talán van még remény, arra hogy mellettünk marad. Hiszen hihetetlen, hogy milyen dolgokra képes a szeretet.
 Egy pofon kellett mindehhez, hogy rájöjjek hogy ő mennyire is volt fontos része az életemnek. Nagy árat fizettem azért, hogy nem tudtam eldönteni, hogy kik az igaz barátok körülöttem. Most már tudom hogy mit vesztettem el. 
A szerelem egy törékeny dolog, mi pedig nem vigyázunk rá eléggé, csak próbálunk úgy átevickélni az életen, hogy reméljük ez a törékeny dolog ellenáll majd minden csapásnak. Néha meg kell tanulnunk külön utakon is járnunk, hogy esélyt adjunk egymásnak újra. Nem vagyunk tökéletesek. Egyikünk sem az. Hibákat követünk el. Tönkreteszünk dolgokat, de aztán megbocsátunk és továbblépünk. Végül így is úgy is azt teszed ami helyes, még ha nehéz is. Tudom ez nem segít most, és azt is tudom, hogy nem mindig könnyű megtalálni a helyes utat. 
Sokszor kerestem én is könnyebb utat, ahelyett hogy szembe néztem volna a valósággal. Mert egyszerűbb a könnyebb úton gyorsan végigrohanni, mint hogy odaállni Ő elé és bocsánatot kérni tőle mindenért. 

HIÁNYZIK!