Út a pokoltól a mennyországig2 - Elfojtott érzelmek

2. rész

Légy elővigyázatos!

Hogy milyen napom volt? Inkább meg se kérdezzétek.
Minden délelőtt kezdődött.
Mikor beértünk a suliba Bradyvel és Beával, akkor észrevettünk egy furcsa dolgot.
Az osztály nem volt a termében. Hirtelen mindenki a tornaterem felé vette az irányt. A tesi terem ajtajánál állt a sor. Mindenki eljött feliratkozni valami istenadta őrültségre.
Hiába néztem Bradyre, ő neki sem volt fogalma arról, hogy mi folyik ma itt. Bea észrevette Francot és Carlost, akik szintén, mint a többi ember, a sorban álltak. Nem vártuk meg, hogy feloszoljon a sor a csengőszóra, ezért elkezdtünk túródni, aminek sokan nem örültek, és volt is egy két embernek hozzánk egy pár keresetlen szava. Nagy nehezen átverekedtük magunkat a diákforgatagon és beálltunk Franco és Carlos mellé.
- Bea: Mi folyik itt?
- Carlos: Itt nem folyik semmi.
- Én: Ha, ha, ha, de most tényleg. Miért áll mindenki sorba itt?
- Franco: Most van a feliratkozás az iskolai kosárlabda csapatába. Carlossal úgy gondoltuk, hogy jelentkezni kellene. Kipróbáljuk magunkat másban is.
- Brady: Ez egy remek ötlet.
- Bea: És te miért nem jelentkezel?
- Brady: Á, én nem tudok kosarazni. Soha nem is szerettem.
- Én: Brady, miért nem próbálod ki? Úgy is kellene valamilyen sport, ahol levezetheted az energiádat.
- Brady: Rendben, de csak miattad jelentkezek.
Franco szemrehányóan nézett ránk. Nem volt ínyére neki, hogy Bradyt rávettem, hogy jelentkezzen. Amióta Bradyvel jóba vagyok, azóta Franco mintha az ellenségének tartaná Bradyt. Pedig tavaly év elején még legjobb barátok voltak, most meg riválisok.
Majdnem negyed óráig tartott a feliratkozás, de végül a fiúk sikeresen léptek el az asztal mögül.
Meg is szólalt a csengő. Becsengettek. Az első óránk kémia volt. Mivel a tanárunknak magasak az elvárásai, így tudtuk, hogy ha akár egy percet is késünk, akkor beír minket hiányzóknak. Tehát futottunk a lépcsőn három emeletet. A tanár már az ajtóban várta a későket. Vöröses haja most teljesen passzolt az arca színéhez. Teljesen elöntötte a düh, de mivel ez az első kémia óránk ebben az évben, így annyit mondott a fiúknak, hogy menjenek el a kémiaszertárba és hozzák el a kísérletezéshez a kémcsöveket és a hozzájuk tartozó cuccokat.
A fiúk fejvesztve rohantak egymást felbuktatva a szertárba, egyikőjük sem akart igazolatlan órát.
Mikor visszaértek a szertárból, elkezdte a tanár az órát. Nem is számítottam másra. Ugyan olyan unalmas volt, mint tavaly. Nem, bocsánat, tévedtem, még unalmasabb volt.
A harmadik padban ültem Sophival, aki minden erejével próbált odafigyelni a tanárra. Én az első öt perc után feladtam a küzdelmet. A gondolataim teljesen más irányba kalandoztak el. Egy idegen tájra, ahol nem a kémiatanár és a tábla volt az úr, hanem az idő.
Minden percben felnéztem az órára, de mintha megállt volna az idő. 10 perc telt el a becsöngetés óta, de még mindig volt 35 idegtépő percünk.
A tanár megfordult, és tekintetét a diákokra szegezte, akik lehajtott fejjel könyörögtek az életükért. Mintha kivégzésen lettünk volna, és a tanár lett volna a parancsnok.
Csak fürkészte a tekinteteket az osztály egyik szegletétől a másikig. Végül megtört a jég.
- Kémia tanár: Brady, Franco!
- Brady: Igen, tanárnő!
- Kémia tanár: Most jutott eszembe, hogy kint felejtettem a savakat a szertárban. Lennétek szívesek kimenni értük, amíg én keresek egy felelőt?
A két fiú kipattant a padból és futott is a szertárhoz, nehogy véletlenül meggondolja magát a tanár, és őket hívja felelni.
- Kémia tanár: Lizzy, lennél szíves kifáradni a táblához, addig a többiek oldják meg a munkafüzetben az Elektrolízissel kapcsolatos feladatokat.
Lizzy ökölbe szorította a kezét és még egy utolsót pillantott a füzetébe, majd elindult a végzete felé, azaz a táblához.
A két fiú kiért a szertárhoz, de ott is ahelyett, hogy segítettek volna egymásnak, inkább egymás torkának ugrottak.
- Franco: Brady, valamit el kell mondanom.
- Brady: Tudom, hogy tegnap jártál Linánál.
- Franco: Kitől?
- Brady: Az most nem számít. Ide figyelj, hagyd békén őt. Most már velem van. Szeretjük egymást. Ne akard már tönkretenni a mi kapcsolatunkat is, úgy, mint a tiéteket. Itt volt az esélyed rá, de elszalasztottad. Sorry haver.
- Franco: Hidd el, nem téged szeret, csak mert veled van. Össze van zavarodva, és azt hiszi, hogy te vagy az igazi, de ez nem igaz. Régebben azt mondta nekem is, hogy én vagyok neki az igazi, és nem akar soha más fiúba beleszeretni. Te csak útban vagy, amióta megismert téged.
- Brady: Igen? Akkor miért mondott igent, amikor megkértem a kezét?
- Franco: Hogy mi?

A fiúk a tálcákat emelték ki, amik tele voltak savakkal és lúgokkal, de mikor Franco meghallotta, hogy Brady mit mondott, akkor visszafordult, és összeütköztek, és a két tálcán lévő savak a raktár földjén landoltak. Először csak füst keletkezett, majd mikor lúggal érintkeztek az összeömlött savak, megtörtént a baj. Kigyulladt a szertár.
A két fiú rohant a tűzoltó készülékért, ami a kémi terem melletti falon lógott, de nem értek el vele sikert, mert addigra a tűz már elkezdett terjedni.
A tanár a hangzavarra kijött a teremből, és látta, hogy ég a szertár, és a két fiú oltani próbálta a tüzet, de éppen ebben a pillanatban meg is szólalt a tűzjelző.
Az összes terem ajtaja egyszerre kinyílt és diákok százai kezdtek el lefutni a lépcsőn. Mindenki felpattant a padból és rohant ki a kémia teremből. Brieta volt az egyedüli, aki a csinos kis táskáját is a vállára kapta és szökellő lépésekkel hagyta el a termet.
Öt perc se kellett, hogy a tűzoltók beérjenek a suliba. Addigra a tűz átterjedt a szertártól egészen a már üres kémia teremig. Amíg a tűzoltók eloltatták a tüzet, addig a tanárok hazaküldtek mindenkit, kivéve a két fiút. Én úgy döntöttem megvárom Bradyt, ezért leültem Lizzyvel, Jinnyvel, Beával és az ikrekkel a közeli parkba.  Amíg a tanárok a fiúkat kihallgatták a történtekről, addig volt időnk összeismerkedni az ikrekkel. Nagyon aranyos lányok, elég őrültek, annyira, hogy azt először nem is néznéd ki belőlük.
- Bea: Ti amúgy nem akartok csatlakozni hozzánk és eljönni a buliba?
- Larissza: Dehogyis nem. Szívesen. Ugye Laura?
- Laura: Persze. Ezer örömmel.

Egy kis idő elteltével, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a sulihoz, hogy megnézzük, mi van a fiúkkal. Útközben Lizzy rájött, hogy neki el kellett mennie, mert megígérte az öccsének, hogy elviszi fagyizni.

Eközben a tűzoltók befejezték a munkálatokat, és a tanárok visszamentek a rendőrökkel, hogy felmérjék a tűz által okozott károkat és, hogy kihallgassák a fiúkat.
Az igazgató behívatta őket, és kérte, hogy számoljanak be a történtekről. Mi az ajtó mögött hallgattuk ki, hogy éppen miről vitatkoznak.
- Igazgató: szóval fiúk, meséljétek már el, hogy mi történt a szertárban?
- Brady: Franco hibája volt az egész, mert ő provokált most is, ahogy egész tavalyi évben. Folyton ránk száll.
- Igazgató: Ránk? Mégis kire még?
- Brady: Rám és Linára, nem bírja elviselni, hogy engem választott és..
- Franco: Na, árcsi! Először is, te sokkoltál engem szándékosan és..
- Brady: Nem szándékosan sokkoltalak, csak tájékoztattalak a tényekről..
- Igazgató: Nem érdekelnek a gyerekek drámái, főleg osztályon belül. Elég érettek vagytok ahhoz, hogy ezt megoldjátok egymás között, úgy gondolom én. Egy szóbeli figyelmeztetéssel elengedlek titeket, mivel még kiskorúak vagytok ahhoz, hogy felelősségre vonjunk titeket. Elég mázlitok volt így is. Mi lett volna, ha a savak rátok ömlenek? Többé remélem nem fog előfordulni!
- Franco: Nem fog!
- Igazgató: Na, most tünés kifelé csibészek!

A fiúk felháborodottan hagyták el a helyiséget. Ahogy kiléptek az ajtón, látták, hogy a földön ültünk. Mikor kinyitották az ajtót, azzal a lendülettel fel is löktek mindnyájunkat. Felsegítettek minek a földről, de Franco, amilyen gyorsan kijött a teremből, olyan gyorsan tovább is állt.
Nem értettük a fiúkat, hogy mi volt velük, ezért Bradyt el is kezdtük faggatni, mielőtt ő is meglépett volna.
- Bea: Na, mi történt?
- Brady: Igazából semmi. Elengedett minket egy figyelmeztetéssel.
- Laura: De hogy borultak ki a savak?
- Brady: Próbált felidegelni, de mikor visszavágtam, akkor eléggé meglepődött és egymásnak mentünk véletlen. Ekkor csúsztak ki a kezünkből a tálcák.
- Bea: Tehát ki akart borítani, de végül csak a savak borultak ki?
- Brady: Valahogy úgy! – nevette el magát.
- Én: De kis vicces valaki. Amúgy nem megyünk el vásárolni? Kellene egy ruha a bulira!
- Bea: Én nem érek rá. Még elő kell készítenem a bulit.
- Jinny: Szerintem mi elmegyünk segíteni Beának, mert biztos beül meccset nézni, ahogy hazaér. Jöttök ti is lányok?
- Laura: Felőlem, nekünk már úgy is van ruhánk a bulira!
- Én: Akkor már csak te maradtál Brady úgy néz ki! Te eljössz velem?
- Brady: Hát? Na, jó, menjünk!
- Én: Szuper!

Az utcán

Adam, aki a rövid iskolai nap után beugrott az egyik haverjához, hogy megbeszéljék, hogy mikor menjenek el a kosárlabda felvételire. Ezután hazafelé vette az irányt. Útközben figyelmét a lógó cipőfűzője terelte el, így megállt, hogy bekösse.
Lizzy is éppen arra ment, akire bicikliző barátai köszöntek rá. Elfordította a fejét, hogy integessen nekik, de nem vette észre az éppen földön ülő Adamet, így átesett rajta.
Adam észbekapott, és fel is segítette Lizzyt, aki a háta mögött ért földet.
- Adam: Minden rendben?
- Lizzy: Ö, igen minden rendben. Ne haragudj, nem figyeltem..már megint.
- Adam: Semmi baj. Hova sietsz ennyire?
- Lizzy: Megígértem öcsémnek hogy elviszem fagyizni.
- Adam: És estére van programod?
- Lizzy: Igen, meg lettem hívva egy buliba, amit egyik barátnőm szervez.
- Adam: Engem is elhívtak egy buliba, és reménykedtem benne, hogy rá tudlak venni, hogy velem tarts. Nem tudod esetleg lemondani, hogy elkísérj?
- Lizzy: Hát nem is tudom, Bea elég mérges lenne rám, ha most az utolsó pillanatban visszamondanám.
- Adam: Biztos nem tudnálak meggyőzni, hogy velem gyere?
- Lizzy: Na, jó, meggyőztél. Szólok Beának, hogy ezt a bulit most kihagyom.
- Adam: Remek, az jó, ha este kilencre érted megyek?
- Lizzy: Akkor ezt megbeszéltük.

Beánál már javában folyt a buli szervezése. Igaz, néha-néha beült meccset nézni, de ilyenkor a lányok a hajánál fogva rángatták őt ki a fotelből. Lassan de biztosan haladtak a buli előkészületeivel.
Bea felhívta a helyes focista haverjait és behűtötték az alkoholt. Fél kilenc- kilenc óra felé elkezdtek betoppanni az emberek. Elsőként Sophi és Emili érkezett, utána megérkezett Bea pasija, aki hozta magával körülbelül az egész focicsapatot.

Brady, én, Carlos, Hanna és Dave a kezdés után fél órával érkeztünk meg. Nem volt semmi érdekes a bulin. Mindenki ült, és beszélgetett a másikkal. Ettek, ittak, de nem volt nagyobb mozgás azon kívül, hogy Bea már az elején többet ivott a kelleténél, és néha eljárt a medencébe, majd azt képzelt magáról, hogy szinkronúszó.
Az ikrekkel mindenki hamar összebarátkozott. Minden fiú próbált velük kavarni, akik a buliban voltak, de nem jártak túlzott sikerrel. Még csak táncolni se tudták rávenni őket a fiúk, mert annyira unalmas volt a buli, hogy lassan aludni lehetett volna, elég lett volna betenni egy altatózenét. Csak Bea, aki még mindig a tökéletes fejest gyakorolta a medencében, volt hiperaktív és túlpörgött is egyszerre.
Tíz óra fele csöngettek az ajtón. Mivel Bea nem éppen volt olyan állapotban, hogy fogadjon bárkit is, ezért kimentem, hogy megnézzek, ki az. Kinyitottam az ajtót, amin az a felirat állt, hogy „Most épp torzulunk, ne zavarj”. Franco állt ott, farmerban és fekete ingben meg Brieta, aki pink tipegőjében és hozzá illő koktélruhájában jelent meg. Francoba karolva jöttek be, és Brieta rám dobta flitteres szőrmekabátkáját, mintha valami élő fogas lennék. Bosszantó ez a csaj. Egy igazi hisztérika, de nem szóltam semmit. Megfogtam a pudli bundáját és bedobtam a sütőbe. Reméltem, hogy Beáék nem takarították még ki.
Ahogy telt az idő, egyre unalmasabbá vált a buli, és ezt mindenki észrevette. Csak Bea viccei tartották bennünk az életet.
- Egyik focista: Nem ittál már túl sokat Bea? Vasárnap meccs lesz!
- Másik focista: A kis alkoholista!
- Bea: Nem vagyok alkoholista, csak májra gyúrok.
- Egyik focista: Neked még ezek után van májad?
- Bea: Gáz vagy, párologj el a fenébe!
A focisták a nélkül is röhögtek Beán, hogy poénkodott volna, de a viccei annyira rosszak voltak, hogy akinek ital volt a kezében, azt már a föld itta.
Brady, Carlos, Dave, Adam és Franco csináltak egy ivóversenyt, aminek az volt a lényege, hogy ki tud majd hamarabb vízen járni. Őrült elgondolás volt már maga az is, hogy vízen járás, hiszen ez lehetetlen, kivéve, ha csak nem Istennek hívják őket, akkor nem az.
A lányokkal mindannyian a versenyt néztük, ki-kinek szurkolt is elvétve. Végül, miután úgy érezték, hogy nem tudnak már többet inni, kézen fogva a fiúk elsétáltak a medencéhez, és egyszerre léptek rá a víztükörre. Hiába az elgondolás, mindannyian beleestek. Csurom vizesek lettek, ezért megkértük Hannát, hogy hozzon ki törülközőket, mert lehet, hogy jó móka volt, de este nem volt olyan jó idő.
Kis idő elteltével megint kezdett unalmassá válni, amit Bea is észrevett. 10 percig törte a fejét, hogyan dobja fel a bulit, utána eszébe jutott valami. Be is rohant a garázsba, hogy kihozza apukája régi habgépét. Kitette a Dj pult mellé, és bekapcsolta.
- Bea: Hab party van emberek! Figyuzzatok! – miután elkiabálta magát, a hab úgy megindult a gépből, mint a Niagara-vízesés. Csak úgy ömlött a fűre és a medencébe. Mindenki, aki még nem aludt, vagy ment volna haza, az egyenesen a habszőnyeg közepébe vetette magát. A focisták elkezdték rugdosni a lányokra a habot, mintha valami focilabdák lennének. A fiúk is beugrottak a focisták közé. Mi nekünk nem igazán tetszett ez a hab ötlet, ezért a napozóágyakon ülve néztük, ahogy szenvednek a többiek. Brady látta, hogy kint ülünk, és csak nézzük, ahogy ők mulatnak. Kiszállt a habból, megfogta Laura karját és az enyémet is, majd berángatott a habok közé. Gusztustalannak tűnt, ámbár vicces volt. A többi fiú is követte Bradyt és minden lányt egyesével ráncigáltak be. Szinte mindenki habos és ázott volt már Brietán és Francon kívül. Ők ketten kint ültek a dohányzóasztalnál. Brieta csak nézte a mobilját és beszélgetett szupermenő barátaival. Franconak elege lett a várakozásból, és elindult, hogy megnézze, mit csinálnak a többiek, mert a sok habtól nem látszott semmi és senki.
- Brieta: Most meg hová mész?
- Franco: Mind egy, csak el innen.
- Brieta: Miért is hagysz itt engem?
- Franco: Brieta, unatkozok, én nem azért járok bulizni, hogy nézzem, ahogy beszélgetsz a barátnőiddel Facebook-on.
Franco hátat fordított, és belépett a habfüggönybe.
Larissza, aki már soknak találta a habot, próbálta elzárni a csapot, de nem tudta. Franco egyből a segítségére sietett.
- Franco: Várj, majd segítek!
- Larissza: Szerintem túl sok lesz már a hab. De nem tudom elzárni!
- Franco: Én se tudom – csavargatta jobbra-balra a csap fogantyúját. – nem záródik el valamiért.
- Larissza: Majd megpróbálom én is.
Larissza odahajolt Francohoz, majd mikor megrántották a csapot, kiszakadt a helyéről és még több hab kezdett el ömleni rájuk. Csak nevettek az egészen, Larissza is ránézett Francora, és nem bírta ki, hogy ne nevessen rajta.
Nem tudom, hogy mi folyt köztük akkor, de annyit láttam, hogy Franco egyre közelebb hajolt Larisszához. Gyanúsan közel. Ha az a sok hab nem találja abban a pillanatban arcon Francot, szinte biztos vagyok benne, hogy megcsókolta volna. Bea, a buli „vezérhímje” odament és visszaszerelte rá a kallantyút, majd a nagy foci tudásával elkezdte rugdosni, és egyszer csak, csodák-csodájára, abbamaradt a hab.
Brady, aki hátam mögött állt, értetlenül nézett rám, és nem tudta, hogy miért nézem Larisszát és Francot.
- Brady: Valami baj van?
- Én: Nem! Semmi! – vágtam rá egyből, és odaugrottam hozzá, hogy megcsókoljam, de akkor a földre zuhantunk mind a ketten a sok habtól. Brady próbált engem felsegíteni, de folyton visszazuhantunk, és egymásba gabalyodtunk. Több hab volt az arcunkon, mint ami a földet beterítette. Mikor sikerült felállnom, Brady kisöpörte a képemből a habot.
- Brady: Hol is tartottunk? – tette fel, mintha költői kérdés lett volna, és tudta volna rá a választ, majd oda hajolt és megcsókolt.
Franco is éppen arra nézett. Valahogy mindig meglát minket. Nem is tetszett neki, de mikor Larissza rákérdezett arra, hogy mi a baja, nem válaszolt neki, hanem egyből megcsókolta. Lehet az volt a célja, hogy engem bosszantson, de nem vettem észre a csókot, habár Brieta annál inkább. Ordibálva ment oda Francohoz, aki azt se tudta, hogy fára másszon, vagy a medencébe ugorjon Brieta haragja elől. Végül úgy döntött, hogy vesz egy hűsítő fürdőt és a habbal teli medencébe vetette magát. Brieta nem totojázott, az is utána vetette magát, és még a vízben is szidta Francot. Mindenki Brietán nevetett, akinek a falnyi vakolata az arcán ázott le. Nem is vette észre, hogy csurom víz, és a tökéletes sminkje már a medencében úszkál. Miután kimászott a vízből az asztalon ülő vizes hajú lányhoz, Larisszához ment. Ő is Brietán nevetett éppen.
- Brieta: Mit képzelsz magadról, ha? Ki vagy te itt? Mit képzelsz te, hogy a pasimmal csókolózol?
- Larissza: Ő, először is, Franco csókolt meg engem, és nem én őt. Másodszor nem tűröm meg, hogy ilyen hangnembe beszéljen velem egy szőke picsa, akinek még a cipőjét is az inasa köti be.
- Brieta: Száradó körmökkel nehéz cipőt kötni, mondjuk, ezt te nem tudhatod, hiszen neked még a körmöd reszelőt sem látott!
- Larissza: Hú, most aztán jól kioltottál. De komolyan, kezdek félni a plázacicától.
- Franco: Brieta, menj el! Hagyd békén Larisszát.
- Brieta: De, Franco!
- Franco: Menj el! Ne mondjam többször!
Brieta visszafordult Larisszához, aki csak integetett neki, hogy lépjen le. Persze Brieta odament Francohoz, a szemébe nézett, majd elcsapta a haját, és a kis retiküljével kisétált az ajtón, a sütőben hagyván a szőrméjét.
A vicces incidens után Carlos úgy döntött, hogy itt lenne az ideje beszélni Jinnyvel, aki a pulton ücsörgött egy focistával, Domonkossal.
Oda is ment, hozzá, ámbár ő kevésbé volt sikeres.
- Carlos: Szia Jinny, beszélhetnénk?
- Jinny: Nem látod, most éppen mással beszélgetek!
- Carlos: Csak egy perc az egész!
- Jinny: Na, jó, de csak egy perc, semmi több!
Domonkos, a focicsapat kapusa elment addig a többi focistához, hogy rávegye a csapatot, hogy kiabálják azt Jinnynek, hogy ne fogadja vissza Carlost, mert nem érdemli meg.
- Carlos: Csak annyit akartam mondani, hogy hiányzol és kellesz nekem!
- Jinny: Sajnálom Carlos, de látod a sors is így hozta, hogy külön legyünk. Talán nem szánt minket a sors egy párnak. Bárcsak lenne egy égi jel, hogy tudjam, mit tegyek, mert én is szeretlek még, csak nem akarok veled együtt lenni. – ezután a focicsapat kis része teli torokból üvöltött.
- Foci csapat: Ne fogadd vissza Carlost, nem érdemel meg téged!
- Carlos: Nem maradnátok egy kicsit csendbe fociagyúak!
- Domonkos: Szállj már le Jinnyről. Nem neked való haver. Ide egy focista kell.
- Carlos: Ha nem szállsz le Jinnyről most azonnal, átalakítom az arcberendezésed, de úgy, hogy még anyádék sem ismernek majd rád!
Jinnynek nem tetszett Carlos hozzáállása, ezért felkelt és elsétált a pult mellől. Domonkosnak nem kellett más alaklom, egyből utána futott, hogy vigasztalni tudja őt.
Bradyvel a közeli pultnál hallgattuk végig az egész beszélgetést.
- Én: Miért nem beszélsz Carlossal?
- Brady: Én, de miért én?
- Én: Brady, ne legyél már ekkora tahó. Szegény, látod, hogy mennyire maga alatt van!
- Brady: Vessen magára, ő szakított Jinnyvel.
- Én: Ha te nem beszélsz vele, akkor majd én!
Felálltam Brady mellőle, és leültem Carlos mellé. Brady sem bírta egy helyben, ezért utánam jött.
- Én: Carlos, minden rendben van?
- Carlos: Nem, semmi sincs rendben. Egy idióta voltam!
- Brady: Ez igaz!
- Én: Brady!
- Brady: Bocsi, vagyis miért nem próbálsz meg vele beszélni?
- Carlos: Már próbáltam, de amióta ez a Domonkos megjelent, azóta két szónál nem tudok többet vele beszélni.
- Én: De Jinny téged szeret nem?
- Carlos: Azt mondta, de még sem velem van, látod!
- Brady: Mi lenne, ha holnap elmennél és beszélnél vele? Lina ráveszi Jinnyt a lányokkal, hogy menjen el veled. Igaz szívem?
- Én: Minden tőlem telhetőt megteszek, de nem vagyok varázsló, csodákra én sem vagyok képes, mielőtt beleélnéd magad túlságosan is.
- Carlos: Köszönöm! – ölelt át mindkettőnket.
Brady, miután elengedett minket Carlos a szoros és lélegzetfojtó öleléséből, megfogta a kezem, és kimentünk az udvarról az utcára, ahol volt egy kis mező az utca végén. Elsétáltunk odáig, és beszélgettünk Carlosékról. Miután megálltunk a füves puszta közepén, Brady kifeküdt a fűre, és elkezdte a csillagokat nézni. Én is lefeküdtem mellé, habár nem tudom, hogy miért jöttünk ki ide.
- Brady: Emlékszem, apámmal régebben mindig a csillagokat néztük minden este. Sosem akartam lefeküdni, ezért kivitt engem a kertbe.
Odafordultam Bradyhez, aki az életéről mesélt nekem, olyanokat mondott el, amikről sosem beszélt még senkinek. Talán életében először most nyílt meg igazán. Lehet érezte, hogy én vagyok, azaz ember, akinek minden titkát és gondolatát elmondhatja, vagy megoszthatja.
- Én: Ez nagyon aranyos. De miért éppen nekem mondod?
- Brady: Hiába vagyok én a legnépszerűbb fiú a suliban, hiába van sok barátom, de senki nem ért meg engem úgy igazán, mint te. Ha most ezt egy motoros barátomnak mesélném, az kiröhögne engem.
- Én: Én nem röhöglek ki.
- Brady: Tudom. – majd odabújtam hozzá, és átöleltem. Olyan kis aranyos volt.
A házban eközben kitört a pánik. A buliban az egyik focista éppen az általa kotyvasztott sütit akarta megsütni bent, mikor kigyulladt a tűzhely Brieta kabátjától. Megjegyzem, abban a tésztában föld is volt meg néhány giliszta is. Még jó, hogy nem sütötte meg.
Bea beugrott az ablakon, leszakította magáról a ruhát, ami alatt egy búvárruha volt.
- Bea: Nem kell félni emberek, hoztam magammal sört, amivel elolthatjuk a tüzet!
- Domonkos: Sörrel? Miért pont azzal?
- Bea: Jaj már, mert van benne víz is, hab is, szén-dioxid is.
Az emberek, akik bent voltak a házban, meglepődve nézték Beát és egyszerre nevettek a hülyeségén. Egy percre el is feledtek arról, hogy ég a konyha.
Az egyik focista a csapatból felhozta a pincéből a poroltót, és eloltotta a tüzet, ami leégette félig Bea sütőjét. 

Mikor visszajöttünk Bradyvel, láttuk ezt a hatalmas zűrzavart, és, hogy mindenki éppen pánikban volt, hiába oltották el a tüzet.
- Én: Mi-mi történt itt? – zavarodottan kérdeztem az éppen lihegő Beát.
- Bea: Kicsit világított a sütő, és még szagot is eresztgetett magából, de már elmúlt a vészhelyzet.
- Brady: Szóval, kigyulladt a sütő?
- Bea: Nem, mondom csak világított!
- Brady: jó, értem. Nem esett senkinek se baja a sütő „világításától”?
- Bea: Nem hiszem.
- Brady: Akkor jó.

Az incidens után, mintha misem történt volna, ment tovább a buli.
Hajnali kettő fele járhatott az idő, igaz, hogy több szomszéd is átjött már szólni, hogy legyünk kicsit halkabbak, mert aludni szeretnének, de senki nem foglalkozott velük.
Egy másik focis srác toppant be az ajtón, aki egy doboz party droggal érkezett. Szét is osztották a fiúk között, hogy elhasználják másoknál.  Pár focista lánynak sikerült belecsempészni az italában. Volt, aki kidőlt tőle, és volt, aki pedig bepörgött. Tény, hogy egyikük sem volt magánál.
Az osztályból nem sok lányt sikerült még behálózni ez által, habár Domonkos nagyon próbálta rávenni Jinnyt, hogy igyon vele egy üdítőt vagy valamit. Jinny végül beadta a derekát, megitta a domonkos által kínált italt, és hirtelen, mintha egy pofont kapott volna, úgy beindult a motorja. Elkezdett pattogni, és ahelyett, hogy elaludt volna, elment Domonkossal úszni egyet a medencébe. Carlos szikrázó szemekkel figyelte messziről a gerlepárt, és egyre inkább csak ivott és ivott.
Larissza és Laura is ittak azokból az italokból, amikbe belekeverték, így ők is elkezdtek tengni-lengni majd rámászni a fiúkra és kavarni velük. Larissza az éppen a medence mellett iszogató Francora mászott rá. Először beleült az ölébe, és elkezdett neki mesélni az életéről, és, hogy milyen magányos. Franco nem tudott ellenállni a csábításnak, de tudta, hogy nincs magánál, így úriemberként viselkedett, és bevitte Bea hálószobájába, hogy Larisszát ágyba dugja egy kicsit, mert már teljesen készen volt. Persze Larissza, folyton ott könyörgött Franconak, hogy maradjon vele. Meg is fogta Franco kezét, aki épp az ágy mellett térdelt, és úgy aludt el. Franco nem akarta kirángatni a kezét onnan, így lehajtotta a fejét az ágyra és úgy aludtak el kézen fogva.
Miután már lassan mindenki ivott, Bradyvel is belekóstoltunk azokba az italokba, amiktől ilyen jó kedve lett az embernek.
- Brady: Ezek valami drogot csempésztek bele. Már a szagán is érződik. Te is érzed Lina? Lina? – persze miután én is végigkóstoltam mindent, már éreztem két pohár után a hatását.
Öntudat nélkül voltam igaz, de tudtam, hogy már teljesen fel voltam villanyozva, és bulizni akartam. Pörögni. Habár nem sokra emlékszem a történtekből, arra igen, hogy Bradyre másztam rá.
- Én: Te vagy a világ legszexisebb pasija. Imádom a hajad. – majd beletúrtam a hajába, mint valami fodrász.
- Brady: Azt hiszem, hogy te is a drog hatása alatt vagy. Lehet, le kellene feküdnöd egy kicsit.
- Én: De én még nem vagyok fáradt, bulizni akarok!
Brady nyakába ugrottam, ő pedig nem tudott leszedni engem. Mint egy pióca olyan voltam.
Brady felemelt engem, és jobbnak látta, ha bevisz a házba. Mivel Bea szobája foglalt volt, így a kanapéra fektetett engem. Én, aki nem viselkedett még így soha, mint egy kislány, ugráltam az ágyon.
- Én: Elmész?
- Brady: Ha nem ülsz le, akkor igen!
Leültem, mint az óvodás, és elkezdtem pukkadni. Brady odaült mellém, aki mosolygott, és magához szorított.
- Én: Ugye szeretsz engem, mint Mickey egér a Minnie egért?
- Brady: Nem, én jobban!
Igaz, hogy ebből nem sokra emlékeztem másnap, de az ölében aludtam el, vele voltam, és ez minden kincsnél többet ért.
Lizzy az egész este Adammel kavart az udvaron. Próbált neki imponálni. Nyílván ők is ittak az italokból. Tehát senki nem emlékezett semmire hajnali kettő utánról.
Négy óra felé lassan mindenki kidőlt. A maradék ember is, akik még a későbbi órákban próbáltak felszedni egy-egy lányt vagy fiút, feladták, és lefeküdtek aludni.
Fél öt volt, és a ház aludt. Csönd volt és nyugalom. Végre.

Út a pokoltól a mennyországig 2 - Elfojtott érzelmek

Sziasztok!
Meghoztam a várva várt Út a pokoltól a mennyországig 2-nek az első részét. Kicsit késtem vele, amiért bocsánatot kérek tőletek. Remélem tetszeni fog nektek. Jó olvasást manók! Puszi: xoxo

1. rész

A

végtelennek tűnő nyár sem tartott örökké. Strandolás, táborozás, napozás, bulizás és nyaralás, de sajnos ezek is véget érnek egyszer. Semmilyen tündérmese nem tart örökké. Csak becsuktam egy pillanatra a szememet év végén, és mikor kinyitottam már szeptember 1. volt.

Reggel hat óra volt. Még éppen, hogy csak felkeltem, de apa máris harsonaszóval vert ki az ágyból. Csak a takarómat húzogattam a fejemre, és egyre inkább azt hajtogattam, hogy még nem akarok iskolába menni. Semmi kedvem nem volt a fizikaórákhoz, a tanárokhoz, dolgozatokhoz és a tanuláshoz sem. Apát nem érdekelte a nyafogásom, ezért felhúzta a redőnyömet és beengedte a kutyámat a szobámba, ami felugrott az ágyamra és elkezdett ugrálni rajtam. Nem volt más választásom, ki kellett kelnem az ágyból. Olyan volt, mintha hadseregbe készülnék, vagy egy elit táborba, ahol tilos a mosolygás. Szörnyű.
A reggeli buszozás helyett, kivételesen autóval vitt be engem apa. Beültünk egy fagyizóba, és megreggeliztünk. Ott még egy utolsó kísérletet tettem, és próbáltam rávenni, hogy ne kelljen bemennem órára ma. Sajnos nem vált be. Apa eléggé makacs ember, és számára a tanulmányaim befejezése az első és legfontosabb dolog.
Elvitt engem a suliig és kitett a kapu előtt. Elköszöntem tőle, majd megfordultam, nyeltem egy hatalmasat, és elindultam a pokol kapuján befelé. Fogalmam sem volt, hogy milyen lesz a 10. osztály, vagy, hogy mit tartogat számunkra ez az év, de reménykedtem a legjobban, mint mindig.
Beléptem az iskola kapuján, ahol a jól megszokott portás köszöntött engem. Megnéztem a reggeli kiírást, ami a hírfalra volt kitűzve, majd elindultam az emeletre, ahol a termünk volt.
A folyosó végén lámpafény szűrődött át az ajtónkon. Nem tudtam, hogy menjek be az ajtón, hiszen már három hónapja nem találkoztam az osztály legtöbb tagjával. Bradyt is a szünet folyamán egyre kevesebbet láttam. Általában vagy ő volt túl elfoglalt, vagy én. Kiszámíthatatlanok voltunk.
Szóval benyitottam a terembe, és láttam, ahogy mindenki a tanári asztal körül lebzselt. Rájuk köszöntem és hirtelen minden tekintet rám szegeződött.
Brieta kivételével mindenki odarohant hozzám. Egy szórólapot nyomtak a kezembe, amin én voltam és a suli következő előadásának kiírása. Engem választottak meg újra főszereplőnek a tavalyi sikeres műsorra való tekintettel.
- Én: Hé, srácok, várjatok, egyszerre csak egy. Mi ez az egész?
- Hanna: Te lettél a suli legtehetségesebb diákja a tavalyi évben, és az osztályfőnök reménykedett abban, hogy idén is hozod majd a formádat és a következő színdarabban is elvállalod majd a főszerepet.
- Én: Hát, ő. Még nem tudom. Szeretném azért átgondolni, hogy akarok-e egyáltalán szerepelni. Oké, a tavalyi tényleg jól sikerült, de még ráérünk erről beszélni, hiszen januárban lesz, addig rengeteg időm van eldönteni szerencsére.
A diáksereg hamarosan szétszéledt és a tömegből lassacskán Brady tekintete tűnt ki. Csak mosolygott rám és odalépett hozzám majd átölelt engem.
- Brady: Szia! Hogy vagy?
- Én: Én jól vagyok, és te?
- Brady: Én is.. – ekkor belépett Penny tanárnő is a terembe és mindenkit a helyére küldött.
Az első órán mindenki elmesélte, hogy mi történt vele a szünet alatt nagy vonalakban.
Az osztályfőnöki óra elteltével mindenki kirohant az udvarra. Nem szakadtunk csoportokra, hanem inkább együtt maradtunk és úgy beszélgettünk. Látszott mindenki arcán, hogy mesélni akarnának, de valahogy sose jutott néhány emberre sor, mivel Brieta elmesélte az egész nyarát június 13-tól augusztus 21-ig.
- Franco: Brieta, hagyj már másokat is szóhoz jutni.
- Jinny: Igen, tudjuk, hogy neked volt a legérdekesebb nyarad közülünk, de minket másé is érdekel.
- Brieta: Jaj ugyan már, kié érdekelne ennyire? Lizzyé? Fogadjunk egész nap otthon ült és evett. Biztos, hogy felszedett pár tonnát.
- Én: Hogy te mekkora egy dög vagy.
- Brady: Szerintem egyáltalán nincs baj Lizzy alakjával. Vékony, mint mindig.
- Lizzy: Látom az új kínai személyiséged helyett vettél egy japánt. Gratulálok Brieta!
- Brieta: Tudjátok mit? Én most úri hölgyként távozom innen. Gyere Emili, menjünk oda a 10. A-sokhoz, ők biztos normálisabbak és kíváncsiak a történeteinkre, mint a saját osztályunk.

- Bea: Gyerekek, ki mit csinál holnap? Mert ha ráértek, nálam lesz egy kerti parti, amire mindenkit szívesen elhívok.
- Dave: Szerintem ez egy remek ötlet, biztos mindenki ráér. Legalább is Hanna meg én tutira.
- Brady: Lina és én is ráérünk.
- Carlos: Én ráérek.
- Bea: És Jinny? Nem vele jössz?
- Carlos: Ez hosszú, de majd holnap a bulin elmesélem.
Éppen hogy csak megszólalt a kicsöngő, máris jött egy újabb csengőszó. Jelzett, hogy kezdődik a következő óránk. Éljen! De hála istennek, mint minden év elején, ez is egy osztályfőnöki óra volt. Órán mindenki előkapta a telefonját, mert Bea egy körüzenetet küldött szét az osztályban a bulijáról. Egymás után jöttek az SMS értesítők. A tanár felfigyelt erre, ezért előkapott egy rózsaszín kis szatyrot a táskájából, és begyűjtötte a telefonokat, amit aztán megával vitt egész nap.
- Sophi: Hát ez remek. Most akkor mit csinálunk.
- Franco: Semmit, tanítás után elmegyünk és visszakérjük őket.
- Brieta: Remélem, hogy visszaadja, elég drága volt a telefonom. Nem szeretném, hogy a ti telefonotok összekarcolná az enyémet.
- Bea: Mi sem szeretnénk, hogy tollas és csillámporos legyen a telefonunk a tiedtől.
- Brieta: Eredeti francia telefontok van rajta. Jobb, mint a te kínai ócskaságod!
Nem foglalkoztunk Brieta hisztijével. Tudtuk, hogy ezt a csatát semelyikünk sem nyerné meg Brietával szemben.

Az utolsó óra következett. A tanár szokás szerint késett, így a terem teljesen a feje tetejére fordult a telefonok nélkül.
Tipikus XI. századi társaság, akik a telefonjuk nélkül meghalnának egy napig is.
Negyed órás késés után végül betoppant az osztályfőnök két lánnyal a bal oldalánál. Teljesen egyformák voltak. Hajuk barnás és göndör volt. Arcuk kicsit sápadtabb, vékony testalkatúak és hozzáteszem elég szépek is voltak. Egy ikrek volt. Nemrég iratkoztak be hozzánk. Larissza és Laura volt a nevük. Néha máig sem tudom, hogy melyik Larissza és melyik Laura. Sokszor keverem őket össze.
Penny tanárnő elküldte őket a hátsó padba, majd kiment a teremből valami oknál fogva.
Mindenki hátra fordult, és kérdéssekkel kezdte el bombázni az iker lányokat.
A fiúk persze egyből elkezdték dicsérgetni a lányokat, hogy milyen szépek, és a jóból nem keveset, hanem sokat adnak.
Brieta szokás szerint minden új diákot lekezelően köszöntött az osztályban, és ez alól ők sem voltak kivételek.
- Brieta: Minek iratkoztatok ide hozzánk? Tudtok egyáltalán énekelni? Vagy netalán táncolni?
- Larissza: Igen, sokáig egy kórusban énekeltünk általánosban.
- Laura: Te mindig ilyen bunkó vagy?
- Brady: Ne törődjetek vele, ő már csaj ilyen.
- Brieta: Csak azzal vagyok kedves, akit szeretek!
- Larissza: Akkor jó sok olyan ember lehet a listádon. Tényleg, mekkora is lehet az a lista? Két centis körülbelül? Habár lehet, hogy túlzok egy kicsit.
- Brieta: Rossz lánnyal húzol ujjat!
- Lizzy: Neked mindenkibe bele kell kötnöd? Kicsit vagy csak szánalmas Brieta.
- Brieta: Nem szánalmas vagyok bogaram, hanem egy csillag, egy középpont ebben az iskolában!
- Hanna: Ja, ja, igen, tudjuk hullócsillag esetleg!
Nem sokat beszéltünk a lányokkal, de már abból a kevésből is tudhattuk, hogy nem egy visszahúzódó tinikről van szó. Ha kell, akkor bevédik egymást és magukat is rendesen.

Kicsöngetés előtt öt perccel visszatért a tanárunk, hogy visszaadja a telefonjainkat azzal a feltétellel, hogy többé nem vesszük elő órán.

Ahogy kiléptünk a kapunk, mindenki szétszéledt és elindult a vakvilágnak. Csodás nap volt a kaputól két méterig, amíg el nem kezdett szakadni az eső. Elkezdtem futni a legközelebbi fa alá, de egyszer csak egy olyan mély és saras pocsolyába léptem, hogy akkorát csúsztam rajta, hogy minden ruhám, ami rajtam volt totálisan elázott. Felkeltem, és mérgemben levágtam a táskámat a földre. Csodálatosan néztem ki. Tiszta víz voltam, az eső is szakadt, a telefonom bedöglött.
Az arra járó Brady, aki visszafelé sietett a suliba, talált rám egy diófa alatt. Egyből oda is futott hozzám.
- Brady: Veled meg mi történt? Minden rendben?

- Én: Úgy nézek én ki, mint akinek rendben vannak a dolgai?
Brady csak kacagott rajtam, én meg álltam ott, mint oszlop a betonban, de nem tudtam nevetni.
- Brady: Ne legyél már ilyen savanyú, mint egy citrom. Elvigyelek hozzánk? Úgy is motorral vagyok, és közelebb lakom, mint te.
Tudtam, hogy Bradyvel a nyáron keveset voltunk együtt, és ezért sem akartam neki nemet mondani, így belementem abba is, hogy nála aludjak.
A házba beérve, láttam, hogy minden át volt alakítva. Gondolom a nyár során felújították az egész házat. Brady anyja ledöbbent, hogy ilyen csurom vizesek vagyunk mind a ketten, ezért adott két törülközőt és száraz ruhákat is.
Felmentünk az emeletre a szobájába. Ahogy be is mentünk, Brady bezárta az ajtaját kulcsra.
- Én: Ki elől bujkálsz, hogy bezárod az ajtót?
- Brady: Senki elől, csak nem akarom, hogy anya, apa vagy a testvérem benyisson. Nem szeretem, ha vendégem van és zaklatnak.
- Én: Értem, habár engem nem zavar. Imádom anyudat. Nagyon aranyos.
- Brady: Nem baj. Most inkább beszéljünk valami másról.
- Én: Mint például?
- Brady: Egy komolyabb dologról akartam beszélni, és nem tudom, hogy téged, hogy érint ez a téma.
- Én: Hát, ha nem is mondod el, akkor így nem is fogod megtudni!
- Brady: Igazából nem tudom, hogy milyen irányba megy majd tovább a jövőben a kapcsolatunk. Én reménykedem benne, hogy innentől kezdve csak jó felé haladhat.

- Én: És? Vagy ennyit szerettél volna?
- Brady: Tudom, hogy kicsit korai még ezen gondolkodni. Sőt, egyenesen őrültségnek hangzik – letérdelt a szőnyegre és elővett egy fekete dobozkát, amiben egy gyönyörű nyaklánc volt a mi közös képünkkel. – de ha leérettségiztünk, hozzám jönnél, és lennél a feleségem?
Teljesen megfagyott bennem a vér. Még csak 16 évesek voltunk, és már is esküvőt akart. Nem tudtam megszólalni az első öt percben. Örültem, hogy levegőt kaptam még.
Végül miután inamba szállt a bátorság, próbáltam rá válaszolni.
- Én: Ez valami gyönyörű nyaklánc, de Brady, nézd, én nagyon szeretlek. De komolyan. Talán soha jobban nem szerettem fiút, mint te, de ez nem korai még egy kicsit?
- Brady: Dehogynem, még én sem szeretnék esküvőt, de szeretném, ha végig mellettem maradnál és, hogy elfogadnád ezt a csekélységet.
Csak mosolyogtam rá, mint egy megkukult és a nyakába borultam. Soha nem gondoltam volna, hogy 16 évesen előre megkérik a kezem. Ilyen biztos nem jutott volna az eszembe.

- Brady: Szóval leendő asszonyom, mit szeretnél, mit csináljunk?
- Én: Hát, van videojátékod?
- Brady: Természetesen! De kizárt, hogy megvernél akármiben is.
- Én: Szóval azt mondod, hogy mivel én lány vagyok, nem tudnálak legyőzni semmiben?
- Brady: Én ilyet egy szóval sem mondtam.
- Én: De gondoltad! Valld be!
- Brady: Én? Én olyan vagyok, mint az angyal. Ártatlan, jóképű, aranyos, minden lány kedvence.
- Én: És persze szerény is! Azt is tedd hozzá.

Lassan esteledett. Bradyvel egész nap csak piszkáltuk egymást, és a videojátékból végül filmnézés lett.
Már a lámpák is lassan felkapcsolódtak az utcában. Olyan este nyolc körül járt az idő.
Nálunk már javában aludt a népség. Apa is, a húgom is és Brieta anyja is. Csak Brieta járkált a házban. Elég gyanús volt. Felfutott a lépcsőn egyenesen be a szobámba. Elkezdett matatni a sötétben, de nem látott semmit. Csak a hold fénye világított be a tetőablakon.
- Brieta: Hol lehet az a napló. Biztos vagyok benne, hogy itthon hagyta!
Összedúlta teljesen a szobámat, mint egy csatatér, úgy nézett ki.
Éppen, hogy csak ki akart menni a szobámból, mikor valaki elkezdett a nyitott ablaknál lévő falon felmászni a szobámba. Brieta felkapott egy párnát, és elbújt az ablak mellé.
A titokzatos idegen bemászott az ablakon. Brieta teljesen le volt fagyva. Hirtelen kiesett a párna a kezéből és mikor meg akart fordulni az idegen, Brieta a hátára ugrott és elkezdte harapdálni a vállát.
Az idegen elkezdett kiabálni, majd leszedte magáról Brietát és felkapcsolta a villanyt.
Meglepően nézte Brieta Francot, aki megigazította magán a pólót.
- Brieta: Frankító szívem, te mit keresel itt éjek éjjelén?  
- Franco: Linához jöttem, de ahogy látom nincs itt.
- Brieta: Persze, mivel Bradynél alszik, ezért nincs itt. Miért? Mit akarsz te Linától?
- Franco: Értem, most már semmit. Csak beszélni akartam vele négyszemközt. Suliba nem tudunk, mert mindenki ott van. Iskola után megint nem tudunk, mert akkor Bradyke van vele.
- Brieta: Hát ez pech. Miért nem felejted el végre. Ez a lány nem hozzád való.
- Franco: Te könnyen beszélsz, veled bármelyik fiú szívesen összejönne. De akit én akarok, az már nem szeret engem.
- Brieta: Bármelyik fiú kivéve egyet.
- Franco: Mert? Ki azaz egy?
- Brieta: Már nagyon rég óta figyelem őt, de sosem adott volna jelet arra, hogy szeretne is vagy valami. Életemben először szeretek egy fiút, és viszonzatlanul. Ez tényleg borzasztó érzés.
- Franco: Hu, ki gondolta volna, veled lehet normálisan is beszélni. – mondta Franco, aki teljesen le volt döbbenve.
Brieta elkezdett Francohoz közelíteni, de sikertelenül járt, hiszen mindenki felkelt a házban a nagy ricsajra, így Franco gyorsan kimászott az ablakon.
Brieta anyja nyitott be a szobába és látta lányát, aki tétlenül állt az ablaknál.
- Brieta anyja: Te mit csinálsz itt kislányom? Neked már rég ágyban a helyed! És hogy néz ki ez a szoba? Mi történt itt?
- Brieta: Mit érdekel az? Soha nem érdekelt téged, hogy én mit akarok, mindig csak az érdekelt, hogy te mit akarsz.
Brieta feldúlva ment ki a szobából, otthagyván az anyját, aki értetlenül állt, majd lekapcsolta a villanyt és becsukta a szoba ajtaját.

Folytatás

A nagy érdeklődésre való tekintettel elkezdtem írni a második részét a könyvemnek, aminek az első része már holnap megtekinthető lesz itt:D Remélem az olvasóim nem hagytak még el engem, és bocsánat, hogy ilyen későn kezdtem el írni, csak rengeted dolgom volt az utóbbi időben.
Puszil titeket: Lina

Út a pokoltól a mennyországig - befejezés!

Kedves olvasók

Nagyon örülök, hogy eddig velem tartottatok, és együtt álmodhattuk meg Lina első évét az iskolában. Remélem tetszett nektek. A jövőben reménykedem, hogyha nem hagytok el, akkor folytatnám a könyvem többi részét egészen a ballagásig.Ezzel az utolsó résszel búcsúznék el az első résztől, és tőletek is egy kis időre, de lehetőleg nem sokáig. Jó olvasást és kellemes nyári szünetet kívánok minden olvasómnak. Puszi :* ~Lina

21. rész

Június 13.

Egy napot elvesztegettünk, de végül másnap már el tudtunk indulni a következő járattal, ami így is több mint két órát késett.
A repülőn mindenki aludt, hiszen a reptéri padok nem voltak igazán kényelmesek, sem pedig alkalmasak arra, hogy akár egy éjszakát is ott töltsön az ember.
A hazaérkezés örömteli pillanatai nem tartottak sokáig. Brieta felsikított, mikor észrevette, hogy a négy bőröndjéből egy hiányzik.
- Brieta: Tanárnő vissza kell mennünk! Nincs meg a rövidgatyás és trikós bőröndöm! Így biztos nem megyek haza!
- Penny tanárnő: Brieta, nyugodj le, majd felhívom délután a légitársaságot, hogy nem találtak-e egy bőröndöt a reptéren, vagy, hogy nem keveredett-e el valahova véletlen.
- Brieta: De nekem most kell a bőröndöm! Addig egy tapodtat nem mozdulok innen, amíg elő nem kerül!
- Bea: Brieta, te annyira gáz vagy, hogy inkább el kellene párolognod!
- Brady: Ez jó volt!
- Brieta: Nekem magyarázol torzonborz?
- Penny tanárnő: Lányok, elég!
Brieta meghökkentő megnyilvánulásával magára vonta az egész reptér figyelmét.
Két ellenőr kísérte ki őt, majd elmagyarázták neki, hogy itt nem lehet ordítozni, és, hogy majd segítenek előkeríteni a bőröndöt, de ahhoz előbb fel kell venni a kapcsolatot a karibi repülőtérrel.
Szokás szerint, Brieta nem bírta a megaláztatást, és felhívta sofőrjét, hogy vigye haza innen.
Én Bradyvel gyalogoltam haza, de előtte tettünk egy kis kitérőt a parkba.
- Én: Hát, ma délután már vége a sulinak, gondolj csak bele. Túléltük az első tanévet.
- Brady: Igen. De hiányozni fogtok!
- Én: Miért, hova mész? – kérdeztem emelkedett hangon.
- Brady: Nem megyek sehova se, nyugi, csak sokat fogunk utazni, így alig foglak látni egész nyáron.
- Én: Ugye ezzel most nem arra célzol, hogy..
- Brady: Nem, nem arra célzok, szó sem lehet róla. Valahogy biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk oldani, hogy tartsuk a kapcsolatot.
- Én: Nem szeretnélek elveszíteni!
- Brady: Tudom!
Brady odahajolt hozzám, de hirtelen egy ismerős hangra lettünk figyelmesek. Brieta vágtatott végig a parkon sikítozva, mert a sofőrjének a kocsija lerobbant, és gyalog kellett hazamennie.
Nem fűztem semmi kommentet az egészhez, elég vicces volt már maga az a helyzet is, hogy négy bőröndöt vitt magával, és egyet elhagyott.
Carlos, Jinny, Dave, Hanna, Lizzy, Bea és Sophi jött oda hozzánk, és megmutatták a videót, ami Brieta hisztijéről készítettek.
- Én: Ne, ezt töröljétek le. Szerencsétlen lány, már így is elég megaláztatva érzi magát.
- Carlos: Ugyan már, szerintem azt is megérdemelné, hogy a netre kitegyük! – vágott fel vele Carlos, de Jinny oldalba lökte. – Ezt most miért kaptam?
- Jinny: Lehet, hogy ő Brieta, és elviselhetetlen, kibírhatatlan, mindenkivel bunkó, alpári módon viselkedik és gonosz, de mégis csak az osztálytársunk.
- Carlos: Igazad van, inkább kitörlöm.
- Dave: De előtte küldd el mindenkinek, csak, hogy nevessünk egy kicsit rajta!
- Carlos: Jó ötlet. – majd adott egy pacsit Davenak, habár Jinnynek nem tetszett az ötlet.
- Hanna: És most mi lesz?
- Brady: Mi lenne?
- Sophi: Utálok okoskodni, de fél óra múlva kezdődik az évzáró. Nem megyünk.
- Bea: Szerintem nem kellene elkésnünk. Ez az első tanévzárónk itt!
Felkaptuk a bőröndöket, és ahelyett, hogy haza mentünk volna, siettünk az iskolába, mivel elbeszélgettük az időt.
Lizzy, aki nem nézett az orra elé, hirtelen nekiment egy járókelőnek, és mind a ketten elestek.

- Lizzy: Bocsánat, nem vettem észre.
- Adam: Semmi baj, jól vagy!
- Lizzy: Te? H-hogy kerülsz ide?
- Adam: Csak kint sétálgattam a parkban az évzáró előtt, mikor belefutottam egy földre szállt angyalba.
- Lizzy: Nem úgy értettem, hanem, hogy, te ide jársz hozzánk?
- Adam: Igen, már év eleje óta. Csak én 9.A osztályos vagyok. Lehet ezért nem találkoztunk még ezelőtt.
- Lizzy: Értem.
- Adam: Te is ott voltál az osztálykiránduláson igaz?
- Lizzy: Igen, ott voltam.
- Adam: Bocsi, hogy nem vettelek észre ott, csak általában a hangosabb lányokat ismerem fel.
- Lizzy: Semmi gond.
- Adam: Mi az? Olyan szótlan vagy!
- Lizzy: Semmi, csak tudod, vissza kellene érni az évzáróra. Mindjárt kezdődik, és nem akarok utolsónak beérni az osztályból!
- Adam: Visszakísérhetlek?
- Lizzy: Felőlem mehetünk!

Az utolsó pillanatba estünk be az udvarra. Tipikus 9. D, mindig az utolsó pillanatban.
A többi osztály csak nézett minket, ahogy az igazgató és a tanárok is.
- Igazgató: Végül befutott a 9. évfolyam utolsó osztálya is. Köszönjük nekik.
Beálltunk a fák alá, és csak hallgattuk, ahogy szónokol az igazgató.
- Igazgató: Szóval. Szeretettel köszöntöm kedves Vendégeinket, a szülőket, kollégáimat és titeket gyerekek ezen a várva várt eseményen. Eljött hát az idei tanév vége. Kevés olyan jeles nap van az iskola életében, amelyet azonos lelkesedéssel várnak a tanárok és diákok egyaránt. A tanévzáró ünnepség biztos, hogy ezek közé tartozik. Egész évben azért folyik a küzdelem, hogy a forró nyári nappal együtt végre ránk köszöntsön a szabadság. Persze mint minden nagy eseményt az életben, ezt is ki kell érdemelni. Különös élmény tanévet zárni, hiszen alig aludtunk néhányat a szeptemberi első csengőszó óta, és máris itt tolong ez a csaknem 1000 rakoncátlan diák, aki azt várja, kimondjam végre az elbocsátó szép szavakat. Én úgy érzem, elégedettek lehetünk, hiszen alapvető céljainkat teljesítettük, eredményes tanévet zártunk. A tanulók eredményes versenyeihez nagyban hozzájárult a pedagógusok felkészítő munkája is, melyet ezúton a tanulók nevében is megköszönök. Köszönöm pedagógusi elhivatottságból fakadó munkájukat, szabadidejüket feláldozó önzetlen tevékenységüket!
Tudom, hogy a nyári szünet a gyerekeknek öröm, de a szülőknek sokszor probléma. Az ideális, ha a család együtt töltheti a nyarat. Kívánom, hogy tartalmasan, vidám hangulatban teljék a nyári szünet, vigyázzatok magatokra, egymásra, hogy szeptemberben mindannyian együtt köszönthessük az új tanévet!  Ezekkel a gondolatokkal a 2013-2014-es tanévet lezárom.

Mindenki némán állt, én is, az osztály is, a tanárunk is, a többi osztály és pedagógus is. Az egész év által felgyülemlő érzések sokszor évzárókon jönnek elő bennünk. Az összes közös emlék, az első naptól kezdve az utolsóig. Mindig elgondolkozok ilyenkor, hogy év elején alig vártam, hogy vége legyen az évnek, most meg kívánom, hogy újra kezdődjön el ez a csodás kaland. Az első nap volt az, mikor a pokolban éreztük magunkat igazán. Micsoda szorongással, félelemmel indultunk.  Minden és mindenki új volt körülöttünk. A régi megszokott épület falai helyett, egy új, idegen környezetbe estünk bele, és ez minden diákkal megtörténik az életében legalább kétszer. Beilleszkedés és alkalmazkodás. Sokszor ez jelent problémát néhány ember számára.
 Minden nap olyan volt, mintha lapoztunk volna egy könyvben, és jött volna egy újabb oldal, újabb kaland, újabb kihívás. Persze mindig voltak kételyek, gátak és akadályok is, amik során sokszor meg akartunk hátrálni, de ilyenkor csak menni kell tovább és tovább. Mindig csak előre, hiszen ha mindig az egyenes úton megyünk tovább, és sosem nézünk hátra, egyszer biztos, hogy elérjük a céljainkat és a várva várt „mennyországot” is.