Kedves olvasók
Nagyon örülök, hogy eddig velem tartottatok, és együtt álmodhattuk meg Lina első évét az iskolában. Remélem tetszett nektek. A jövőben reménykedem, hogyha nem hagytok el, akkor folytatnám a könyvem többi részét egészen a ballagásig.Ezzel az utolsó résszel búcsúznék el az első résztől, és tőletek is egy kis időre, de lehetőleg nem sokáig. Jó olvasást és kellemes nyári szünetet kívánok minden olvasómnak. Puszi :* ~Lina
21. rész
Június 13.
Egy napot
elvesztegettünk, de végül másnap már el tudtunk indulni a következő járattal,
ami így is több mint két órát késett.
A repülőn mindenki aludt, hiszen a reptéri padok nem voltak igazán kényelmesek, sem pedig alkalmasak arra, hogy akár egy éjszakát is ott töltsön az ember.
A hazaérkezés örömteli pillanatai nem tartottak sokáig. Brieta felsikított, mikor észrevette, hogy a négy bőröndjéből egy hiányzik.
- Brieta: Tanárnő vissza kell mennünk! Nincs meg a rövidgatyás és trikós bőröndöm! Így biztos nem megyek haza!
- Penny tanárnő: Brieta, nyugodj le, majd felhívom délután a légitársaságot, hogy nem találtak-e egy bőröndöt a reptéren, vagy, hogy nem keveredett-e el valahova véletlen.
- Brieta: De nekem most kell a bőröndöm! Addig egy tapodtat nem mozdulok innen, amíg elő nem kerül!
- Bea: Brieta, te annyira gáz vagy, hogy inkább el kellene párolognod!
- Brady: Ez jó volt!
- Brieta: Nekem magyarázol torzonborz?
- Penny tanárnő: Lányok, elég!
Brieta meghökkentő megnyilvánulásával magára vonta az egész reptér figyelmét.
Két ellenőr kísérte ki őt, majd elmagyarázták neki, hogy itt nem lehet ordítozni, és, hogy majd segítenek előkeríteni a bőröndöt, de ahhoz előbb fel kell venni a kapcsolatot a karibi repülőtérrel.
Szokás szerint, Brieta nem bírta a megaláztatást, és felhívta sofőrjét, hogy vigye haza innen.
Én Bradyvel gyalogoltam haza, de előtte tettünk egy kis kitérőt a parkba.
- Én: Hát, ma délután már vége a sulinak, gondolj csak bele. Túléltük az első tanévet.
- Brady: Igen. De hiányozni fogtok!
- Én: Miért, hova mész? – kérdeztem emelkedett hangon.
- Brady: Nem megyek sehova se, nyugi, csak sokat fogunk utazni, így alig foglak látni egész nyáron.
- Én: Ugye ezzel most nem arra célzol, hogy..
- Brady: Nem, nem arra célzok, szó sem lehet róla. Valahogy biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk oldani, hogy tartsuk a kapcsolatot.
- Én: Nem szeretnélek elveszíteni!
- Brady: Tudom!
Brady odahajolt hozzám, de hirtelen egy ismerős hangra lettünk figyelmesek. Brieta vágtatott végig a parkon sikítozva, mert a sofőrjének a kocsija lerobbant, és gyalog kellett hazamennie.
Nem fűztem semmi kommentet az egészhez, elég vicces volt már maga az a helyzet is, hogy négy bőröndöt vitt magával, és egyet elhagyott.
Carlos, Jinny, Dave, Hanna, Lizzy, Bea és Sophi jött oda hozzánk, és megmutatták a videót, ami Brieta hisztijéről készítettek.
- Én: Ne, ezt töröljétek le. Szerencsétlen lány, már így is elég megaláztatva érzi magát.
- Carlos: Ugyan már, szerintem azt is megérdemelné, hogy a netre kitegyük! – vágott fel vele Carlos, de Jinny oldalba lökte. – Ezt most miért kaptam?
- Jinny: Lehet, hogy ő Brieta, és elviselhetetlen, kibírhatatlan, mindenkivel bunkó, alpári módon viselkedik és gonosz, de mégis csak az osztálytársunk.
- Carlos: Igazad van, inkább kitörlöm.
- Dave: De előtte küldd el mindenkinek, csak, hogy nevessünk egy kicsit rajta!
- Carlos: Jó ötlet. – majd adott egy pacsit Davenak, habár Jinnynek nem tetszett az ötlet.
- Hanna: És most mi lesz?
- Brady: Mi lenne?
- Sophi: Utálok okoskodni, de fél óra múlva kezdődik az évzáró. Nem megyünk.
- Bea: Szerintem nem kellene elkésnünk. Ez az első tanévzárónk itt!
Felkaptuk a bőröndöket, és ahelyett, hogy haza mentünk volna, siettünk az iskolába, mivel elbeszélgettük az időt.
Lizzy, aki nem nézett az orra elé, hirtelen nekiment egy járókelőnek, és mind a ketten elestek.
A repülőn mindenki aludt, hiszen a reptéri padok nem voltak igazán kényelmesek, sem pedig alkalmasak arra, hogy akár egy éjszakát is ott töltsön az ember.
A hazaérkezés örömteli pillanatai nem tartottak sokáig. Brieta felsikított, mikor észrevette, hogy a négy bőröndjéből egy hiányzik.
- Brieta: Tanárnő vissza kell mennünk! Nincs meg a rövidgatyás és trikós bőröndöm! Így biztos nem megyek haza!
- Penny tanárnő: Brieta, nyugodj le, majd felhívom délután a légitársaságot, hogy nem találtak-e egy bőröndöt a reptéren, vagy, hogy nem keveredett-e el valahova véletlen.
- Brieta: De nekem most kell a bőröndöm! Addig egy tapodtat nem mozdulok innen, amíg elő nem kerül!
- Bea: Brieta, te annyira gáz vagy, hogy inkább el kellene párolognod!
- Brady: Ez jó volt!
- Brieta: Nekem magyarázol torzonborz?
- Penny tanárnő: Lányok, elég!
Brieta meghökkentő megnyilvánulásával magára vonta az egész reptér figyelmét.
Két ellenőr kísérte ki őt, majd elmagyarázták neki, hogy itt nem lehet ordítozni, és, hogy majd segítenek előkeríteni a bőröndöt, de ahhoz előbb fel kell venni a kapcsolatot a karibi repülőtérrel.
Szokás szerint, Brieta nem bírta a megaláztatást, és felhívta sofőrjét, hogy vigye haza innen.
Én Bradyvel gyalogoltam haza, de előtte tettünk egy kis kitérőt a parkba.
- Én: Hát, ma délután már vége a sulinak, gondolj csak bele. Túléltük az első tanévet.
- Brady: Igen. De hiányozni fogtok!
- Én: Miért, hova mész? – kérdeztem emelkedett hangon.
- Brady: Nem megyek sehova se, nyugi, csak sokat fogunk utazni, így alig foglak látni egész nyáron.
- Én: Ugye ezzel most nem arra célzol, hogy..
- Brady: Nem, nem arra célzok, szó sem lehet róla. Valahogy biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk oldani, hogy tartsuk a kapcsolatot.
- Én: Nem szeretnélek elveszíteni!
- Brady: Tudom!
Brady odahajolt hozzám, de hirtelen egy ismerős hangra lettünk figyelmesek. Brieta vágtatott végig a parkon sikítozva, mert a sofőrjének a kocsija lerobbant, és gyalog kellett hazamennie.
Nem fűztem semmi kommentet az egészhez, elég vicces volt már maga az a helyzet is, hogy négy bőröndöt vitt magával, és egyet elhagyott.
Carlos, Jinny, Dave, Hanna, Lizzy, Bea és Sophi jött oda hozzánk, és megmutatták a videót, ami Brieta hisztijéről készítettek.
- Én: Ne, ezt töröljétek le. Szerencsétlen lány, már így is elég megaláztatva érzi magát.
- Carlos: Ugyan már, szerintem azt is megérdemelné, hogy a netre kitegyük! – vágott fel vele Carlos, de Jinny oldalba lökte. – Ezt most miért kaptam?
- Jinny: Lehet, hogy ő Brieta, és elviselhetetlen, kibírhatatlan, mindenkivel bunkó, alpári módon viselkedik és gonosz, de mégis csak az osztálytársunk.
- Carlos: Igazad van, inkább kitörlöm.
- Dave: De előtte küldd el mindenkinek, csak, hogy nevessünk egy kicsit rajta!
- Carlos: Jó ötlet. – majd adott egy pacsit Davenak, habár Jinnynek nem tetszett az ötlet.
- Hanna: És most mi lesz?
- Brady: Mi lenne?
- Sophi: Utálok okoskodni, de fél óra múlva kezdődik az évzáró. Nem megyünk.
- Bea: Szerintem nem kellene elkésnünk. Ez az első tanévzárónk itt!
Felkaptuk a bőröndöket, és ahelyett, hogy haza mentünk volna, siettünk az iskolába, mivel elbeszélgettük az időt.
Lizzy, aki nem nézett az orra elé, hirtelen nekiment egy járókelőnek, és mind a ketten elestek.
- Lizzy: Bocsánat, nem vettem észre.
- Adam: Semmi baj, jól vagy!
- Lizzy: Te? H-hogy kerülsz ide?
- Adam: Csak kint sétálgattam a parkban az évzáró előtt, mikor belefutottam egy földre szállt angyalba.
- Lizzy: Nem úgy értettem, hanem, hogy, te ide jársz hozzánk?
- Adam: Igen, már év eleje óta. Csak én 9.A osztályos vagyok. Lehet ezért nem találkoztunk még ezelőtt.
- Lizzy: Értem.
- Adam: Te is ott voltál az osztálykiránduláson igaz?
- Lizzy: Igen, ott voltam.
- Adam: Bocsi, hogy nem vettelek észre ott, csak általában a hangosabb lányokat ismerem fel.
- Lizzy: Semmi gond.
- Adam: Mi az? Olyan szótlan vagy!
- Lizzy: Semmi, csak tudod, vissza kellene érni az évzáróra. Mindjárt kezdődik, és nem akarok utolsónak beérni az osztályból!
- Adam: Visszakísérhetlek?
- Lizzy: Felőlem mehetünk!
- Adam: Semmi baj, jól vagy!
- Lizzy: Te? H-hogy kerülsz ide?
- Adam: Csak kint sétálgattam a parkban az évzáró előtt, mikor belefutottam egy földre szállt angyalba.
- Lizzy: Nem úgy értettem, hanem, hogy, te ide jársz hozzánk?
- Adam: Igen, már év eleje óta. Csak én 9.A osztályos vagyok. Lehet ezért nem találkoztunk még ezelőtt.
- Lizzy: Értem.
- Adam: Te is ott voltál az osztálykiránduláson igaz?
- Lizzy: Igen, ott voltam.
- Adam: Bocsi, hogy nem vettelek észre ott, csak általában a hangosabb lányokat ismerem fel.
- Lizzy: Semmi gond.
- Adam: Mi az? Olyan szótlan vagy!
- Lizzy: Semmi, csak tudod, vissza kellene érni az évzáróra. Mindjárt kezdődik, és nem akarok utolsónak beérni az osztályból!
- Adam: Visszakísérhetlek?
- Lizzy: Felőlem mehetünk!
Az utolsó pillanatba
estünk be az udvarra. Tipikus 9. D, mindig az utolsó pillanatban.
A többi osztály csak nézett minket, ahogy az igazgató és a tanárok is.
- Igazgató: Végül befutott a 9. évfolyam utolsó osztálya is. Köszönjük nekik.
Beálltunk a fák alá, és csak hallgattuk, ahogy szónokol az igazgató.
- Igazgató: Szóval. Szeretettel köszöntöm kedves Vendégeinket, a szülőket, kollégáimat és titeket gyerekek ezen a várva várt eseményen. Eljött hát az idei tanév vége. Kevés olyan jeles nap van az iskola életében, amelyet azonos lelkesedéssel várnak a tanárok és diákok egyaránt. A tanévzáró ünnepség biztos, hogy ezek közé tartozik. Egész évben azért folyik a küzdelem, hogy a forró nyári nappal együtt végre ránk köszöntsön a szabadság. Persze mint minden nagy eseményt az életben, ezt is ki kell érdemelni. Különös élmény tanévet zárni, hiszen alig aludtunk néhányat a szeptemberi első csengőszó óta, és máris itt tolong ez a csaknem 1000 rakoncátlan diák, aki azt várja, kimondjam végre az elbocsátó szép szavakat. Én úgy érzem, elégedettek lehetünk, hiszen alapvető céljainkat teljesítettük, eredményes tanévet zártunk. A tanulók eredményes versenyeihez nagyban hozzájárult a pedagógusok felkészítő munkája is, melyet ezúton a tanulók nevében is megköszönök. Köszönöm pedagógusi elhivatottságból fakadó munkájukat, szabadidejüket feláldozó önzetlen tevékenységüket!
Tudom, hogy a nyári szünet a gyerekeknek öröm, de a szülőknek sokszor probléma. Az ideális, ha a család együtt töltheti a nyarat. Kívánom, hogy tartalmasan, vidám hangulatban teljék a nyári szünet, vigyázzatok magatokra, egymásra, hogy szeptemberben mindannyian együtt köszönthessük az új tanévet! Ezekkel a gondolatokkal a 2013-2014-es tanévet lezárom.
A többi osztály csak nézett minket, ahogy az igazgató és a tanárok is.
- Igazgató: Végül befutott a 9. évfolyam utolsó osztálya is. Köszönjük nekik.
Beálltunk a fák alá, és csak hallgattuk, ahogy szónokol az igazgató.
- Igazgató: Szóval. Szeretettel köszöntöm kedves Vendégeinket, a szülőket, kollégáimat és titeket gyerekek ezen a várva várt eseményen. Eljött hát az idei tanév vége. Kevés olyan jeles nap van az iskola életében, amelyet azonos lelkesedéssel várnak a tanárok és diákok egyaránt. A tanévzáró ünnepség biztos, hogy ezek közé tartozik. Egész évben azért folyik a küzdelem, hogy a forró nyári nappal együtt végre ránk köszöntsön a szabadság. Persze mint minden nagy eseményt az életben, ezt is ki kell érdemelni. Különös élmény tanévet zárni, hiszen alig aludtunk néhányat a szeptemberi első csengőszó óta, és máris itt tolong ez a csaknem 1000 rakoncátlan diák, aki azt várja, kimondjam végre az elbocsátó szép szavakat. Én úgy érzem, elégedettek lehetünk, hiszen alapvető céljainkat teljesítettük, eredményes tanévet zártunk. A tanulók eredményes versenyeihez nagyban hozzájárult a pedagógusok felkészítő munkája is, melyet ezúton a tanulók nevében is megköszönök. Köszönöm pedagógusi elhivatottságból fakadó munkájukat, szabadidejüket feláldozó önzetlen tevékenységüket!
Tudom, hogy a nyári szünet a gyerekeknek öröm, de a szülőknek sokszor probléma. Az ideális, ha a család együtt töltheti a nyarat. Kívánom, hogy tartalmasan, vidám hangulatban teljék a nyári szünet, vigyázzatok magatokra, egymásra, hogy szeptemberben mindannyian együtt köszönthessük az új tanévet! Ezekkel a gondolatokkal a 2013-2014-es tanévet lezárom.
Mindenki
némán állt, én is, az osztály is, a tanárunk is, a többi osztály és pedagógus
is. Az egész év által felgyülemlő érzések sokszor évzárókon jönnek elő bennünk.
Az összes közös emlék, az első naptól kezdve az utolsóig. Mindig elgondolkozok
ilyenkor, hogy év elején alig vártam, hogy vége legyen az évnek, most meg
kívánom, hogy újra kezdődjön el ez a csodás kaland. Az első nap volt az, mikor
a pokolban éreztük magunkat igazán. Micsoda szorongással, félelemmel indultunk. Minden és mindenki új volt körülöttünk. A régi
megszokott épület falai helyett, egy új, idegen környezetbe estünk bele, és ez
minden diákkal megtörténik az életében legalább kétszer. Beilleszkedés és
alkalmazkodás. Sokszor ez jelent problémát néhány ember számára.
Minden nap olyan volt, mintha lapoztunk volna egy könyvben, és jött volna egy újabb oldal, újabb kaland, újabb kihívás. Persze mindig voltak kételyek, gátak és akadályok is, amik során sokszor meg akartunk hátrálni, de ilyenkor csak menni kell tovább és tovább. Mindig csak előre, hiszen ha mindig az egyenes úton megyünk tovább, és sosem nézünk hátra, egyszer biztos, hogy elérjük a céljainkat és a várva várt „mennyországot” is.
Minden nap olyan volt, mintha lapoztunk volna egy könyvben, és jött volna egy újabb oldal, újabb kaland, újabb kihívás. Persze mindig voltak kételyek, gátak és akadályok is, amik során sokszor meg akartunk hátrálni, de ilyenkor csak menni kell tovább és tovább. Mindig csak előre, hiszen ha mindig az egyenes úton megyünk tovább, és sosem nézünk hátra, egyszer biztos, hogy elérjük a céljainkat és a várva várt „mennyországot” is.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése