Út a pokoltól a mennyországig

12. rész

We are the winner!

Egész éjszaka csak forgolódtunk az ágyunkban Bradyvel. Ő se tudott aludni, és én se. A bűntudat kísértett minket.
Ez a bűntudat teljesen olyan volt, mint a viszkető kiütés, mert sosem múlt el egészen, mert arra késztetett minket, hogy foglalkozzunk vele.
Reggel volt. Hála istennek, éjféltájt sikerült elaludnom.
Az iskolában, egész nap próbáltam Bradyt kerülni, mert féltem tőle. nem mertem bevallani, hogy Franco megcsókolt. Ez egyszerre volt kínos és szánalmas is.
Természetesen pont az utolsó óra után, az udvaron botlottunk egymásba. Először kínos csönd volt köztünk, de rájöttem, hogy be kell vallanom neki, és lesz, ami lesz.
- Én: Brady, én őszinte leszek veled, és nem is akarlak már többet kerülgetni ma.  De nem is akarom, hogy kiborulj.
- Brady: Az igazság az, hogy én se voltam veled teljesen őszinte, és nekem is be kell vallanom valamit.
- Én: Hát, hogy is mondja, Franco megcsókolt. De akaratom ellenére, szóval nem én őt, hanem ő engem.
- Brady: Akkor kvittek vagyunk. Engem Brieta csókolt meg akaratom ellenére.
- Én: Az a szemét..
- Brady: Nem tudom, hogy észrevetted-e már, hogy egyre kevesebbet vagyunk együtt, és nem vagyunk őszinték egymással. Már nem is keresed úgy a társaságom, mint régen. Kár, hogy ennyire megváltozott a kapcsolatunk. Jó lenne, ha újra tényleg az enyém lehetnél, és senki más nem állna közénk soha többé.
Nem mondtam semmit. Először Brady megijedt, mintha valami rosszat mondott volna, de miután felnéztem rá, csak mosolyogtam és megöleltem.
- Én: Hát kezdjük elölről onnan, hogy meg sem történt ez az egész ügy, és megígérjük, de tényleg, hogy innentől kezdve sohasem hazudunk egymásnak, nem titkolunk el semmit, inkább megbeszéljük!
- Brady: Szeretlek!

Vége a rémálomnak, a kedélyek is lecsillapodtak az előadás idejére.
Rengeteget gyakoroltunk, hiszen ez egy életre szóló út lenne számunkra, főleg azokkal, akiket szeretünk.
Egész verseny alatt izgultunk. Mindenki összebújva várta, először a bemutatót, majd miután lezajlott, akkor az eredményhirdetést.
Éppen Carlossal beszélgettem arról, hogy milyen a kapcsolatuk Jinnyvel, mikor szóltak, hogy menjünk ki, mert hirdetik az eredményt.
Mindenki izgatottan rohant fel a színpadra. 12 csapat várta, hogy az ő osztályuknak mondják majd, hogy kezdjenek el ma pakolni, mert holnap utaznak.
- Zsűri: Tehát a döntés megszületett. Nem volt könnyű, hiszen mindannyian nagyon ügyesek, és tehetségesek voltatok. Megmutattátok nekünk, hogy a tánc és a zene igenis lehet szenvedély, és ezt öröm volt nézni. De nem is rabolnám tovább a szót, hiszen mindannyian izgultok. Szóval, aki két hetes utat nyert a Karib-szigetekre és képviseli országunkat, mint kulturális és tehetséges osztály, az nem más, mint a Szolnoki Izabella Gimnázium 9/D osztálya! Nagy tapsot nekik.
Elakadt a szavunk, először meg sem tudtunk szólalni. Mindenki lemerevedett, majd két percre rá fogtuk fel, hogy mi győztünk. Egymás vállán, hátán ugráltunk, mint valami pattogós gumilabda. A büszkeség töltötte be az egész színpadot.
Mindenki rohant haza, hogy elújságolja a nagy hírt. Igaz, Brieta hamarabb hazaért, így már nálunk mindenki tudott róla. A szülők előre előkészítették a bőröndöket, mert volt egy sejtésük, hogy biztos utazunk.

Utazás

Felléptünk a repülőgépre, és azonnal mindenki a párjával szétszóródott a repülőn. Én Bradyvel, Franco Brietával, Jinny Carlossal, Lizzy Beával, Hanna Emilivel, Sophia pedig a velünk utazó Daveval ült.
Érdekes volt az út, mondjuk felét Brady vállán átaludtam, szóval nem sokra emlékeztem belőle. Nagyon fáradtak voltunk már.
Alig vártuk az út végét.
Mindenki aludt mikor már elkezdtünk lefelé szállni.
Brady keltett fel engem, aki megkért, hogy nézzek ki az ablakon.
Mint valami isteni paradicsom, olyan gyönyörű hely volt az egész.

Út a pokoltól a mennyországig

11. rész

Hazudj, ha tudsz!

Ott álltunk mind a hárman, mintha sült galambot nyeltünk volna. Egyikünk sem szólalt meg.
Én persze, amilyen gyorsan jöttem, olyan gyorsan mentem is el.
Brady utánam akart szaladni, de Brieta elé állt.
- Brieta: Ne menj utána, hagyd most!
- Brady: Ne haragudj Brieta, de ez most a te hibád volt, és nekem kell majd kimagyaráznom magam. Nem tudod, milyen sokáig tartott, hogy rávegyem, hogy újra szóba álljon velem. Most meg kárba ment az egész. Tényleg, köszi!
- Brieta: Nem érzed, hogy köztünk több van, mint amire te gondoltál? – megfogta a kezét. – Sokkal több.
- Brady: Nem hinném, én nem érzek irántad többet, mint szimpla osztálytárs.
- Brieta: Azt akarom, hogy adj még egy esélyt nekem, tudom, hogy év elején elszúrtam az egészet, de most jobb barátnő lennék.
- Brady: Brieta..
- Brieta: Ne most válaszolj rá! Gondold át. Kérlek.
Brieta is elment, végül Brady egyedül maradt a motorjával.
Felült rá és elindult, hogy megkeressen engem.

Futottam, ahogy csak a lábam bírta. Meg sem álltam a házunkig, de nem mentem be, inkább elsétáltam mellette, majd tovább futottam egy öreg házhoz, ami lakatlan volt. Mivel láttam, hogy Brady is errefele jön, bementem a házba.
Elég kísérteties volt és ijesztő. Teljesen sötét volt. Hallottam, hogy valaki bejött az ajtón. Nagyon megijedtem és befutottam a hálószobába. Beálltam az ajtó mögé, és ott maradtam csendben. A léptek egyre hangosabbak voltak, tehát közeledett felém az alak. A szívem egyre gyorsabban vert, mikor belépett a szobába és a padló elkezdett nyikorogni. Még levegőt sem mertem venni.
Miután kiment az a titokzatos alak a szobából, kimásztam az ajtó mögül. Megkönnyebbültem, de mikor hallottam, hogy újra visszafele kezd jönni, annyira ledermedtem, hogy nem tudtam felkelni sem az ágyról.
Kinyílt az ajtó.
Először nem lépett be senki. Utána egy fejet láttam, amin motoros sisak volt.
Levette a sisakját és közelebb lépett hozzám.
Brady volt az, teljesen összetörve. Tele volt sebbel az arca, a karja.
- Én: Jézusom, Brady, veled meg mi történt?
Egy percig meg sem bírt szólalni, mintha valami borzalom sújtotta volna őt. Csak az arcomat fogta és folyton a szemembe nézett. Csak néha-néha sütötte le a szemét a földre.
- Én: Brady, kérlek, válaszolj már! Megőrjítesz a hallgatásoddal.
- Brady: Nekimentem egy fának. De semmi bajom nincs!
Brady térdre rogyott, nem tudtam mi történt vele.
- Én: Brady kérlek, ne csináld ezt velem! Hívom a mentőt!
- Brady: Ne hívd, jól vagyok!
Kikapta egy határozott lendülettel a kezemből a telefont és elhajította messzire.
- Én: Akkor legalább gyere el hozzánk.
- Brady: Jó.
Felállítottam Bradyt, aki belém karolt és elindultunk hozzánk.

Felvittem a szobában, ahol az ágyra ültettem. Kicsit sápadt volt még, de már jobban nézett ki, mint amikor találkoztunk.
- Én: Várj meg itt, mindjárt jövök!
Felhoztam egy meleg vizes kendőt és egy bögre teát.
Letöröltem a sebeit, nehogy elfertőződjenek.
- Brady: Miért csinálod ezt?
- Én: Azért, hogy nehogy elfertőződjenek a sebeid. Nem akarom, hogy megint kórházba kerülj!
- Brady: Nem, hanem hogy mindig segítesz nekem. Ma is, egy tapló voltam. Egy utolsó szánalmas alak. Folyton csak bántalak téged. Meg sem érdemellek.
Felnéztem Bradyre, aki egy két könnyet elejtve végigsimította az arcomat.
- Én: Mert szeretlek. Nem is tudom, mi lenne velem nélküled. Tudod, nem sok fiút engedek közel magamhoz, de akit igen, azokra mindennél jobban vigyázok. Amióta csak megismertelek, azóta mindig féltelek. Féletelek a motorozástól, a verekedéstől, a féltékenységtől, a félreértésektől. Mindenki, aki a közeledben van állandó veszélyforrás. Itt van Jessie és Brieta is. Szeretlek téged, és ezen, semmilyen félreértés, vagy döntés nem fog változtatni.
- Brady: Engem nem érdekel semmilyen más veszélyforrás. Engem csak egy lány érdekel ebben az egész világban.

Másnap

Lassan teltek a napok az iskolában. Egymást váltották fel az unalmas órák és gyakorlatok, de az élet zajlott tovább.
A lányok minden szünetben kint álltak a folyosón, és várták, hogy arra menjen az új fiú, csak azért, hogy láthassák. Elég vicces szituáció volt. Senki nem mert hozzászólni, mivel mindenki olyan „felsőbbrendűnek” tartotta. Féltek odamenni hozzá, mert azt hitték a többiek, hogy szimplán leráz mindenkit.
A fiú kirekesztettnek érezte ez által magát, miközben fogalma sem volt róla, hogy mennyi lány szívét mozgatta meg.
- Én: Lányok, mi van veletek? Miért nem mentek oda hozzá?
- Hanna: Begolyóztál? Ő egy igazi isten. Annyira helyes. Senki nem meri megszólítani.
- Én: De miért nem? Nem harap!
- Lizzy: Mert ő túl jó hozzánk!
- Én: És ezért nem mentek oda hozzá? Ugyan már! Majd akkor én.
Odamentem a sráchoz, aki egyedül ücsörgött a padon. Először leültem mellé, mintha nem is akarnék semmit sem, majd mikor úgy éreztem, tudom, mit akarok mondani, ráköszöntem.
- Én: Szia, ugye nem baj, hogy ideültem?
- Srác: Szia, persze semmi baj.
- Én: Egyébként Lina vagyok. 9.D-s tanuló.
- Dave: Én pedig Dave, örvendtem.
- Én: Nagyon szép neved van, bizonyára sok lány áll veled szóba.
- Dave: Hát, igazából te vagy az első, akivel rendesen szót tudtam váltani, a többiek valamiért kerülnek engem. De fogalmam sincs, hogy miért. Tényleg, te nem tudod, hogy miért?
- Én: Kerülnek? Én úgy tudtam, hogy azért nem megy oda hozzád senki, mert félnek tőled, hogy elzavarod őket, vagy, hogy te kerülsz itt mindenkit, mivel egy elég jómódú városból érkeztél, konkrétan nagyvárosi vagy. És Reimcity nem egy nagyváros!
- Dave: Tényleg? Bár igen, sokat hallottam erről a nagyvárosi kisvárosi viszonyról. Mindenki azt hiszi itt, hogy mi, nagyvárosiak, lenézzük őket. Úgy alkotnak rólam véleményt, hogy meg sem ismernek.
- Én: Nyugi, én nem gondolom ezt rólad!

- Dave: Kedves vagy. Köszönöm, hogy megértesz. Örülök, hogy beszélhettünk.

Amíg mi beszélgettünk Daveval, addig Brady égen, földön keresett már engem.
- Brady: Sziasztok, lányok, nem láttátok Linát?
- Bea: De, éppen az új sráccal beszélget a padon.
- Brady: Mit akar, azaz új srác tőle?
- Bea: Nem tudom, odament Lina hozzá, mert teljesen maga alatt volt.
- Brady: Na, jó, szerintem elég volt a nevetgélésből.
Brady vissza nem tartva indult oda hozzánk, majd beült közénk.
- Brady: Szia, drágám. Mi újság?
- Én: Brady, hát te meg? Nem úgy volt, hogy német órán leszel?
- Dave: Bocsi Lina, de ki ez a gyerek?
- Én: Óh, én modortalan. Dave, ő itt Brady, az én..
- Brady: Barátja, élettársa, lelki társa, szerelme, élete.
- Én: Jó, Brady, szerintem Dave megértette volna abból is, ha csak annyit mondtál volna neki, hogy barátja.
- Dave: Persze, értem én. Akkor nem is zavarok, örülök, hogy megismertelek Lina, majd később egy tali?
- Én: Hát, iskola után ráérek.
- Dave: Rendben, akkor iskola után! Puszi!

- Én: Ezt meg mégis miért kellett Brady? Mit hittél?
- Brady: Rád akart nyomulni. Nem szeretem az ilyen csávókat, jobban teszed, ha távol tartod magad tőle.
- Én: Csak barátkozni akart, mert nincs semmilyen barátja neki. Azt hiszed, hogy képes lennék téged megcsalni? Hát, köszi szépen, rendes vagy. hogy így megbízol bennem.
- Brady: Nem, én nem benned nem bízom meg, te tudom, hogy még a légynek sem tudnál ártani, hanem más fiúkban, főleg ebben a Dave gyerekben. Valami nem stimmel körülötte. Nagyon gyanús nekem.
- Én: Neked mindenki gyanús, aki véletlenül is kedves velem..
- Brady: Dehogy is. Csak nekem nem tetszik ez a gyerek. Biztos valami rosszban sántikál.
- Én: Jaj, ugyan már.
- Brady: Hagyjuk rá a veszekedést. Nem szeretek veled veszekedni. Inkább menjünk, mindjárt becsöngetnek hosszúszünetről, és, ha minden igaz, kémia óra jön.

Brady átkarolta a vállam és visszamentünk a termünkbe.
A nap is gyorsan eltelt.
Carlos és Jinny az esti filmnézést tervezték a hétvégére. Lizzy, Bea és Hanna táncpróbára mentek délután. Franco és Benett motorversenyen voltak, mint nézők. Brady elvitte a szerelőhöz a motorját. Én pedig Daveval találkoztam délután.

Bea, Lizzy és Hanna a táncpróba után beültek egy bárba, ahol megbeszéltek mindent.
- Hanna: Ez a táncpróba most elég kemény volt. Sokkal nehezebb volt, mint bármelyik másik próba.
- Bea: Nekem nem tűnt olyan keménynek.
- Lizzy: Jó, mert te sportolsz, ezért edzett vagy már!
- Hanna: Tényleg, kiderült már, hogy elmész-e vagy nem?
- Bea: Srácok, tudjátok, hogy nagyon szeretlek titeket, de.. persze, hogy maradok. Inkább ide fogok járni továbbra is. Nem akarok itt hagyni semmit sem, és senkit sem! De ne mondjátok el senkinek se még. Legyen meglepetés.
- Hanna: De ez egy életre szóló lehetőség lenne, ami nem sűrűn adódik általában az életben!
- Bea: Életre szóló barátságok sem!
Elnevették magukat mind a hárman, majd megölelték egymást.

Jinny és Carlos filmnézés után kimentek sétálni egyet, hogy beszélgessenek.
- Jinny: Tetszett a film! És neked?
- Carlos: Nekem is.
- Jinny: Tudod, mostanában egyre kevesebbet vagyunk együtt és úgy érzem, hogy egyre jobban romlik meg a kapcsolatunk.
- Carlos: Ezt én is észrevettem az utóbbi hétben. De jó lenne változtatni ezen!
- Jinny: Tudom, csak egyre elfoglaltabbak lettünk. Ez a sok próba, tanórák és tanórákon kívüli órák. Nem tudom. Olyan kevés szabadidőnk van.
- Carlos: Értem. De ha megnyernénk a versenyt, akkor két hétig együtt lehetnénk, és biztos, hogy a kapcsolatunk jó irányba változna.
- Jinny: Hát remélem, na, de nekem mennem kell, mert várnak otthon!
- Carlos: Hazakísérlek! Ne egyedül menj már ilyen sötétben!
Brady mielőtt szerelőhöz ment volna, előtte odament Davehez, aki engem várt a park egyik padján, és leült mellé.
- Dave: Hát te, mit akarsz?
- Brady: Na, idefigyelj! Nem tudom, hogy ki vagy, és hogy honnan jöttél, vagy, hogy mit akarsz Linától, de azt ajánlom neked is, mint a többi ilyen fiúnak, akik előtte próbálkoztak nála, hogy maradj távol tőle!
- Dave: Mert mi lesz, ha nem? Elütsz motorral?
- Brady: Rosszabb. De nem hiszem, hogy meg akarod tudni. Hidd el, jártak már nálad rosszabbul is. Na, mindegy, de ezt az egyet vésd az eszedbe, és hagyd békén őt, ha nem akarsz rosszat magadnak.
Brady befejezte a mondanivalóját, majd el is tűnt. Dave nem igazán vette komolyan a fenyegetést, hiszen nem érdekelte Brady.
Brady után érkeztem meg én is a parkba.
- Én: Szia Dave, bocsi, hogy késtem, csak az énektanárom kicsit feltartott.
- Dave: Semmi baj, kérdezhetek valamit?
- Én: Na, persze!
- Dave: A barátod mindig ilyen féltékeny és indulatos minden fiúval, aki a közeledben van?
- Én: Hát, nagyon sokszor féltékeny. De nem gondolja komolyan, amit mond általában. De miért? Megfenyegetett?
- Dave: Á semmiség, csak elbeszélgetett velem, hogy mi is itt a felállás és a tényeket közölte velem, semmi egyéb.
- Én: Aj, istenem, bocsáss meg neki, csak tudod, mostanában kicsit féltékenyebb a kelleténél, de majd beszélek én a fejével, ne is törődj vele.
- Dave: Nem is nagyon érdekelt. Az viszont inkább, hogy veled mi van. Mióta vagy vele együtt?
- Én: Hát, nem is tudom, talán több mint fél éve már. Miért?
- Dave: És nem unod már a folytonos féltékenykedését. Egy ilyen lánynak, mint te, nem kellene egyből kapcsolatban lennie. Élhetne még!
- Én: Na árcsi, most azért hívtál ki, hogy kiokíts? Mert ha igen, akkor teljesen fölösleges volt.
- Dave: Nem, dehogy is, csak hát annyi fiú van, aki jobb, mint ő, és megérdemel téged.
- Én: Nézd, Dave, örülök, hogy te ezt így látod, meg hogy van véleményed Bradyről, de én szeretem őt. Nyílván nem lennék vele, ha nem akarnék tőle semmit sem.
- Dave: Értem. Bocsánat, hogy beleszóltam!
- Én: Semmi gond. Elmegyünk sétálni.
- Dave: Persze, mehetünk is!
Dave és én körülbelül három óráig beszélgettünk és sétáltunk kint.
Már esteledett, mikor Brady felhívott, hogy találkozni akar velem.
- Én: Szerintem én megyek is. Örülök, hogy beszélgettünk, és remélem, megfogadod a tanácsom, és holnap minden lányhoz, aki szimpatikus, odamész hozzá beszélgetni. Hidd el, ők mind azt várják!
- Dave: De máris megfogadtam. – odalépett hozzá, és megfogta az arcomat teljesen nyugodtan és lelkiismeret furdalás nélkül, akart volna megcsókolni.
Brieta is éppen arrafele tébolygott, majd mikor látta, hogy odahajol hozzám, egyből lefényképezett minket a pink pamacsos telefonjával, és elküldte Bradynek a képet.
- Én: Te meg mi a fenét csinálsz?
- Dave: Bocsánat, azt hittem, hogy mi..
- Én: Nincs semmi mi! Már megmondtam, hogy barátom van, nem tudom, mi a francokat képzelsz magadról. Azt hittem már tisztáztuk ezt.
- Dave: Sajnálom, csak hát, egy ilyen lánynak, mint te, nehéz ellenállni.
Nem is mondtam semmit, megfordultam és elindultam hazafele, mikor útközben Brady toppant elém, elég mérges képet vágva.
- Én: Brady, szia! Mi történt?
- Brady: Szerinted ez normális?
Majd megmutatta nekem a képet, amit Brieta küldött még neki.
- Én: Brady kérlek, meg tudom magyarázni, az van, hogy..
- Brady: Persze, mert neked mindenre van egy magyarázatod, és még hogy te nem vagy képes megcsalni engem, csak az első fiúval, aki megtetszik a suliban. Először Franco, most Dave!
- Én: Elég szomorú, hogy ilyet hiszel rólam.
Eléggé fájt az, amit Brady mondott nekem. Szó szerint utalt arra, hogy egy ribanc vagyok. Rosszul esett. Nem is igazán tudtam neki mást mondani, ezért inkább otthagytam őt és hazamentem.

Brady kint állt az utcán teljesen összezavarodottan. Brieta ki akarta használni az alkalmat, és odament hozzá.
- Brieta: Én megmondtam, hogy a barátnőcskéd elég zűrös egy csaj.
- Brady: Brieta, most ne. Nem érdekel semmi. Inkább elmegyek.
- Brieta: De Brady! Ne hagyj már itt. Unatkozok, beszélgessünk már. Ne menekülj mindig, ez olyan rosszul esik.
- Brady: Másnak is rosszul esik, ahogy bánsz egyes emberekkel. Elég lekezelő és önző vagy, és még csodálkozol, hogy mindenki leráz?
- Brieta: Éppen ezért jöttem, azt akartam mondani, hogy már megváltoztam, csak miattad. Nem vagyok már az a régi Brieta, kérlek, hagy bizonyítsam be!
Brady furán nézett rá, és mikor elindult volna Brieta visszarántotta és megcsókolta.

Hazafele eléggé rosszul éreztem magam. Nem értettem Brady viselkedését, és azt sem, hogy ki küldte a képet neki, de az biztos, hogy be akarta sározni a nevemet.
Lehajtott fejjel sétáltam, végül nekimentem egy járókelőnek.
- Én: Elnézést. Bocsánat, csak nem figyeltem!
- Franco: Semmi baj.
- Én: Franco, te vagy az? Ú bocsánat, csak nem ismertelek fel.
- Franco: Jaj ugyan. De mi történt, miért sírsz?
- Én: Nem sírok. Csak belement valami a szemembe. Ez a száraz levegő!
- Franco: Persze, én pedig kutya vagyok! Na, mondd el!
- Én: Semmi különös, csak veszekedtünk Bradyvel.
- Franco: Jaj te, gyere ide. – megölelt, hogy jobb kedvem legyen, de éreztem, hogy nem csak ezt akarta mondani nekem, mikor a szemembe nézett. – nem sírj, nem éri meg. Alszik egyet, és el is felejti az egészet.
- Én: Hát köszönöm, hogy meghallgattál, ez most jól esett, de mennem kell.
- Franco: Várj egy kicsit, van valami az arcodon!
- Én: Mi, mi van rajtam? Úr isten, szedd le gyorsan, mielőtt megeszi a fejemet!
- Franco: Várj, mindjárt. Még egy kicsit.
Egyre közelebb hajolt, először úgy tűnt, mintha tényleg lett volna valami az arcomon, majd mikor elég közel volt hozzám, nem foglalkozott a „bogárra” és megcsókolt.