Út a pokoltól a mennyországig

19. rész

Édes a bosszú

A jelekből éreznem kellett volna, hogy aznap fel sem kellett volna kelnem, hiszen így is úgy is az ágyban kötöttem volna ki.
Az eső is szakadt. Minden rossz volt. A hangulatunk is elég bágyadt volt.
Mikor kikeltem az ágyból, olyan fáradtnak éreztem magam, pedig nem is keltem fel korán. Talán Brady miatt nem tudtam aludni. Nem tudom.
Brady sem volt ma valami beszédes kedvében. Máskor reggel mindig átjön, megölelget, vagy megpuszil, ma még csak köszönni is alig tudott. Ijesztő volt.
De Jinny és Carlos arcán is látszott az a mérhetetlen fáradtság. Egyikőjük sem nézett a másikra ilyen álmos szemekkel. Még Bea sem kelt fel, hogy lemenjen reggel futni.
Az ebédlő asztalánál ültünk mindannyian, a legtöbben pizsamában.
Lizzy a kis plüssmajmával ült a székén, majd annyira fáradt volt, hogy a fejét már a keze sem bírta megtartani, és beleesett a müzlibe. Végre egy kis jókedv. Mindenki nevetett rajta, de ő fel sem fogta, hogy a müzlis tálban fekszik.
Dave is, aki elég másnapos volt, próbált komoly és tiszta elméjű lenni és a többiekkel együtt nevetni.
- Lizzy: Mi történt? Miért nevettek?
- Brady: Csak rárobbant az arcodra a reggeli!
- Lizzy: Micsoda?
- Brady: Nem, semmi. Nem lényeges!
- Dave: Nem ma mész arra a motorversenyre?
- Penny tanárnő: Milyen motorverseny Brady? Miről beszél Dave?
- Brady: Elnézést tanárnő, Dave tegnap kicsit többet ivott a kelleténél, és félrebeszél. De majd mindjárt kijózanítom.
- Dave: Na, de..
Bradyék felkeltek az asztaltól, elkapták Dave karját, magukkal rántották és visszamentek a szobájukba.
- Brady: Miért említetted meg a tanár előtt a motorversenyt? Tudod, hogy ha megtudná, akkor eltiltana tőle.
- Dave: Tudom.
- Brady: Akkor meg miért hoztad fel?
- Dave: Lina megkért rá.
- Brady: Lina? De miért?
- Dave: Mert félt téged, és ha megtudná a tanár, akkor biztos nem mennél el erre.
- Brady: Értem, majd beszélek én már vele!
- Dave: De, Brady, hé, most meg hová mész?

Éppen, hogy csak felértem Hannával és Sophival a lépcső tetejére, mikor Brady ott állt előttem, elég érdekes tekintettel az arcán.
- Én: Mi az Brady? Történt valami?
- Brady: Beszélnünk kell, négyszemközt!
- Hanna: Oké, értettük mi!
- Én: Brady, megijesztesz engem, mondd már, hogy mi történt!
- Brady: Nem érzed magad néha kicsit túl soknak?
- Én: Nem igazán, miért?
- Brady: Csak mert hallottam, hogy Davet kérted meg, hogy köpjön be a tanárnak a motorverseny miatt. Mondd, te normális vagy?
- Én: Csak meg akartalak védeni.
- Brady: Mitől? Két éve motorozok, nem esik semmi bajom sem. Nem vagyok egy kis kezdő. De nem is akarom, hogy ez az Adam megalázzon, vagy, hogy kinevessen, mert a tanárom eltilt majd tőle.
- Lina: Féltelek téged. Nem veszed észre, hogy mindig bajba kerülsz? Nem fogod fel, hogy ezzel nekem ártasz?
- Brady: Egyszerűen elegem van abból, hogy túl szűken tartod a pórázt. Mintha valami palotapincsi lennék, aki nem mehet két méternél messzebbre, nehogy eltévedjen.
- Én: Ettől most jobban érzed magad, hogy találtál egy bűnbakot, és engem hibáztatsz mindenért? – vontam fel a szemöldököm. Brady csak lesütötte a szemét a földre, de nem válaszolt.
- Én: Gondoltam. De tudod mit, felőlem csinálj, amit akarsz! Nem érdekel. Menj csak el a motorversenyre. Nem érdekelsz!
Brady elfordult tőlem és visszament a többiekhez a szobába.
- Bea: Történt valami Lina?
- Én: Nem, semmi sem. Megyünk a szobába?
- Bea: Nem úgy volt, hogy lekísérjük Bradyt és a többieket a motorversenyre?
- Én: Nincs kedvem azt nézni, hogy Brady palacsintát csinál magából, csak azért, hogy ne égjen be más előtt!
- Bea: Te tudod, mi azért lemegyünk Jinnyvel, Lizzyvel és a srácokkal.
- Én: Rendben, érezzétek jól magatokat.

Délután

Rengetegen voltak kint a motorcross versenyen. Habár a pálya elég nedves volt a délelőtti esőzés miatt, nem tántorította el sem Adamet sem pedig Bradyt vagy a többi embert, akik neveztek, a motorozástól.
- Adam: Á, hát itt vagy! Hol hagytad a barátnődet?
- Brady: Nem volt kedve lejönni. Miért?
- Adam: Változtattam kicsit a játék menetén! Lesz egy-egy ember, akit utasként kellene vinnünk majd.
- Brady: Mégpedig?
- Adam: A te utastársad Jessie lenne.
- Brady: És a tied?
- Adam: Az enyém lenne Lina, aki még mindig nem ért ide!
- Brady: Nem! Én ebbe nem egyezek bele. Szó sem lehet róla, hogy Lina egy ilyen elmebeteg ember háta mögött üljön, mint te.
- Én: Szerintem ezt majd én eldöntöm. Vagyok már akkora, hogy tudjak döntéseket hozni egyedül is.
- Brady: Nem fogom hagyni, hogy felülj mögé! Túl veszélyes lenne számodra!
- Én: Nem te fogod eldönteni, hogy én mit csináljak! Tudtommal nekem sincs beleszólásom a te dolgodba, ezért kérlek, tartsd tiszteletben azt, hogy én mit szeretnék, vagy mit akarok.
- Brady: Nem érdekel, nem ülsz fel és kész!
- Én: Mindig csak te. Az érdekelt téged valaha is, hogy én mit szeretnék? Sosem kéred ki a véleményem semmiről sem! Elég volt már.
- Jessie: Brady drágám, én elkészültem! Indulhatunk? Hát te Lina, te nem öltözöl?
- Én: De, megyek is..

Bradynek szúrta a szemét, hogy Adam mögött ülök. Elöntötte az iszonyú düh, harag, féltékenység és a veszélyérzet is. Nem tudta, hogy most a szívére vagy az eszére hallgasson.

Kifutottam az öltözőből piros ruhában, pont olyan volt, mint amit Brady viselt, de én csak felültem Adam mögé, majd felvettem a bukósisakot, és teljesen kizártam a külvilágot magamból.
Felálltunk a startvonalra.
Érezni lehetett a feszültséget a levegőben a motorosok és a nézők között is.

Egy éles kürtszót hallottunk, majd megindult a verseny. Brady padlógázt nyomott és előretört Jessievel, aki teljes erejéből szorította Brady derekát. Azt hittem leütöm a csajt. Nem tudom, hogy mit akart még Bradytől, de láttam, hogy nem száll le róla soha.
Az első hat körben Bradyék vezettek szorosan a nyomukban pedig mi voltunk.

Franco, Dave, Carlos, Jinny, Lizzy és Bea is lenéztek a versenyre.
Beálltak a nézők közé, hogy szurkoljanak Bradynek, aki próbálta az első helyet megtartani.
- Franco: Látjátok valahol Bradyt?
- Jinny: Nem találom.
- Dave: Nézzétek, pont most jönnek ki a dombok közül.
- Lizzy: De miért ülnek egy motoron ketten?
- Carlos: Az ott Lina?
- Lizzy: Hol?
- Carlos: Hát ott Adam mögött!
- Jinny: Mit keres ott?
- Franco: De Brady mögött is ül valaki.
Miután Franco közelebb ment a versenyzőkhöz, hogy megfigyelje, mit csinálnak, kiszúrta Adamet, ahogy Bradyt próbálja lelökni a pályáról.

- Brady: Te meg mi a fenét csinálsz?
- Adam: Csak bebiztosítom a győzelmemet! – majd tovább próbálkozott kiszorítani.

Francot felbosszantotta ez az egész, majd mérgében elment, átöltözött és felült egy motorra, hogy megakadályozzon egy balesetet. Carlos odarohant, hogy megállítsa Francot, aki éppen indította volna be a motort.
- Carlos: Te meg mit csinálsz Franco? Hová készülsz?
- Franco: Megakadályozok egy balesetet!
- Carlos: Milyen balesetet, miről beszélsz te?
- Franco: Nem érek rá cseverészni. Bocsi Carlos!
Franco padlógázt adva motorjának, beugratott a pályára, hogy utolérje Adamet és Bradyt, akik az ugratónál vannak már.
Miután beérte, próbált közéjük furakodni, hogy Adam ne lökje ki a pályáról Bradyt.
- Adam: Mit művelsz itt? Menj innen!
Adam egy pillanatra nem figyelte az utat, hiába kiáltottam rá, hogy forduljon előre, ő Bradyvel meg Francoval törődött, majd mikor az ugratóhoz értünk, amit pár fa takart el, a nézők csak annyit láttak, hogy a három motorosból kettő jön ki a fák mögül. Mindenki meg volt ijedve, hogy mi lett a harmadik motorossal.
Brady fékezett egy hatalmasat majd leugrott a motorról, otthagyván Jessiet rajta. Futott vissza Adamhez, és hozzám. Franco is lepattant a motorról és ő is amilyen gyorsan csak tudott, futott oda hozzánk. A motor ripityára törve a bokrok között, én és Adam a földön, egymástól körülbelül öt méterre feküdtünk. Adam lábra tudott állni, de én teljesen eszméletemet vesztettem. Odajöttek hozzám a fiúk, de nem nyitottam ki a szememet, és nem is keltem fel. Mint valami élő halott, mereven feküdve a földön.
- Brady: Kérlek, kellj fel! Lina, nem hagyhatsz itt engem!
- Franco: Van pulzusa, de eszméletlen!
- Brady: Jó, azt én is látom!
A két fiú veszekedett, de tudták, hogy ezzel nem jutnak előrébb, ezért kihívták a helyi orvost, aki átvitetett az egyik motoros öltözőbe, és lefektettek engem az egyik padra.
Brady és Franco ültek a másik padon, némán.
Egyikük sem szólalt meg, csak nézték, ahogy lélegzem.
- Brady: Hé, Franco, még meg sem köszöntem, hogy megmentettél. Ha nem jöttél volna be a pályára, lehet, hogy most palacsinta lennék.
- Franco: Ugyan már, szóra sem érdemes. Erre valók az osztálytársak.
Amíg ők beszélgettek, egyszerre csak felpattant a szemem, felkeltem és úgy néztem magam köré, mintha azt sem tudnám, hol vagyok.
 A két fiú odaugrott hozzám, mint valami bolha, és elkezdtek engem faggatni.
- Brady: Jól vagy, minden rendben?
- Franco: Rosszul érzed magad? Hívjak orvost?
- Brady: Emlékszel rám?
- Franco: És rám?
- Én: Igen, emlékszem rátok srácok.
- Franco: Annyira megijedtem. – majd átkarolt engem, mintha a halálból tértem volna vissza.
- Én: Hé, nyugi Franco, semmi bajom nincs, már minden rendben van.
Brady feltápászkodott mellőlem és elindult kifele a szobából.
- Én: Brady!
- Brady: Igen?
- Én: Beszélhetnénk négyszemközt, kérlek!
- Franco: Akkor én most magatokra hagylak titeket.
- Brady: Mit szerettél volna mondani?
- Én: Csak bocsánatot szerettem volna kérni. Igazad volt, butaság volt beállnom nekem is.
- Brady: Nem kell bocsánatot kérned. Én voltam veled bunkó már reggeltől kezdve. Én tartozom bocsánatkéréssel. Meg tudsz még bocsájtani ennek a szerencsétlen srácnak?
- Én: Hát nem is tudom. – elnevettem magamat és átkaroltam Bradyt, aki szintén elnevette magát.
Franco egész végig hallgatózott az ajtó mögött. Azt hitte, hogy majd veszekedni fogunk. Várta, hogy Brady kirohanjon az ajtón, engem otthagyván a szobában egyedül, hiszen, mint tudniillik Franco is, mint Adam, azt akarta, hogy szakítsunk Bradyvel. De végül ez nem így lett.
A lányok berontottak a szobában a nagy ölelkezés közepette, mikor hallották a hírt, hogy eszméletlenül fekszem az öltözőben.
- Sophi: Lina, minden rendben veled?
- Én: Igen, köszönöm Sophi, jól vagyok, mint látod, semmi bajom sincs.
- Sophi: Úgy megijesztettél minket. Ha még egyszer ilyet mersz csinálni, én, megfojtalak.
- Én: Jó, nyugi. Itt vagyok, és élek. Ez a lényeg.
Jessie, mint valami tébolyult őrült, törte be a motoros öltöző ajtaját.
- Brady: Te meg mit csinálsz itt?
- Jessie: Nem látod, hogy ez a kis bolond tönkretette a versenyt. Fogadjunk, hogy direkt esett le a motorról, hogy te odafuss hozzá, és engem otthagyj egyedül a motorral.
- Brady: A barátnőm, nyilván ő az első az életemben, nem pedig te, vagy a motor.
- Hanna: Jessie, te gondolkozol, mikor elindítod a szádat?
- Jessie: De Brady, azt hittem, hogy azért neveztél be a versenyre, mert engem szeretsz még!
- Brieta: Honnan szedtél ekkora hülyeséget. Drágaságom, téged még egy malaccsalád se tudna szeretni, nem, hogy Brady!
- Brady: Kösz, Brieta! Jessie, szerintem elég világos volt itt mindenki.
- Jessie: De én- én-én! – meg sem tudott szólalni, annyira kínosan érezte magát.
Jessienek elege volt a többiekből, és mérgéből odaugrott Bradyhez, és meg akarta csókolni, de én hamarabb álltam fel, és egy jól irányzott ütéssel a padlóra küldtem őt.
Mindenki meg volt lepődve, még én is, de éreztem, hogy ezt muszáj volt.
Jessie feltápászkodott, és kifutott a szobából, egy-két könnycseppet hátrahagyva.
Brieta elnevette magát, ahogyan a többiek is. Én álltam egyhelyben, először azt sem tudtam, hogy tényleg megütöttem őt. Brady kicsit furán nézett rám, majd a mellkasához szorította a fejemet és megölelt.