Út a pokoltól a mennyországig 2. - 10. rész

10. rész   

„Az ember kétszer hal meg: egyszer, amikor a teste meghal, egyszer pedig már előbb, amikor nem képes többé szeretni. És ugyanígy kétszer is születik, másodszor akkor, amikor először leszünk szerelmesek. Új világba születik bele olyankor az ember: a hevesebb érzelmek, a magasabb rendű értékek, a mélyebb megértés világába.” – Voltaire. 

Voltaire tudta, mi az, hogy szeretni valakit őszintén, tisztán, feltételek nélkül. Talán az én szerelmem is Brady iránt épp ugyan olyan feltétel nélküli és őszinte, mint ahogy, az meg lett írva. Talán igen, talán mégsem.
Elég volt egy pillantás is, hogy tudjam, érzek még iránta valamit, aminek sosem lesz vége, ha csak nem teszünk valamit ellene.
- Én: Brady, kérlek, ne bonyolítsd meg ezt az egészet. Így is nehéz, ne akard, hogy még jobban össze legyek zavarodva.
- Brady: Itt aki bonyolítja a dolgokat az te vagy, és nem én. Szerintem tisztán látszik, és mindenki tudja, mi volt köztünk. Ez mind szép és jó volt, de annak már vége. Már ezerszer elmondtam, de ha kell, most is újra elmondom: a szerelmünk halott.
- Én: Nem.. Ez nem igaz.
- Brady: De. A múlt része, ahogy te is. Minden nap egy új rész az életünk könyvében, és talán nem úgy lett megírva, hogy mi örökké együtt leszünk.
- Én: Brady, én nagyon szeretlek, mint ahogy a levélben is megírtam, de az a hatalmas szerelem, ami köztünk volt, az nem szűnhetett meg holmi veszekedés miatt.
- Brady: Nem azért szűnt meg, mert veszekedtünk. Annyi dolog volt, ami elválasztott minket. Az már csak olaj volt a tűzön, és ezt te is tudod.
- Én: Brady, kérlek, nézz rám. – szóltam hozzá szomorú hangon, hátha kicsit hatásosabb lesz az, amit majd mondani szeretnék neki.
- Én: Kérlek. – majd egy mély levegővétel után végre szemkontaktust teremtett velem. Megragadtam a kezeit, és ránéztem.  – Tudni akarom..
- Brady: De mit?
- Én: Tudni akarom, hogy ha nem lenne ekkora távolság köztünk, akkor lenne-e még esélye a kapcsolatunknak?
Brady csak sóhajtott egyet és elfordította a fejét.
Minden világos volt számomra. Végre felhúzták a függönyt. Brady hatalmas szerelme csak hazugság volt. Lehet soha nem szeretett annyira, mint ahogy azt ő állította nekem.
Elengedtem a kezét, majd egy könnycseppet ejtve megfordultam, de most nem ragadta már meg a karomat. Ott hagytam a folyosón Bradyt egyedül, aki csak állt egy helyben, mint a cövek, és azt se tudta hirtelen merre tovább.

Emili kisétált a teremből, és látta Bradyt, aki mereven bámul a folyosóra, mint aki szellemet látott volna.
- Emili: Minden rendben? Mi történt?
- Brady: Semmi se.
- Emili: Akkor miért állsz itt kint, mint aki szellemet látott volna?
- Brady: Nem történt semmi se, de hagyjuk. Nem akarok erről beszélni. Nem akarom, hogy Lina legyen a téma mindig mindenhol. Nem ő az életem középpontja.
- Emili: De azért fontos neked, és mindig is az lesz, bármennyire is próbálod elfelejteni őt.
- Brady: Ha kötözködni akarsz, akkor inkább menj el.
- Emili: Rendben. – fordult hátra a lány.
- Brady: Emili, várj. Nem így gondoltam. Nem akarlak bántani téged, csak nem akarok többé Lináról hallani. Ki az a Lina? Nem is ismerem!
- Emili: Nem kell játszanod a hülyét, féltékeny vagy, ahányszor meglátod Francoval.
- Brady: Nem értem mit eszik Francon. Még ha helyes lenne.
- Emili: Brady, Franco az helyes srác. Téged teljesen elvakít a féltékenység. Annyira féltékeny vagy, hogy nem tudod már kordában tartani, és összevissza beszélsz.
- Brady: Akkor meg minek vagy itt?
- Emili: Mert én bolond, azt hiszem, lehet köztünk valami, és csak segíteni akarok neked, hogy elfelejts minden rosszat, ami veled történt.
- Brady: Sajnálom. Tudom, hogy vannak érzéseid irántam, és szeretném is viszonozni feléd, csak tudod..
- Emili: Tudom. Nehéz elfelejteni egy ilyen lányt. De nem lehetetlen.
- Brady: Sosem mondtam, hogy az.
- Emili: Akkor meg?
- Brady: Mind egy. Felejtsük el ezt a veszekedést, és inkább kezdjük el építeni a közös jövőnket. Azt akarom, hogy boldog legyél, velem.
A folyosó végéről Larissza és Lizzy hallgatta végig a meghitt beszélgetést, majd ahogy kimentek az iskolából, egyből rohantak hozzám.
- Én: Hogy Brady meg Emili együtt vannak? Ez most komoly?
- Lizzy: Mondtam, hogy rossz ötlet lesz elmondani.
- Larissza: De te mondtad az iskolában, hogy siessünk, mert ezt Linának is hallania kell, te lepcses szájú!
- Lizzy: Én lepcses szájú? Bagoly mondja verébnek pletykafalva!
- Én: Lányok! Elég! Semmi gond, hogy elmondtátok. Igazából már nem érdekel.
- Larissza: Végleg vége akkor a kapcsolatotoknak?
- Én: Azt hiszem, teljesen.
- Lizzy: De nem hiányzik?
- Én: Akkor segítetek kiválasztani a ruhát a randira, vagy kérdésekkel fogtok még dobálózni.
- Larissza: Randi? Kivel? Hol? Mikor? Mi van?
- Én: Nem kell mindent tudnotok. Majd idővel.
Tudom, hogy kicsit titokzatos voltam, de tudtam, hogy ha elmondom nekik, kivel találkozok, az első ember, aki tudni fogja, az Brady lesz.
Eközben Brieta és Bea parkban sétálgattak, hiszen Bea mindent el akart követni, hogy Adam összejöjjön Brietával, így nem minket idegesítene, hanem csakis a barátja körül forogna az egész élete.
A közelben lévő padra leültek, de Brieta úgy tett, mint aki nem ismerné Beát, és csak a karmait reszelte, amin több arany volt, mint az angliai palotában.
Bea felhívta Adamet, aki sietett, hiszen fogalma sem volt, mi lehet az a fontos dolog, ami nem várhat egy percet sem. Motorral jött, mert azt hitte valami életbe vágó tényt akar vele közölni.
- Adam: Itt vagyok, mi az a fontos dolog?
Bea beavatta az egészbe Adamet. A-tól z-ig, mindent elmondott Brietáról, majd amint befejezte a mondani valóját, odébb is állt.
Brieta és Adam kettesben maradtak a parkban.
Miután nagy nehezen leült mellé Adam, akinek fogalma sem volt, mit mondjon, vagy csináljon, de kezdeményezte a beszélgetést.
- Adam: Szia, Brieta! – köszönt lovagiasan neki.
- Brieta: Mondd, mit szeretnél. Ha autogramot, akkor délután öt óráig kell várnod, mert csak akkor osztogatok.
- Adam: Igazából, aj, csak beszélgetni szerettem volna veled.
- Brieta: Beszélgetni velem? – csillant fel a szeme a szőke szépségnek. – de mégis miért? Miről?
- Adam: Gondoltam elhívlak egy fagyira, hogy jobban megismerjem az igazi Brietát, aki nem olyan, mint ahogy azt a világnak mutatja valójában.
Brieta kis híján csaknem elolvadt a padon, akár egy jégkrém. Habár tudjuk, hogy róla volt szó, de van gyengéje, mégpedig, ha egy helyes fiú elhívja randira.
- Adam: Akkor mehetünk?
- Brieta: Várj még egy kicsit, ezt meg kell örökítenem! – előkapta retiküljéből az Iphone 6-ját és egy selfie-t csinált Adammel. – Most már mehetünk! – bele karolt Adambe, és az első cukrászdáig meg sem álltak.

 

Szokás szerint, én megint késésben voltam. Az illető, akivel találkoznom kellett volna a parkban várt rám. Futottam, ahogy csak a ruhám engedte, de hiába, mert már így is elkéstem volna.
Mikor beléptem a parkba, a távolból megpillantottam Francot, aki a legtávolabbi padon ült, és a telefonját babrálta.
Integettem neki, és ahogy észrevett, felkelt a padról és elindult felém. Igen, azt hittem végre nyugodt napom lesz, de hála Lizzynek és Larisszának, Brady jött mögöttem, aki egyből rám is ordított.
- Brady: Szóval te így akarod újra kezdeni a kapcsolatunkat! 

Út a pokoltól a mennyországig 2. - 9. rész

9. rész

Egy halkan belépő sötét árny nyitotta ki az ajtómat. Belépett, és becsukta maga mögött az ajtót, majd végre kilépett a sötét árnyékból. Franco és a fénylő, önelégült mosolya volt az.
Hirtelen elkezdtem kalimpálni és mindent lelöktem az ágyról.
- Én: M-mit keresel itt, Franco?
- Franco: Csak gondoltam, ha már erre járok, benézek hozzátok. Brieta anyja engedett be.
- Én: Értem. Nem ülsz le?
- Franco: De, köszönöm. Mi a baj? Olyan szomorúnak nézel ki.
- Én: Nincs semmi.
- Franco: Túl régóta ismerlek, ahhoz, hogy át tudj verni. Na, mondd már el!
- Én: Éreztél már úgy, hogy mindennek vége, és mindent, ami fontos, elvesztetted örökre?
- Franco: Megesett már egyszer talán. Miért, veled is ezt történt most?
Csak csendben ültem az ágyon miközben tudtam, hogy ő mindent ért, egy percre se kételkedtem benne.
- Franco: Semmi baj. Hidd el, ha túl leszel rajta, majd lesz más, egy olyas valaki, aki tényleg szeret feltétel nélkül és mindig veled marad majd.
Teljesen elérzékenyültem, és átkaroltam őt.
Lehet, hogy elvesztettem a szerelmet, de visszakaptam egy régi barátomat, ami felbecsülhetetlen és ritka dolog manapság.
Miután Franco elment, csak kavarogtak a gondolatok a fejemben. Vajon akarhat valamit tőlem? Több mint barátság három év után? Ez egyszerre tűnt őrültségnek és igaznak is. Franco elég furán viselkedett Brady közelében. Mintha féltékeny lett volna. Egy biztos, újra barátok vagyunk!

Másnap 

Brieta az elsők között ért be a suliba. Nem várt meg se engem, se Emilit, se a tanárokat. A portás is csodálkozott, hiszen az utóbbi időben örültünk neki, hogy bejárt egyáltalán órákra. Senki sem tudta mi lelte ezt a lányt.
Mintha kicserélték volna. Teljesen megváltozott. Nem bunkózott annyit, mint régen és kedvesebb volt a kelleténél. Két dolog, vagy nagyon szerelmes, vagy egy klón!
Természetesen a második reálisabb lenne, hiszen Brieta szerelmes? Utoljára általánosban tetszett neki egy fiú, a focicsapat kapitánya, majd Brady és Franco. De egyik kapcsolat se volt hosszú életű.
Mikor beértem a suliba, láttam, hogy Brieta üldögél a padon, mint aki beszívott volna, és néz ki a fejéből, közbe szívecskék, meg pillangók a feje felett. Érdekes elgondolás.
- Én: Szia Brieta!
- Brieta: Mit akarsz? Tudod, hogy iskolában vagyunk, és ilyenkor nem állhatok szóba alattvalókkal!
- Én: Igen-igen, tudom, de tudod, mostanában egyre furább vagy. Valami nem stimmel veled. Valami megváltozott rajtad.
- Brieta: Jaj, hát észrevetted, hogy új parfümöt használok! Rád is rád férne már az újítás kicsit.
- Én: Nem, nem az. Hogy mi? Mindegy, a lényeg az, hogy vagy szerelmes vagy, vagy egy klón vagy, aki elrabolta az igazi Brietát!
- Brieta: Hogy belőlem kettő? Drágaságom, én egyedi vagyok, egy sztár, akiből nincs kettő, nem tudom, hogy feltételezhetsz ilyet.
- Én: Akkor viszont fiú van a dologban. Na, mesélj már! Helyes? Ismerem? Milyen magas? Szőke? Kék szemű?
- Brieta: Hogy én szerelmes? Úgy ismernél engem, mint aki könnyedén..
Hirtelen magába fojtotta a szót, mikor Adam elsétált előttünk és ránk köszönt.
- Én: Á, szóval ő az, akibe sose lennél szerelmes ugye?
A nagy Brietát elhallgattatták. Egy szót sem tudott szólni csak félszavakkal próbálta tagadni a tagadhatatlant. 
- Én: Sajna ilyen ez a szerelem. Nem mi döntjük el, hogy kibe leszünk szerelmesek, csak úgy jön.
- Brieta: De ő nem csak úgy jött. Adam, olyan aranyos, és olyan beképzelt, és olyan kedves, és ah, álom pasi.
- Én: Mi lenne, ha délután beszélnél vele? – ekkor hirtelen visszatért a régi és utánozhatatlan Brieta.
- Brieta: Hogy beszélni ezzel az alattvalóval? Na, ne nevettess ki, kérlek. Vannak sokkal fontosabb dolgaim is. Manikűröshöz megyek háromra, utána arctisztításra, azután shopping anyuval és apáddal.
- Én: Remek, hagyjuk inkább, veled nem lehet rendesen beszélni.
Miután felkeltem, hogy elinduljak a szekrényemhez, hirtelen leejtettem a telefonom a földre. Kisebb szívroham jött rám, mivel azt hittem összetört. Mikor fel akartam venni, egy kéz nyúlt oda és adta át nekem az elejtett mobilt.
- Franco: Csak nem elhagytál valamit? – vágta hozzám ravasz mosollyal, mint aki jól végezte volna a dolgát.
- Én: De, éppen a szekrényemhez siettem, mikor elejtettem a telefonom.
- Franco: Úgy látom, nem lett semmi baja.
- Én: Hála az égnek. Apa biztos leszidott volna érte.
- Franco: És jobban vagy már? – ekkor elsétált Brady mellettünk, akin a féltékenység villáma futott át, de menő fiúhoz való szokásához híven, bedobta a táskát a szekrénybe, majd kiment az udvarra a lányokhoz.
- Franco: Ne is foglalkozz vele, csak szereti, ha a lányok futnak utána.
Ez a kijelentés hirtelen olyan ismerős volt.
Brady is ugyan ezt mondta Francoról régebben. Amilyen jó barátok voltak, most pedig ősi ellenségnek tekintik egymást. Hogy nekem milyen mázlim van ezekkel a fiúkkal.
Francoval csatlakoztunk a többiekhez az udvaron, akik már beértek a suliba. Lizzy, Jinny, Bea, Emili, Adam, Dave, Hanna, Sophie és Brady voltak kint a padoknál.
- Én: Srácok van egy bombasztikus hírem!
- Bea: Csak ne durranjon nagyot!
- Lizzy: Na, mondd, mi az?
- Én: Brieta szerelmes egy srácba! – egyhangúan nevették el magukat a többiek, mikor meghallották ezt a kijelentést.
- Bea: Ezt melyik pizsamádban álmodtad?
- Adam: Ki az a szerencsétlen srác?
Nem mondhattam el, hiszen már így is elég kínosnak találtam, hogy maga Adam is kinevette Brietát. Ha gonosz, ha nem, de nem fogom Brietát nevetség tárgyává tenni.
- Én: Nem tudom, de mostanában olyan más. Mindig mosolyog, és nem kötekedik senkivel se. Úgy viselkedik, mint egy szerelmes. – majd Bradyre néztem, aki próbálta nem felvenni velem a szemkontaktust.
- Hanna: Badarság, szerintem csak új ruhakollekciója érkezett, és örül neki.
- Dave: De ez is csak átmeneti lehet.
- Franco: Szerintem igaza van Linának. Brieta ritkán szerelmes, vagy szint soha, de nem kizárt, hogy az lenne.
- Brady: Attól, mert úgy viselkedik, mint egy toronybazárt „hejcegnő”, attól még nem az.
- Franco: Persze, hogy nem az, de akkor se kizárt, hogy szerelmes lenne. Inkább örüljünk neki.. khm, hogy ilyen szép az idő.
Gyorsan terelődött a szó, mikor Brieta odajött hozzánk.
Szerencsére nem kellett magyarázkodnunk, éppen csengettek, és mindenki felpattant a padról, hogy elinduljunk irodalom órára.
Pechünkre nem volt tanárunk, így felügyelet nélkül maradtunk az osztálytermünkben.
Én, Franco, Lizzy és Jinny egy asztal köré ültünk, és megbeszéltük, hogy elkísérjük Francot a motorversenyére.
Brady a szomszéd asztalnál romantikázott Emilivel kettesben, habár folyton hátra nézett, és tisztán ki tudtam olvasni a szeméből azt, hogy „féltékeny vagyok”.
Nem kellett sok neki, és miután elege lett belőlünk, meg abból, hogy nem foglalkozok vele, felpattant és kiment a teremből, mint valami megállíthatatlan terminátor. Én persze, mint egy kis pincsi kutya, felugrottam székemről, és futottam utána, mint az esze veszett kutya.
- Én: Brady várj!
- Brady: Mi van már? – állt meg egy hatalmasat sóhajtva.
- Én: Miért csinálod ezt?
- Brady: Mégis mit?
- Én: Te akartad a szakítást, mégis úgy teszel, mintha még lenne köztünk valami.
- Brady: Ki? Én? Inkább te! Nem fogsz féltékennyé tenni, csak azért mert újra jóban vagy Francoval.
- Én: Ki akar téged féltékennyé tenni? Te beképzeled ezt magadnak. Csak boldog vagyok nélküled, és ez neked fáj.
- Brady: De Franco mégsem én!
- Én: Igen, ő sokkal jobb, és elég sok hiányzik hozzá, hogy olyan legyél, mint ő! – hirtelen hátra fordultam, és elindultam volna a terembe vissza, de Brady visszarántott.
- Brady: Lehet, hogy sok kell ahhoz, hogy olyan legyek, mint Franco, de mégis elég, hogy az a srác legyek, akit szeretsz.

Út a pokoltól a mennyországig 2. 8. rész

8. rész

Feküdtem az ágyban, és gondolatok tengere öntötte el az agyamat. A parányi fények hirtelen megszűntek létezni, a nap helyét az égen egy habos szürke felhő vette át, azaz a féltékenység. Nagy nehezen az ablakomhoz lépkedtem és kitekintettem rajta. Az ablakomon apróbb jégvirágok jelentek meg a sarokban. Igen, közeleg a december, ami egyértelműen problémát jelent. Karácsony, szilveszter, születésnapok, előadások, koncertek, fellépések. Egyszóval káosz.
Az igazság az, hogy október óta nem sok minden változott. Kapcsolatok mentek tönkre az osztályban, és egyre nagyobb volt a klikkesedés. A legjobb barátokból ellenségek, a szerelmekből gyűlöletek szövődtek. Brady és én se alkotunk már egy jó ideje egy párt. Igaz, én mondtam ki a végszót a levelemben, de sajnos sosem tudtam vele megbeszélni, vagy megkérdezni, hogy mit gondolt a levélről. Habár Jessie költözése sem viselte meg, de amióta új ültetésrend volt, és Emili padtársa lett, egyre közelebb kerültek egymáshoz. Szinte már túlságosan is jóban voltak. Adam és Lizzy kapcsolata is a bulin holtpontra került. Franco továbbra is Brieta üldözöttje volt, aki sosem tudott szabadulni a karmai közül. Jinny és Carlos volt talán az egyetlen pár az osztályban, de nekik sem volt fényes a kapcsolatuk. Hol szerették egymást, hol veszekedtek.
December elsején, fáradtan és nehézkesen indultunk el az iskolában. A buszon, Hanna vállán szinte már aludtam. 
A busz letett minket a központban, majd futottunk a trolira, amit persze, hogy elkéstünk, így gyalogolnunk kellett az iskoláig.
„Egy tökéletes kezdése egy tökéletes napnak.” Pompás!
Ráadásul az első óránk énekóra volt. De ez nem akármilyen óra volt most, mint általában. Lementünk az aulába, ahol mikrofonok voltak kirakva. Az énektanárnő megkért bennünket, hogy énekeljünk el egy általunk választott dalt, és ő azt fogja majd osztályozni.
- Ének tanár: Ki lesz az első akkor?
Valahogy ma senkinek sem volt hangulata ehhez az egészhez. Még Brieta is csak csendbe állt, és próbált elbújni a tanár tekintete elől.
- Ének tanár: Rendben, ha senki nem akar jönni, akkor én választom ki az elsőt. Legyen, mondjuk Lina. 
- Én: Én?
- Ének tanár: Igen, te. Sikerült kiválasztanod a dalt, amit énekelni akarsz?
- Én: Igen, már kiválasztottam.
- Ének tanár: Remek, akkor nyomás a színpadra!
Nem ellenkeztem a tanárral, habár semmi kedvem nem volt énekelni ma, de felmentem a színpadra és beállítottam a mikrofon magasságát az én magasságomhoz.
Először a földre néztem, majd mikor elindult a zene, hirtelen felpillantottam és az első ember, akit kiszúrtam a tömegből az Brady volt, majd elkezdtem énekelni. Brady néha próbált el-el nézni és Emilivel beszélgetni, de nem tudta nem észrevenni, hogy végig neki énekeltem. Az egész osztály tudta, hogy Bradynek énekelek és a dal szövege is neki szólt. Minden egyes szava mélyen megérintett engem. A dal felénél úgy éreztem, ha még tovább énekelem ezt a dalt neki, el fogom sírni magam, és mikor megálltam az énekléssel, lesütöttem a szemem, majd mikor felnéztem, éreztem, ahogy a könnycsepp végigfolyik az arcomon. Megfordultam és gyors léptekkel elkezdtem a másik irányba menni. Meg sem álltam a női öltözőig.
Senki sem értette, vagyis a többség nem értette miért hagytam abba az éneklést. Brady pontosan tudta ennek az okát, habár úgy tett, mintha nem izgatta volna őt. Emili utánam küldte Bradyt, de nem akart lemaradni a lány énekléséről sem, ezért inkább ott maradt a színpadnál, és drukkolt neki, hogy meglegyen az ötöse.
Emili nagyon kedves lány. Nekem szinte már családtagnak számít. Annak ellenére, hogy Brietával jóban volt, és, hogy Brady padtársa lett, akivel egyre mélyebb volt a kapcsolata, én nagyon bírtam őt. De akkor mégis miért zavar az, hogy ilyen jóban vannak Bradyvel?
A válasz meglehetősen egyszerű és nyitott. Mert még szeretem őt. A levél csak egy olyasféle álca volt, amivel leplezni próbáltam, amit érzek, és elhitetni vele, hogy már túl vagyok rajta. Pedig nem.
Az első óra végeztével elmentünk a termünkbe, ahol meg kellett, hogy várjuk az osztályfőnököt, így mindenki beült az ültetési sorrend szerint.
Mindenki új padtársat kapott. Én Franco mellett ültem, aki a hülye humorával próbált minden nap lefárasztani. Brieta Adam mellé került, ami Lizzynek nem tetszett, hiszen ő pedig Dave mellett ült, ami Hannának szúrta a szemét. Bradyt Emili mellé ültette a tanár, ami persze nekem nem tetszett, de ezt nem mutathattam ki úgy, mint a többiek. Jinny és Carlos maradtak egyedül egymás mellett, akik hol vitáztak és végül elültek egymás mellől, hol hiányolták a másik társaságát, és visszaültek a helyükre. Érdekes kapcsolat, de legalább az övék még nem ment tönkre.
A hirtelen betoppanó tanár és mellette ácsorgó srác megindító tekintete vetett véget a hangzavarnak, ami az egész folyosót bejárta.
Nem tudtuk ki ez a fiú, hiszen soha sem láttuk még Reimcityben, és nem is volt ismerős.
- Penny tanárnő: Gyerekek, ő itt az új cserediák az iskolánkban. Tonynak hívják.
- Franco: A mi osztályunkba fog járni?
- Penny tanárnő: Nem. Megnyugodhattok, nem ebbe az osztályba rakta be az igazgató. Tony sajna egy német cserediák, és mivel se táncolni se énekelni nem tud, ezért egy nyelvtagozatos osztályba tettük be, de jónak találtam, hogy bemutatom minden osztályban őt, hogy megismerjék az iskolában.
Hála istennek, nem lettünk többen az osztályban. Ha Tony meg tudta volna, milyen bonyolult lett az élet a közösségen belül, szerintem vissza is ment volna Németországba az első adandó alkalommal.
Kicsengetés után rohantunk az öltözőkbe, hiszen mi más lett volna a következő óránk, ha nem tesi.
Az öltözőben Emili ült le mellém, aki próbált velem beszélgetni őszintén.
- Emili: Miért rohantál ki az énekóráról?
- Én: Á, csak tudod, olyan szomorú volt az a dal, hogy nem tudtam volna tovább énekelni.
- Emili: Légy velem őszinte, Brady miatt mentél ki?
- Én: Hogy mi? – egyből kérdőre vontam, hogy miért kérdez ilyet. Zavart, hogy ő is tudta miért mentem ki, mivel akkor Bradynek is leesett már.
- Emili: De érzel még valamit iránta?
- Én: Mi ez a hirtelen nagy kérdezősködés?
- Emili: Csak mert tudod, én amióta ide járok, nekem Brady tetszik, de sosem mertem neki elmondani, és mivel ti szakítottatok és mellé ültetett a tanár, így gondoltam, tudod, ha nem lenne baj, akkor talán lehet, hogy megkérdezném tőle, akar-e valamit. De csak ha téged nem zavar!
- Én: Nem, egyáltalán nem zavar! Tényleg. Nyugodtan, azt csináltok, amit akartok, hiszen nekem már semmi közöm hozzá. – hogy ne zavart. Ugyan Lina, ezt még te se vetted komolyan, nem hogy Emili. Legszívesebben elmondtam volna neki mindent, de Emili rendes lány, és Bradynek megígértem, hogy soha többé nem zaklatom majd.
- Emili: Huh, akkor jó. Köszönöm.
Nem is tudtam mit mondani, mikor megölelt Emili, hiszen nem is lett volna oka rá, ha tudta volna, hogy legbelül tombolok.
De ideje tovább lépni, és lezárni magamban a múltat, végleg.

A nap végén Brietával együtt jöttünk haza, de félúton rám mordult, hogy megkérdezzen egy-egy s mást.
- Brieta: Tényleg hagyod Bradyt elveszni?
- Én: Honnan veszed, hogy elveszni? Szakítottunk és pont.
- Brieta: De biztos vagy benne, hogy te is szakítottál vele, nem csak ő veled?
- Én: Brieta, mi ez a nagy kérdezősködés?
- Brieta: Semmi, csak ha már mostoha testvérek vagyunk, illene tudnom, mi van a kis „húgommal”.
- Én: Várjuk, először is, én nem vagyok a kis húgod. Másodszor, biztos vagyok benne, hogy szakítottunk, és egyikünk sem érez már semmit a másik iránt. Meg, ahogy elnézem a barátnőd is elpártolt mellőled. Újfent Bradyvel tölti minden napját. Még a motorversenyeire is magával viszi.
- Brieta: Ne is mondd. Amióta Adam mellett ülök, még esélyem sem volt körmöt reszelni órán. Mindig elveszi a sminkkészletemet. Elegem van belőle.
- Én. Hát ez igazán katasztrófa.
- Brieta: Mi lenne, ha szétszednénk Emilit és Bradyt. Hidd el, ez mindenkinek jót tenne. Te együtt lehetsz újra Bradyvel, én visszakapom a barátnőmet, és megkíméljük egy csalódástól is.
- Én: Te nem vagy normális. Brieta, én nem szedek szét senkit. Ha ők boldogak, ám legyen. Én nem avatkozok ilyenbe bele. Nem akarok rosszat se Emilinek, se Bradynek.
- Brieta: Hát te tudod. – majd fogta magát és előresétált és bement a házba.
Nehezemre esik kimondani, de Brietának van igaza. Tényleg Bradyt szeretem még, akármennyire is próbálom tagadni a tagadhatatlant.

Este a szobámban ülve a laptoppal az ölembe beszélgettem a többiekkel. Kiderült, hogy holnap kémiából és fizikából is írunk, ezért gyorsan elkezdtem előkeresni a füzeteimet. Ekkor pillantottam rá a chatablakra. Brady online volt. Tudom, hogy nem szabadna, de muszáj volt ráírnom. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ne írjak neki egy, szia-t.
Öt percig várakoztam, míg vissza nem írt nekem. Ekkor elkezdtünk beszélni.
- Szia.
- Szia. Mondd
- Mi van veled, mostanság nem beszélünk.
- Semmi, elvagyok, tanulom a fizikát és kémiát. De már nagyon elegem van belőle. Veled?
- Semmi érdekes, én is tanulgatok.
Látta: 20.24
Egy kicsit meglepett, hogy nem írt semmit egy jó darabig. Azt hittem rákérdez arra a délelőtti jelenetre, de ezek szerint őt már kicsit sem érdeklem.
- Egyébként lehet egy kérdésem feléd?
- Persze.
Nem gondoltam volna, hogy ezt írja vissza. Próbáltam finoman célozgatni, de muszáj volt egyenesnek lennem vele, hiszen ő is fiúból van.
-  Mi lett velünk Brady? Mi lett azzal a szerelemmel, ami kibír minden akadályt.
- Hogy érted?
- Te mondtad, hogy a szerelmünk kibír mindent.
- Lehet, hogy nem is volt olyan nagy szerelem, mint ahogy azt gondolnánk. Lehet ezért lett vége.
Beszélgetés vége.

Nem akartam többet látni, ezért gyors lehajtottam a laptopot. Még a telefonomon is kikapcsoltam a netet.
Szóval nem is volt olyan nagy szerelem. Hogy tévedhettem ekkorát valakiben, akit ennyire szerettem?
Nem, mostantól minden más lesz. Nem lesz több szenvedés, fájdalom. Egy fiú miatt nem szabad összetörni.
A csendet egy kopogás törte meg az ajtómon.
Egy nem várt személy lépett be az ajtón, aki még nagyobb meglepettséget okozott, mint egy fizika ötös.

Út a pokoltól a mennyországig 2. - 7. rész

7. rész

„Nélküled más, folyton csak szenvedek. Hogy ha nem látlak, fázom, a hidegtől reszketek.”

Éreztétek már? Borzalmas, ugye?
Én is pont így éreztem, mikor Bradyt megláttam más lány karjaiban. Hidegzuhanyként ért engem ez az egész. Olyan, mintha szíven döftek volna egy éles tőrrel. Iszonyú!
Nem tehettem mást. Brady gyorsan tovább lépett, így nekem is lépnem kellett. Sarkon fordultam és meg sem álltam hazáig.
Felfutottam a szobámba, de apa é Brieta anyja már aludtak. Bezártam az ajtót, és elővettem egy tollat és egy lapot, majd elkezdtem írni. Leírtam mindent, amit éreztem abban a minutumban. Papírra vetettem azokat a gyönyörű és borzalmas élményeket, amiket átéltem Bradyvel. Hosszú órákon keresztül írtam a levelet, azt akartam, hogy tökéletes búcsúlevél legyen a számára.
Éjfél fele végre sikerült befejezni a levelet. Beletettem egy borítékba, aminek egy kis szív volt a sarkában.
Lesomfordáltam a lápcsőn, hogy véletlen se csapjak zajt, és a hátsó ajtón távoztam, majd Bradyék házáig meg sem álltam.
Mikor megérkeztem hozzá, a kapuban megálltam, és hirtelen meghőköltem. Rossz érzés fogott el, de a kezemnek nem lehetett parancsolni, és mintha valaki irányította volna a minden lépésemet, egy finom mozdulattal becsúsztattam a postaládába.
NEM! Ezt nem hiszem el? Tényleg megtettem? Én idióta csak zaklatom, biztos annak fogja venni, miután kétszer is megmondta, hogy köztünk mindennek vége, és ezzel azt hiszi, hogy majd lelkileg zsarolom. Nem tehetem ezt vele!
De már késő volt. A levél a ládában, az eső meg még mindig szakadt. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb haza fog érni Brady, és nem láthat itt engem, így visszamentem oda, ahonnan jöttem.

A buliban továbbra sem volt fényes a helyzet. Egy óra fele már mindenki a kanapén punnyadt’ és csak nézték egymást.
A síri csendet Carlos telefonja szakította félbe.
- Carlos: Végre valami!
- Jinny: Mi történt szívem? – vonta kérdőre őt Jinny.
- Carlos: Emlékszel a barátaimra a szomszédos városból. Itt vannak most Reimcityben és kérdezték van-e valami buli a környéken. Azt mondtam nekik, hogy jöjjenek ide, mert ez a buli úgyis behalt már.
- Jinny: Erről Francot kellene megkérdezni. Ő szervezte a bulit és nem te.
- Franco: Bocsánat, hogy belezavarok a beszélgetésetekbe, de hallottam, amit mondtatok, és felőlem jöhetnek, ha akarnak. A buli kész káosz, remélem, fel tudják pörgetni valahogy!
- Carlos: Szuper. Meglátod nagy arcok. Négyen vannak, és mind a négy srác.
- Jinny: Srác?
- Carlos: Igen, miért?
- Jinny: Semmi, de beszélnem kell Lizzyvel most, egy perc és jövök.
- Carlos: Rendben, de ugye tudod, hogy jössz nekem egy tánccal?
- Jinny: Nem felejtettem ám el. Keress valami zenét, mindjárt jövök!
Jinny odafutott a kanapén depiző Lizzyhez, aki a poharát szorongatta és Adamet és Laurát szuggerálta, vagyis valami olyasmit csinált.
- Jinny: Lizzy!
- Lizzy: Mi van?
- Jinny: Rá ne lépj már az orrodra. Amúgy csak rossz nézni, hogy ilyen szomorú vagy Adam miatt, de kitaláltam valamit.
- Lizzy: Mit?
- Jinny: Hát jön Carlos négy haverja, és az egyikkel féltékennyé tehetnéd Adamet. Gondolj bele, meglátna egy másik fiúval, egyből kicsapnád nála az összes biztosítékot!
- Lizzy: Nem is tudom.. szerinted jó ötlet?
- Jinny: Hát, ha szeretnéd egy kicsit megleckéztetni Adamet, akkor igen.
- Lizzy: Oké. Mikor jönnek már?
- Jinny: Nem tudom, de nekem most vissza kell mennem Carloshoz, mert jövök neki egy tánccal, de majd beszélünk még. Na, puszi.
- Lizzy: Jinny! Ne merészelj itt hagyni! JINNY!
- Brieta: Na, itt hagyott Jinny is?
- Lizzy: Már csak te hiányoztál. Na, gyerünk, ki vele, mit akarsz?
- Brieta: Úgy nézek én ki, mint aki akarna valamit? Csak idejöttem beszélgetni, te kis butus.
- Lizzy: Brieta, ne. Mindenki tudja, hogy csak akkor mész oda máshoz, ha akarsz tőle valamit, vagy csak szimplán be akarsz szólni neki.
- Brieta: Lizzy, életem, buli van! Inkább menjünk táncolni. Nézd Carlos és Jinny is táncolnak. Gyere már te is!
- Lizzy: Nincs kedvem, sorry.
- Brieta: Hát jó, te tudod! – majd elindult a táncparkett közepére, a szokásos magasztos stílusában. Mindenkit fellökött az osztályból, aki az útját állta. De már megszoktuk. Mármint a viselkedését és a stílusát, nem azt, hogy mindenkit fellök. A fiúk ki is nevették őt egyből, amint a kis varázspálcájával felborította az összes bort a pulton. Igen, vicces volt a bénázása, de az már cseppet sem volt vicces, hogy a hangfalakra is ráborult a bor, és tönkre is mentek. Brieta az együttérzés helyett egyből kimentette magát, és Emilire fogta, hogy ő lökte fel, mikor elment mellette. Szegény Emili, folyton elnyomásban van Brieta miatt. Amióta egymás mellett ülnek, azóta Emili olyan, mint a hét törpe közül Kuka, akit elnyom a többi törpe.
Szóval nincs zene. Katasztrófa, de még mindig nem ez volt a legnagyobb gond. Próbálták a fiú Brieta csillámos hajszárítójával kiszárítani a hangfalakat, de sajnos tönkretette az egész áramkörét a vörösbor. Más szóval mehetett a kukába az egész hangberendezés.
Eközben megérkezett Shane, Jack, Noah és Ryan, Carlos négy barátja. Látták, hogy a buli megállt. Minden fiú a hangfalak körül állt, és gondolkoztak, mit csinálhatnak velük. A lányok a kanapén ültek és csak figyelték a barkács népet.
- Shane: Mi ez parti hangulat, emberek? Hol a buli?
- Franco: A bulinak vége. Nincs hangfalunk, így zenénk se.
- Ryan: Nekem van hangfal a táskámban. Szóval a bulinak nincs vége!
- Carlos: Te vagy a legjobb!
- Jack: Carlos, haver srác! Mi van veled? Rég láttalak!
- Carlos: Én is titeket, jó hogy itt vagytok. Gyertek. Bemutatom nektek a barátnőmet, Jinnyt, aki a legszebb lány az egész földön. Jinny, ő itt Shane, Jack, Noah és Ryan.
- Shane: Örülök, hogy találkoztunk, szép hölgy.
- Noah: Miért van itt mindenki beöltözve?
- Jinny: Mert ez egy halloweeni buli, és mindenkinek be kellett öltöznie.
- Jack: Értem, és az baj, hogy mi nem vagyunk beöltözve?
- Jinny: Nem, egyáltalán.
- Jack: Oké, akkor pörgessük fel egy kicsit a bulit!

A srácok gyorsan beilleszkedtek. Nagyjából mindenkivel beszélgettek a bulin. Mondjuk elég érdekes volt Shane Lizzy felé való közeledése. Adam észre sem vette, és úgy döntött elmegy Laurával sétálni.
Lizzynek elege lett Adamből és otthagyta a bulit. Meg tudom őt érteni, fájhat más karjaiban látni a barátod, vagy aki tetszik neked. Nehéz az élet.
Hajnali három fele, Shane, Noah, Jack és Ryan is többet ittak már a kelleténél.
Azt hitték, hogy Jedi lovagok, elvették a biliárdasztalhoz tartozó dákót, amire azt hitték, fénykard, és elkezdtek harcolni, mint valami óvodások. Felejthetetlen volt. Ahogy harcoltak, és amiket kiabáltak közbe.
- Shane: Luke, én vagyok az apád!
- Noah: Apa, én vagyok a lukad!
Teljesen elszállt velük a ló. De még mindig nem ez volt a legnagyobb baj.
Miután beleuntak abba, hogy a birodalom és a lázadók harcolnak egymás ellen, azután hat fiú átment a szomszéd kertjébe, és az összes kerti törpét elhozták, majd tejszínhab és filctoll kombinációjával dekorálták ki őket és az ablakba rakták az összeset. Reggel nagyot fog nézni a szomszéd néni, ha majd felhúzza a redőnyét.
De ez se volt olyan rossz még.
A rossz akkor kezdődött, mikor Brady Jessievel tért vissza a buliba. Ráadásul annyit ittak mind a ketten, hogy egymásba kapaszkodva jöttek fel a lépcsőn is. Franco felpattant Lizzy mellől és egyből odasietett Bradyhez.
- Franco: Hát ez? Nem Linával kellene lenned? Ő hol van?
- Brady: Mit tudom én! Engem aztán kicsit sem izgat, mit csinál az a lány.
- Franco: Hogy mi? Hogy beszélsz te róla?
- Brady: Menj utána, és kavarj vele, ha akarsz, nem ér ő semmit már nekem.
Franconak nem kellett több, meglökte Bradyt, aki hátraesett és legurult a lépcsőn. Próbált felkelni a földről, de Franco nekiugrott és elkezdtek verekedni. Carlos, Dave és Adam próbálták őket szétszedni, de annyira egymásnak voltak esve, hogy a feszítővas sem volt már elég oda. Shane egy vödör vízzel rohant oda hozzájuk, majd rájuk öntötte. Hideg volt kint amúgy is, de most, hogy mind a ketten bőrig áztak, még jobban fáztak.
Hála istennek, az, hogy fáztak, elterelte a figyelmüket a balhéról.
A hely teljesen szét volt szedve. A buli kész katasztrófa volt, ráadásul a bérelt ház is úgy nézett ki, mint mikor a szobámban rendetlenség van.
Egy szó, mint száz, a bulinak vége.
Franco az utolsó vendég kikísérésével bezárta az ajtót, és mindenki hazament. Emlékezetes és élmény dús egy este volt, az már biztos.
Bradyt hazakísérte Jessie, aki a kapuban elköszönt tőle.
- Jessie: Biztos megleszel. Elég csúnyák a sebeid.
- Brady: Biztos, de azért köszönöm.
- Jessie: Jó, rendben, de ha kell valami, csak szólj, és azonnal itt leszek neked. – megpuszilta Brady száját, és egy szolid pillantással odábbállt.
Brady mély levegőt vett, habár a fájdalmak ellenére, de bejutott a házba, majd felment a szobájába. Az asztalán megtalálta a levelet, amit bedobtam a postaládájukba. Valószínűleg az anyukája vitte fel neki, és tette be a szobájába.
Brady sokáig habozott, mert nem tudta, mi áll benne. Eleinte félt kinyitni, de a kíváncsiság győzött, és felbontotta a borítékot, majd elkezdte olvasni.

„Kedves Brady!
Tudom, nem itt kellene ezt megírnom, de nem tehetek mást. Élőben már nem szólsz hozzám, az ellenségednek tartasz, holott barátok is lehetnénk. Úgy éreztem, felrobbanok, ezért muszáj volt leírnom neked mindent erre a papírra, mindazt, amit érzek jelen helyzetben. Tudnod kell, szeretlek. Habár soha többé nem mondhatom már ezt neked. Hiszed vagy sem, de most már mindig fontos maradsz számomra. Lehet, hogy többé már nem jövünk össze, és nem is beszélünk talán már soha, de megtanítottál valamire. Arra, hogy az ember és a szerelem is bárkiben tévedhet. Sokáig azt hittem, te leszel az, akiért mindent megtennék, de tévedtem. Nem fogom tagadni, sose leszel közömbös számomra, de meg kell tanulnunk külön utakon is járnunk, hogy esély adjunk egymásnak az újrakezdéshez. Fáj, fáj, hogy elrontottuk. Fáj, hogy így lett vége, és hogy rossz embernek tartasz. Az egyik legjobb dolog az életemben az, hogy megismerhettelek téged, aki egy nagyszerű fiú, barát és ember is. Igazad volt, mikor azt mondtad, hogy össze vagyok zavarodva, mert tényleg. Tudom, hogy tudod, Franco se lesz nekem soha közömbös. Elég hosszú és közös múlt köt össze vele, és nem akarlak bántani téged. Nem akarom, hogy tovább szenvedj miattam, vagy Franco miatt. Szeretlek, de nem akarok többé fájdalmat okozni, ezért úgy döntöttem, jobb, ha mától kerüljük egymást és egymás társaságát. Így lesz a legjobb mindkettőnknek. Tudom, ez nem fog segíteni, de mint mindig, képesek vagyunk mindenre, és bízom benne, hogy megbirkózunk ezzel is, még ha külön is vagyunk. Miközben ezt írom, könnyeim patakokban folynak, de miattad erős leszek, és ha törik, ha szakad, azon leszek, hogy neked jobb legyen. Egy másik lány mellett, aki nem én vagyok. Nagyon sajnálok minden rosszat. Remélem egyszer majd meg tudsz bocsájtani nekem.
Szeretettel
Lina”